Skip to main content

Találat: közigazgatási rezsicsökkentés

Konzultációval folytatódik az állami rezsicsökkentés

„Harmincöt hatósági eljárás, illetve szolgáltatás díjának mérsékléséről vagy elengedéséről alkothatnak véleményt az állampolgárok a folytatódó állami rezsicsökkentésről szóló kérdőíves konzultáción. Csaknem tízmilliárd forintot takarítottak meg az állampolgárok és a vállalkozások egy év alatt, a tavaly bevezetett állami rezsicsökkentés, illetve a bürokratikus terhek egyszerűsítésének eredményeként - közölte a hajdú-bihari kormánymegbízott. Rácz Róbert azzal kapcsolatban tartott tájékoztatót, hogy Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón újabb konzultációt jelentette be az állami rezsicsökkentésről. Díjmentes okmányok A kormánymegbízott emlékeztetett rá, hogy egy év alatt közel...

Részletek

Könnyebb lesz vállalkozni

„Debrecen – Kényelmesebb ügyintézés, átláthatóbb és kevesebb adminisztráció a jövőben. – Folytatódik a bürokrácia- és az állami rezsicsökkentés, valamint az államigazgatás reformja, melynek célja, hogy versenyképes, szolgáltató típusú közigazgatást valósítsunk meg, ami az állampolgárok és a gazdaság szereplőinek érdekét is szem előtt tartja – mondta köszöntőjében Rácz Róbert Hajdú-Bihar megyei kormánymegbízott szerdán azon a konferenciasorozaton, mely a vállalati szektorhoz kapcsolódó közigazgatási bürokrácia csökkentését tűzte ki célul. Hús-vér problémák Az eseményen aznap megtartott kerekasztal-beszélgetésen Fülöp Zsolt, a Trans-Sped Cégcsoport tulajdonosa említést tett a...

Részletek

Készülő rendeletek a közigazgatási rezsicsökkentésről

„A közigazgatási bürokratikus terhek csökkentése, a hatósági ügyek egyszerűsítése érdekében az Országgyűlés elfogadta a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslatban elfogadott módosításoknak az alacsonyabb jogforrási szinten való átvezetése érdekében a tervezet az érintett belügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosítására tesz javaslatot (vízgazdálkodási, katasztrófavédelmi és anyakönyvezési szakterületeken). A véleményezés végső határideje: 2015. december 3. ----- A tervezet 2015. december 3-ig véleményezhető a csaba.havasi@ngm.gov.hu elektronikus elérhetőségen. A véleményeket a jogszabaly@bm.gov.hu e-mail címre várjuk.” Forrás: A közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggésben egyes belügyi tárgyú miniszteri rendeletek...

Részletek

Tízmilliárdos állami rezsicsökkentés

„Jövőre tízmilliárd forinttal kevesebbet kell fizetniük az állampolgároknak és a vállalkozásoknak a közigazgatási eljárásokért. Arról, hogy mely területeken csökkenjenek vagy akár szűnjenek meg a díjak, maguk az érintettek dönthetnek a pénteken kezdődött és augusztus 6-ig tartó konzultáción – fejtette ki a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. Kovács Zoltán lapunknak adott interjújában hangsúlyozta: az állami rezsicsökkentés másik pillére a közigazgatás hatékonyságának növelése, amelynek érdekében a kormányhivatalokban és a járási hivatalokban dolgozó munkatársaktól kértek javaslatokat. – Mi a célja az állami rezsicsökkentésnek? – Az...

Részletek

Őszre elkészül a közigazgatási rezsicsökkentés tervezete

„Szeptemberre állhat össze a javaslatcsomag, amely a közigazgatási rezsicsökkentés részleteit tartalmazza. Erről Belányi Márta, a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára beszélt az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Őszre tehát kiderül, hogy mely díjakat, illetékeket csökkentsék, illetve szüntessék meg. Belányi Márta kijelentette: az a cél, hogy a jövő év januárjától már az új díjakat kelljen fizetniük a magánszemélyeknek és a vállalkozásoknak. A helyettes államtitkár elmondta: a kormány péntektől konzultációt indított, amelyen a magánszemélyek és a vállalkozások is 4-4 csökkentendő vagy eltörlendő elemet...

Részletek

Július elején határozza meg a kormány a következő három év feladatait

„Július elején - várhatóan 3-án - belső konferenciát tart a kormány, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss prognózisa és a minisztériumok munkaterve alapján meghatározza a következő három év feladatait - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen bejelentette azt is, hogy konzultáció indul a közigazgatási rezsicsökkentésről, és új végrehajtási rendszer lesz szeptembertől. A kormányzati munka értékelésével kapcsolatban kifejtette: az érintett tárcáknak június 30-ig kell akciótervet készíteniük arról, milyen teendőket látnak szükségesnek például az oktatásban, az egészségügyben,...

Részletek

Elindult az állami rezsicsökkentésről szóló konzultáció

„ A Kormány célul tűzte ki az állampolgárok és a vállalkozások széles körét terhelő fizetési kötelezettségek enyhítésére irányuló állami rezsicsökkentést. A tízmilliárd forint összegű állami rezsicsökkentést az állampolgárok véleményének és javaslatainak felhasználásával kívánja megvalósítani. Ennek érdekében a Kormány az állampolgárok és vállalkozások bevonásával konzultációt kezdeményez. A konzultációban részt vevők számos hatósági eljárással kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díj és illeték megszüntetésével összefüggésben kifejthetik véleményüket, továbbá javaslatot tehetnek egy-egy további, általuk fontosnak tartott hatósági eljárás díjmentessé tételére. A konzultáció keretében az állampolgárok és a vállalkozások...

Részletek
Page 2 of 2 1 2