Skip to main content

Találat: közműszolgáltatók

Az összes közműszolgáltató elérhető az e-bejelentő szolgáltatáson keresztül

„Így az emberek hivatalos ügyeiket minél hatékonyabban, kényelmesebben tudják intézni. Immár az összes hazai közműszolgáltató - gáz-, áram-, víz- és távhőszolgáltató - elérhető az e-bejelentő szolgáltatáson keresztül, ezzel minden ügyfél online, sorban állás nélkül tudja ügyeit intézni - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára vasárnap. Ennek eredményeként az emberek hivatalos ügyeiket hatékonyabban és kényelmesebben tudják intézni. Mint ismeretes, az e-bejelentős szolgáltatást 2022 februárjától indították el, amely a közműátírásoknak igen jelentős egyszerűsítését tartalmazza. A szolgáltatás használata megkíméli az ügyintézés során az...

Részletek

Adminisztratív egyszerűsítések lesznek a közműszolgáltatóknál

„Tartalami összefoglaló a közműszolgáltatások egyszerűsítésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló kormányrendelethez Az éves szinten több tízmilliós ügyfél – közműszolgáltató kapcsolat indokolja azt, hogy a közműszolgáltatók eljárásai, gyakorlatai áttekintésre és lehetőség szerint egyszerűsítésre kerüljenek, amelyek mind az ügyfelek/felhasználók, mind a szolgáltatók érdekeit segíthetik. Az ügyfelek elsődleges célja, hogy a különböző közműszolgáltatásokat biztonságban tudják igénybe venni, az ügyeiket gyorsan és pontosan intézzék és az őket érintő változásokról mindig időben és teljeskörűen értesüljenek. Ennek érdekében a javasolt módosítások elsődleges irányai: − az ügyfelek közmű-ügyintézésének megkönnyítése,...

Részletek

Módosult az e-közmű rendelet

„2018. július 10-én hatályba lépett a módosított e-közmű rendelet. A módosítással meghosszabbodik a nyilatkozatokat és állásfoglalásokat tartalmazó dokumentumok érvényességi ideje, a szabályozás továbbá az egyszeri rendszerhasználati díjon kívüli egyéb költségek felszámítását is megtiltja. Az e-közmű rendszer igazodik a jogszabály változásaihoz, így a felület érintett funkciói is ennek megfelelően alakultak át. Az egyik legfontosabb újítás, hogy duplájára nő a közműnyilatkozatokat és közmű-állásfoglalásokat tartalmazó dokumentumok érvényességi ideje. Az e-közmű rendszer által generált egyesített közműnyilatkozatok a rendelet módosítása előtt 6 hónapig voltak érvényesek, az érvényességi...

Részletek

Már elérhető a Nemzeti Közművek földgáz-és áram applikációja

„A Nemzeti Közművek elindította földgáz applikációját, a korábban már működő áram applikációjának megújítása mellett. Az NKM Földgázapp és NKM Áramapp néven futó mobil alkalmazások használatával az ügyfelek kényelmesen, gyorsan, biztonságos és modern felületen keresztül, környezetbarát módon tudják intézni földgáz-és áramügyeiket okostelefonjaikon. Az applikáció Android és IOS telefonokra is elérhető az alkalmazás áruházakon keresztül. A letöltéssel az ügyfelek bárhonnan, bármikor diktálhatnak, valamint megtekinthetik és letölthetik számláikat, a befizetésre váró számlákat pedig bankkártyával azonnal ki is fizethetik. Az alkalmazás emlékeztetőt küld a diktálás esedékességéről,...

Részletek

A Nemzeti Közművek 2018-ban új, komplex szolgáltatást indít a napenergia területén

„2017. november 23-án rendezték meg a Flux: a jövő közművei című szimpóziumot Budapesten az NKM Nemzeti Közművek Zrt. szervezésében, amelyen az üzleti, kormányzati és iparági vezetők részvételével a fő célkitűzés az volt, hogy a „jövő közművei”-nek megismerésével megfizethető, emelkedő minőség mellett is fenntartható és átlátható közműszolgáltatások lehetőségét biztosítsák az állampolgárok számára. Bártfai-Mager Andrea, postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos az esemény fővédnökeként elmondta, hogy az energiabiztonság és az energiaellátás kérdésében a kormány elsődlegesnek tekinti a lakossági igényeket, ennek megfelelően döntött...

Részletek

Könnyű közmű : a kormány gyorsítani akarja a közmű-engedélyezési eljárásokat

„A kormány jelentősen gyorsítani akarja a közmű-engedélyezési eljárásokat, ez a gázcsatlakozások esetében akár 100 nappal, a villanynál 150 nappal is megrövidülhet a családok, a kis- és középvállalkozások számára - közölte a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Bartal Tamás elmondta, hogy a Könnyű közmű elnevezésű program folytatódik. A kormány ezzel kapcsolatos döntése nyomán a Miniszterelnökség szeptember 26-án benyújtotta a második versenyképességi törvény tervezetét az Országgyűlésnek, a gazdasági bizottság pedig a héten lefolytatta a részletes vitáját és támogatta végszavazásra bocsátását...

Részletek

Még hiányos az elektronikus közműnyilvántartás adatbázisa

„Nem minden közművezeték-üzemeltető tett eleget a jogszabályban előírt regisztrációs kötelezettségének a július óta kötelezően alkalmazandó elektronikus közműnyilvántartásba. A hatóságok folyamatosan szólítják fel az üzemeltetőket a hiánypótlásra, az ennek ellenére is mulasztókat jelentős pénzbírsággal sújthatják. Az elektronikus építésügy részeként július elsejétől már nem üzemeltetőnként külön-külön, hanem együttesen lehet közműnyilatkozatot igényelni az egyablakos információs pontként működő, az E-építés oldalon keresztül elérhető e-közmű rendszerében. A nehézkes, drága és lassú egyeztetést felváltó rendszer az építkezéseknek és a széles sávú internethálózatok kiépítési munkálatainak is kedvez. A tervezők...

Részletek

A felhőszolgáltató cégek tanulhatnak a közműszolgáltatóktól a koncentrált erőforrások kockázatainak kezelésében

„A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát. Gazdag Ferenc (MAVIR) írása. A számítástechnika kezdeti időszakában, mint annyi más technológia fejlesztésnél, a hadsereg volt az újdonságok gazdája. Az első komolyabb rendszereket minél robusztusabbnak, a személyzetet minél képzettebbnek szerették, akár a költségek és a fejlesztési sebességének rovására is. Ahogy telt az idő, a fejlesztések egyre inkább átszivárogtak a civil életbe, elsőként a tudományos műhelyek kezdték használni ezeket, ahol az...

Részletek

Magasfeszültség : Városi szolgáltatások

„Áramkimaradás, csőtörés, szeméthegyek – a közművek veszélyesek. A városvezetőknek és a szolgáltató vállalatok menedzsereinek azonban további rémálmai lehetnek, mivel e téren nem lebecsülendők az üzleti és a kormányzati kockázatok. A közműszolgáltató szektorral kapcsolatban zajló gazdasági és politikai konfliktusokra manapság különösen élénken reagál a társadalom. A Magasfeszültség a kormányzati és vállalatszervezési ellentmondások alapjait kutatja az eltérő közigazgatási szintek, valamint a szolgáltató közműtársaságok szemszögéből. Minthogy egyik érdekkör sem önmagában létezik, lényeges a céghálózatok terjeszkedésének hatása, illetve az európai integrációban változásban lévő ágazatpolitikák folyamatai. A...

Részletek