Skip to main content

Találat: közoktatás

Kódolj határok nélkül! – Középiskolásoknak hirdet programozói versenyt a Belügyminisztérium és a NISZ Zrt.

„A Belügyminisztérium és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. országos középiskolai nyílt forráskódú programozó versenyt hirdet "Kódolj határok nélkül!" címmel. A szakmai verseny célja, hogy a tehetséges és a programozás iránt érdeklődő diákoknak lehetőségük nyíljon arra, hogy megmutathassák tudásukat és gyakorlati tapasztalatot is szerezzenek. A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt forráskódú szabványok a magyar közigazgatásban fontos szerepet töltenek be. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban....

Részletek

Sikeresek a digitális gyermekvédelmi stratégia eddig programjai

„Sikeresnek értékelte a Digitális jólét program keretében létrehozott digitális gyermekvédelmi stratégia eddig megvalósult programjait az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kedden. Schanda Tamás budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a digitális és okoseszközök használata már óvodáskorban elkezdődik, ami hatással van a gyermekek személyiségfejlődésére és kognitív képességeik gazdagodására, ezért fel kell készülni a gyorsan változó digitális világ veszélyeire is. Elindították az óvodások okoseszköz-használatát vizsgáló Digimini elnevezésű kutatást, amelynek eredményei az óvodapedagógusok képzését és továbbképzését is segíti majd - tette hozzá. Az államtitkár...

Részletek

A Kormány 5/2020. (I. 31.) Korm. rendelete a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet módosításáról

Forrás: A Kormány 5/2020. (I. 31.) Korm. rendelete a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet módosításáról; Magyar Közlöny; 2020. évi 17. szám; 2020. január 31.; 290-446. o. (PDF)

Részletek

A közoktatás indikátorrendszere 2019 – megjelent

„A Magyar Tudományos Akadémia és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének támogatásával megjelent A közoktatás indikátorrendszere 2019 és a hozzá tartozó Technikai útmutató. A kötet a KRTK Közgazdaság-tudományi Intézetében kidolgozott, a magyar közoktatási rendszer jellemzőit leíró indikátor-rendszer harmadik kiadása, mely 2018-ig tartalmazza az indikátorok frissített értékeit. A kiadványokat Varga Júlia szerkesztette, a kötetek szerzői: Hajdu Tamás, Hermann Zoltán, Horn Dániel és Varga Júlia Forrás: Megjelent A közoktatás indikátorrendszere 2019; Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Közgazdaság-tudományi Intézet (KRTK KTI); 2020. január 8. Lásd még:...

Részletek

Kódolás a köznevelésben – nemzetközi konferencia a World Robot Olympiad győri világdöntőjéhez kapcsolódóan

„A Digitális Jólét Nonprofit Kft. a World Robot Olympiad győri világdöntőjéhez kapcsolódóan, az EFOP-3.2.15–VEKOP-17-2017-00001 „A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérési-értékelési és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kialakítása, megújítása” című kiemelt projekt bevonásával, műhelymunkával egybekötött nemzetközi konferenciát szervez Kódolás a köznevelésben címmel, 2019. november 8-án. A rendezvény plenáris előadások, műhelymunkák, valamint jó gyakorlat bemutatók keretében járja körül az algoritmikus gondolkodás fejlesztésének nemzetközi és hazai módszertani lehetőségeit, különös tekintettel a matematika és a természettudományos tantárgyak területére. Az algoritmikus gondolkodásra való képesség fejlesztése, a kódolás, a...

Részletek

Az oktatásban is megkezdődött a digitalizáció

„„Legalább 30 éve nem volt olyan fejlesztés az oktatásban, mint amely az elmúlt években európai uniós és hazai költségvetési forrásokból elkezdődött” - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára a XX. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián Hajdúszoboszlón. Az államtitkár arról is beszélt, hogy elkezdődött a digitalizáció alkalmazása a köznevelésben is. Bódis József oktatásért felelős államtitkár Hajdúszoboszlón, a Köznevelés, szakképzés, pedagógusképzés - innováció című országos közoktatási szakértői konferencián az ágazat kihívásai között említette a hatékonyság növelése mellett az...

Részletek

A pénzügyi tudatosság fejlesztése és a készpénzhasználat visszaszorítása áll az új cselekvési terv középpontjában

„A kormány elfogadta a a lakosság pénzügyi tudatosságát fejlesztő stratégiához kapcsolódó első kétéves cselekvési tervet. A pénzügyi jártasság és a pénzügyi ismeretek megfelelő elsajátítása elengedhetetlen ahhoz, hogy tudatos, megfontolt és ésszerű döntések szülessenek. Az optimálishoz közelítő családi pénzügyi döntések stabil és tervezhető jövőképet biztosítanak, gyarapítják a családot és az egyént egyaránt. Ennek elérése érdekében az általános pénzügyi kultúrát meg kell alapozni,majd folyamatosan fejleszteni kell. Kiemelt társadalmi és gazdasági prioritás a pénzügyi tudatosság és magabiztosság megerősítése, ugyanis a tudatos (pénzügyi) fogyasztói magatartás hozzájárul...

Részletek

Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ új vezetője

„Dr. Hajnal Gabriella szakmai elnökhelyettes asszonyt nevezte ki a mai napon Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere a Klebelsberg Központ (KK) élére. Hajnal Gabriella mögött több mint 30 éves matematika-fizika szakos általános és középiskolai tanári, 17 éven át tartó középfokú intézményvezetői múlt áll, 2017 januárjától a KK szakmai elnökhelyettesi posztját töltötte be, az elmúlt időszakban pedig Dr. Solti Péter elnöki mandátumának lejártát követően, a hivatali rend szerint ellátta az elnöki feladatokat. A kinevezés értelmében az elnöki posztot 2018. augusztus...

Részletek

A magyar gazdaság előtt álló újabb kihívásokat csak az innováció segítségével lehet leküzdeni, nyilatkozta Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára

„A magyar gazdaság jelenleg erős és stabil, de a többi lépcsőfokot, az újabb kihívásokat csak az innováció segítségével lehet leküzdeni – nyilatkozta lapunknak Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára. Elmondta: fontos változtatni azon az arányon, hogy a hozzáadott érték többségét jelenleg a hazai cégekkel szemben a multinacionális vállalatok állítják elő. Lényeges, hogy a vállalatvezetők előtérbe helyezzék a képzést, hiszen ők vannak leginkább tisztában azzal, milyen tudásra van szükség a gazdaságban. –  Valódi gigatárca jött létre, hiszen egy minisztériumon belül kell...

Részletek

Ágazati készségtanácsok alakultak

„A szakképzésben tapasztalható új intézkedések egyike az ágazati készségtanácsok megalakulása, melyek 2018. július 1-jétől kezdik meg működésüket. A duális képzés továbbfejlesztésére irányuló intézkedés az ágazati képzőközpontok létrehozásának lehetősége. 2018. január 1-jétől hatályos szakképzést érintő törvénymódosítások elsődleges célja a duális szakképzési lehetőségek további szélesítése, a szakképzés és a gazdaság kapcsolatának még szorosabbá tétele. Ennek érdekében megalakulhatnak az ágazati készségtanácsok, valamint az ágazati képző központok. Az ágazati készségtanácsok lehetőséget adnak a vállalati igények szakképzésben történő közvetlenebb megjelenésére, ugyanis ezek a tanácsok befolyásolhatják a szakképzés...

Részletek
Page 2 of 20 1 2 3 20