Skip to main content

Találat: közigazgatási racionalizálás

Interjú Gulyás Gergellyel: közigazgatási racionalizálás, egészségügy finanszírozása, Budapest fejlesztése, új BMW autógyár Debrecenben

„...– Ha már a belpolitikát szóba hozta, több fontos ágazat és intézmény jelentős átalakítás alatt vagy az előtt áll, melynek kapcsán a Magyar Szakszervezeti Szövetség bírálta a közigazgatás racionalizálásáról meghirdetett kormányzati terveket. – Nagy baj lenne, ha egy szakszervezet bármilyen létszámleépítést üdvözölne, ezért ezt nem is vártuk. Ha egyeztetni kívánnak, szívesen meghallgatjuk őket. Ám ha ma alaposabban megvizsgáljuk a központi közigazgatást – a minisztériumoknál dolgozó 14 ezer emberről beszélek –, akkor azt látjuk, hogy a jelenlegi helyzet jó néhány szempontból tarthatatlan. Alacsonyak...

Részletek

A Kormány 1961/2015. (XII. 23.) Korm. határozata az állami tisztviselői kar létrehozásáról

„A Kormány a területi államigazgatás működési hatékonyságának növelése, valamint az állami tisztviselői kar létrehozása érdekében az alábbiakat határozza meg: 1. A Kormány egyetért azzal, hogy a területi közigazgatás tisztviselői számára a modern, szolgáltató állam kereteibe illeszkedő, a szakmai képzettséget és tapasztalatot, valamint a teljesítményt megbecsülő tisztviselői karrierút kerüljön kialakításra. 2. A Kormány egyetért azzal, hogy az 1. pontban foglaltak megvalósítása érdekében az állami tisztviselői karról szóló új szabályozás kerüljön kialakításra, amely megteremti azt a lehetőséget, hogy a tisztviselő munkájával egész életen át...

Részletek