Skip to main content

Találat: közigazgatási portál

Hungaricana Közgyűjteményi Portál: kapu a digitalizált történelmi kincsekhez

„A HUNGARICANA rendszer célja az NKA által támogatott közgyűjteményi digitalizálások eredményeinek bemutatása, publikálása. A honlap egyrészt információt ad a meghirdetett pályázatokról, közli a pályázati eredményeket, illetve egy publikációs felületet biztosít az elkészült adatbázisoknak. Ezek mellett igyekszik teret adni a jó digitalizálási gyakorlatoknak, újszerű eszközöknek, technológiáknak. Az NKA által támogatott pályázatok mellett számos más, az adott intézmény saját forrásából, esetleg más forrásból finanszírozott adatbázis is elérhető a rendszerben, ezzel is jelezve, hogy a cél a minél szélesebb körű hozzáférés és az egységes keresés...

Részletek

Okostelefonról is elérhető már az OEP megújult honlapja

„Könnyen átlátható, felhasználóbarát felépítés és megújult funkciók jellemzik az OEP új honlapját. Korszerű, modern megjelenése, és letisztult arculata szintén megkönnyíti a felhasználók számára a naprakész információk és dokumentumok között a tájékozódást. A honlap elérhető okostelefonokról és táblagépekről is. „Az OEP új honlapjának elsődleges célja, hogy megkönnyítse a lakosság, az egészségügyi szolgáltatók és a szakma képviselői számára a tájékozódást, valamint az ügyek intézéshez szükséges információk és nyomtatványok elérését.” – mondta Dr. Sélleiné Márki Mária, az OEP főigazgatója. A lakosság az új honlapon könnyen...

Részletek

Sikeres fejlesztést zárt le a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH)

„A NIH az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében megvalósuló „Ágazati pályázat a közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítására” című pályázaton elnyert 238 millió forintos támogatásból megújította belső folyamatait, egyszerűsítette ügymenetét, és bővítette a Hivatal által nyújtott szolgáltatások körét. A NIH a kutatás-fejlesztés és az innováció területén olyan államigazgatási együttműködési struktúrákat, kooperációs hálózatokat és innovációs elemző, szolgáltató kapacitásokat épít ki és működtet, amelyek Magyarország és az EU gazdaságstratégiai céljainak megvalósítása érdekében elősegítik a nemzeti innovációs rendszer szereplőinek munkáját és a hazai, illetve nemzetközi...

Részletek

Az országos rendőrfőkapitány 14/2014. (V. 23.) ORFK utasítása a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok elektronikus közzétételének szabályairól

„A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában, valamint a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 35. § (3) bekezdésében meghatározott, a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok elektronikus közzététele során az adatfelelőst és az adatközlőt terhelő kötelezettségek meghatározása érdekében kiadom az alábbi utasítást:...” Forrás: Az országos rendőrfőkapitány 14/2014. (V. 23.) ORFK utasítása a közérdekű és...

Részletek

Házimunka-közvetítő portált tervez a német családügyi minisztérium

„Németországban a családügyi minisztérium a házi és ház körüli munkák elvégzésére vállalkozó szolgáltatókat és az ilyen szolgáltatásokat kereső családokat összekapcsoló portált tervez elindítani. A háztartási munka kiszervezésére fejlesztett platform a dolgozó szülők tehermenetesítését, az idősek támogatását és a feketemunka visszaszorítását célozza a tárca szóvivőjének szerdai tájékoztatása szerint. A portál 2015-ben indulhat, látogatói legálisan dolgozó vállalkozások közül válogathatnak majd. A szolgáltatók egyszerűbb házi és ház körüli munkákra, egyebek mellett takarításra, mosásra, mosogatásra, rendrakásra, bevásárlásra és kisebb javítások elvégzésére jelentkezhetnek. Nem tartozik a felkínálható...

Részletek

Ausztriában megkezdte működését az ELGA lakossági portál

„2014. január 2. óta elérhető az osztrák Elektronikus Egészségügyi Akta (ELGA) rendszeréhez kapcsolódó online lakossági portál, ahol 2014 első felében a biztosítottak elektronikus formában jelezhetik kimaradási szándékukat az ELGA rendszeréből. 2014. január 2. óta elérhető az osztrák Elektronikus Egészségügyi Akta (ELGA) rendszeréhez kapcsolódó online lakossági portál, ahová a biztosítottak a www.gesundheit.gv.at oldalon keresztül, érvényes polgári kártyával (alkalmazásának alapfeltétele egy kártyaolvasó készülék) vagy mobil aláírással történő hitelesítést követően léphetnek be. 2014 első felében a biztosítottak számára az új portál elektronikus formában kínál lehetőséget...

Részletek

Segíti a kormány az uniós k+f források lehívásában a kkv-kat – honlappal is

„A kormány az Európai Unió központi, Horizont2020 (H2020) keretprogramja forrásainak lehívásában is segíti a magyar kis- és közepes vállalkozásokat (kkv-kat) - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten a BrandFestival - Magyar Vállalkozói Fórum rendezvényen. Hozzátette: a csütörtökön indult honlapon az érdeklődő kkv-k nemcsak információt kaphatnak a 2014 és 2020 közötti pályázatokról, hanem közvetlenül is kapcsolatba léphetnek a H2020 programfelelősökkel. A Világgazdaság és a Republic Group rendezvényén Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta: az Európai Unió most induló,...

Részletek

A közszektorbeli szervezetek webhelyeinek akadálymentesítése

Egymás mellett közli az Európai Bizottság eredeti javaslatát, és az Európai Parlament kiegészítő, módosító javaslatait. Ezzel a parlamenti állásfoglalással foglalkozik bővebben korábbi cikkünk: Akadálymentesítik a közszféra honlapjait az EU-ban. Forrás: Az Európai Parlament 2014. február 26-i jogalkotási állásfoglalása a közszektorbeli szervezetek webhelyeinek akadálymentesítéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról (COM(2012)0721 – C7-0394/2012 – 2012/0340(COD)) (Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat); Európai Parlament; 2014. február 26.

Részletek

Utasítás a bíróságok kommunikációjáról

Forrás: Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4/2014. (II. 27.) OBH utasítása a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal sajtótájékoztatási tevékenységéről, valamint a bíróságok központi honlapjának sajtószolgálatáról szóló szabályzatról szóló 8/2012. (IV. 25.) OBH utasítás módosításáról; Hivatalos Értesítő; 2014. évi 13. szám, 2014. február 27.; 1290-1291. oldalak (pdf)

Részletek

Akadálymentesítik a közszféra honlapjait az EU-ban

„Az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban megszavazta azt az előterjesztést, amelynek értelmében a közszférához tartozó, illetve létfontosságú közfeladatokat ellátó szervezetek weboldalait a jövőben úgy kell kialakítani, hogy azok a fogyatékos személyek részére is hozzáférhetőek legyenek. Ha a tervezetre az uniós tagállami kormányokat megjelenítő Tanács is rábólint, a közérdekű webhelyek valamennyi változatát - beleértve tehát a mobil vagy bármilyen más eszközről történő hozzáférésre kifejlesztett változatokat is - akadálymentessé kell tenni az Európai Unió területén. Az akadálymentesítés informatikai értelemben általában olyan műszaki megoldásokat jelent,...

Részletek
Page 2 of 5 1 2 3 5