Skip to main content

Találat: közösségi közreműködés

Köztéri problémát lát? Ide küldje, és megoldódhat

„A Járókelő.hu révén már közel ezer köztéri problémát oldottak meg Budapesten, időközben pedig Nyíregyházán is be lehet jelenteni a kátyúkat, rossz lámpákat vagy például a graffitiket. A szolgáltatás már androidos alkalmazással is rendelkezik, hamarosan pedig iPhone-okra és Windows Phone telefonokra is elérhető lesz. Az okos városok felé tett komoly lépést Budapest, amikor a Járókelő.hu elindult, hiszen a felhasználók bejelentéseinek hála azóta közel ezer köztéri problémát oldottak meg. Már az idei Smartmobil konferencián is az egyik legérdekesebb előadásként emlegettük az alapító, Le Marietta...

Részletek

Megosztáson alapuló gazdaság: Csomagkézbesítés közösségi, civil közreműködéssel

„A crowdsourcing vagy közösségi közreműködés az információtechnológia eszközeit használja arra, hogy platformot nyújtson civil (nem szakmai) szereplők számára új típusú szolgáltatásokban való részvételre. Pénzügyi területen ilyen például a Kickstarter, ahol egy-egy ötlet megvalósításához lehet pénzügyi támogatókat keresni. Nagyon viharosan terjeszkedik a taxi-szolgáltatások területén az Uber illetve a szálláskiadásban az Airbnb. Ezek a hagyományos szolgáltatásnyújtást és az ezzel kapcsolatos jogi szabályozást kikerülve rohamosan terjednek, megjelentek már részben Magyarországon is. Ezek a cégek a sharing economy-nak, vagyis a megosztáson alapuló gazdaságnak nevezett jelenség zászlóshajói,...

Részletek

Kátyúűző online felületet indít Kaposvár

„Hétfő reggel nyolc órától, a város honlapjáról lesz elérhető a Kaposvári Kátyúűző online kátyúbejelentő felület. A program indításáról pénteken tartott sajtótájékoztatót Szita Károly. A polgármester elmondta: indul ugyan a Bereck Sándor II. út- és járdafelújító program is, ám ez teljes egészében nem tudja eltüntetni a tél végi állapotokat a város útjain. – Ezért kérjük a kaposváriakat – mondta Szita Károly –, segítsenek feltárni, hol vannak úthibák a város 230 kilométeres úthálózatán. Erre létre hoztunk egy online felületet, amelyen bejelenthetik, merre van kátyú...

Részletek

Az állampolgárok készítették az új finn szerzői jogi törvény tervezetét

„A finn aktivisták részsikert arattak, ugyanis az általuk készített szerzői jogi jogszabálytervezetet több mint 50 000 ember támogatta. A finn alkotmány értelmében a helyi parlament köteles szavazni a kérdésben. A petíciót január közepén indították el, azóta az állampolgároknak volt lehetőségük a támogatásukról biztosítani. Ezt végül több mint 50 ezren tették meg hat hónap alatt. A finn alkotmány korábbi módosítása értelmében így lehetőség nyílik a törvénytervezet benyújtására és arról a parlament a jövő év elején köteles vitatkozni és szavazni. A dokumentum egyik legfontosabb...

Részletek

Hóhelyzet után is monopólium

„Az elmúlt hetek szélsőséges időjárási eseményei mindenki számára világosan megmutatták, mennyire fontos és értékes a többletinformációt tartalmazó, közösségi alapokon is szerveződő friss hírek halmaza, illetve a mindezeket összefogó magánmeteorológiai médiumok szervező szerepe mind a lakosság tájékoztatása, mind a hivatalos katasztrófavédelmi szervek döntéshozatalának elősegítése szempontjából. Magyarország Miniszterelnöke 2013. március 15-én látogatást tett az országos hóhelyzetet kezelő Operatív Törzsnél. Az eseményen a kormány kirendelt tudósítója által készített, hivatalos úton nyilvánosságra hozott sajtófotók alapján egyértelműen látható, hogy a Katasztrófavédelem, a Rendőrség, a Tűzoltóság és a...

Részletek

Magyar szoftvert használ az EU gyógyszerkutatási programja

„Magyar cég szállít szoftvert az Európai Unió újonnan létrehozott, innovatív gyógyszerkutatási platformja, a European Lead Factory (ELF) számára. Az idén januárban létrehozott, 30 nemzetközi résztvevőből - neves, gyógyszeripari nagyvállalatok mellett kis- és közepes cégekből (kkv), valamint egyetemekből, kutatóintézetekből - álló konzorcium egyetlen magyar tagja a magántulajdonban lévő ChemAxon Kft. Az ELF által megvalósítandó, 196 millió eurós összköltségvetésű kutatási program az európai gyógyszeripar versenyképességének javítását, a gyógyszerfejlesztés folyamatának gyorsítását és biztonságosabb, hatékonyabb gyógyszerek kifejlesztését tűzte ki céljául. A projekt egyrészt az EU 7....

Részletek

Nyílt alkotmányozás Izlandon

„A crowdsourcing hasznos és szép, de azért dönteni tudni kell – foglalható össze az izlandi alkotmányírás finisbe érő történetének tanulsága. A reykjavíki parlament, az Althingi végül heves viták után döntött a több hónapos, az online konzultációsorozattal készített jogszabálytervezet sorsáról. Legkésőbb októberben népszavazással döntenek róla. “Apu, mennyivel tartozunk most?" – állt a kérdés egy család transzparensén az egyik kormány- és rendszerellenes tüntetésen. A pillanatot Silja Ómarsdóttir, az izlandi alkotmányozó testület egyik tagja idézte fel egy technológiai konferencián, hogy érzékeltesse, milyen súlyos helyzetben volt...

Részletek

Wiki-kormányzás, azaz támaszkodj a tömegek bölcsességére

Molnár Szilárd (Magyary Zoltán E-közigazgatástudományi Egyesület) könyvismertetője Hogyan képes a technológia jobb kormányzást, erősebb demokráciát és az állampolgároknak nagyobb befolyást biztosítani? Ezeket a kérdéseket járja körül Beth Simone Noveck a 2009-ben publikált könyvében. Beth Simone Noveck amerikai jogászprofesszor a ’90-es évek végétől foglalkozik az internetes technológia demokráciára, szabályalkotásra tett hatásaival, a részvétel, a döntéshozás új lehetőségeivel, a közösségi szoftverek szerepével, mindezek következtében pedig a demokrácia-felfogás változásával. Erőfeszítései az egyetemi oktatás mellett – döntő mértékben – a Fehér Ház Nyitott Kormányzat Kezdeményezésének (White...

Részletek
Page 2 of 2 1 2