Skip to main content

Találat: központi közigazgatás

A központi kormányzati igazgatási szervek főbb szervezetirányítási kérdései

„A központi államigazgatási szervek, mint a közigazgatási szervezetrendszer tetején elhelyezkedő „csúcsszervek” kiemelt jelentőséggel és hatással bírnak a közigazgatás szervezetének egész rendszerére. A központi államigazgatási szervek kifejezés több szervtípust foglal magába, amelyek közül jelen tanulmányban a központi kormányzati igazgatási szerveket kívánjuk górcső alá venni. A központi kormányzati igazgatási szervek mind tevékenységüket, mind jelentőségüket és nem utolsó sorban a közigazgatás szervezetét meghatározó mivoltukra tekintettel meghatározó szerepet töltenek be és hatást fejtenek ki az államigazgatásra, így az ország irányításának egészére. Ezen szervek egyrészről általános hatáskörrel,...

Részletek

Az ország előtt álló kihívásokhoz igazodik a kormány átalakítása

„A két új tárcával, illetve a döntéshozó kabinetek átalakításával a kormány hatékonyabban tud reagálni a hazánkat érő kihívásokra – közölte lapunkkal ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője. Mint ismert, januártól megváltozott a Nagy Márton vezette Gazdaságfejlesztési Miniszté­rium neve, amit Nemzetgazdasági Minisztériumnak neveznek, továbbá önálló tárcát kapott Navracsics Tibor, miután megalakult az önálló Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. – A kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló rendelet határozza meg az egyes miniszterek feladatait és hatásköreit. Ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium a kormányfői elvárásoknak megfelelően,...

Részletek

Így alakul át a kormány, több minisztériumot is érintő, fontos változások lépnek életbe januártól

„Jövőre megváltozik a Nagy Márton vezette Gazdaságfejlesztési Minisztérium, amit Nemzetgazdasági Minisztériumnak fognak nevezni, és új területekkel bővül a tárcavezető portfóliója. Korábban már napvilágot látott, hogy önálló tárcát kap Navracsics Tibor, aki eddig tárca nélküli miniszterként felelt a területfejlesztésért, azonban januártól a vezetésével önálló Területfejlesztési és Közigazgatási Minisztérium jön létre. Januártól átnevezik a Gazdaságfejlesztési Minisztériumot, aminek a helyébe a Nemzetgazdasági Minisztérium lép – derült ki abból a módosító javaslatból, amit Hende Csaba, a parlament törvényalkotási bizottságának fideszes elnöke nyújtott be az Ország­gyűlésnek. Az...

Részletek

A minisztériumi szerkezet átalakításával együtt számos tárcánál változik az államtitkárok személye is

„ A szerda este megjelent Magyar Közlönyből derült ki, hogy a minisztériumi szerkezet átalakításával együtt számos tárcánál változik az államtitkárok személye is. A friss Magyar Közlönyben jelent meg az új energiaügyi miniszter, Lantos Csaba kinevezéséről szóló döntés, és arról is rendelkezett Novák Katalin köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára, hogy Lázár János mostantól építési és beruházási miniszter helyett építési és közlekedési miniszter lesz. Az államtitkároknál a Portfolio összegzése szerint a következő változások történtek: Gazsó Balázs László, a Technológiai és Ipari Minisztérium közigazgatási államtitkára...

Részletek

A kormányzás motorja: a Miniszterelnöki Kormányiroda működése

„Több mint negyven ember összehangolt munkájával teremti meg a kormányülések hatékonyságát a Miniszterelnöki Kormányiroda, melynek tevékenysége azt is garantálja, hogy nem érti félre egymás nyelvét a politika és a közigazgatás. A kormányzás motorja: a Miniszterelnöki Kormányiroda működése címmel tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) polgárainak előadást Bordás Gábor, a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára november 10-én az egyetem Orczy Úti Kollégiumában az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) Emberi Erőforrás Tanszékének Közszolgálati, HR és Integritás Tudományos Diákköre (TDK) meghívására. Az érdeklődőket az...

Részletek

Központi kormányzati szervezetek Szervezeti és Működési Szabályzatai

A miniszterelnök 1/2020. (I. 31.) ME utasítása a Miniszterelnöki Kormányiroda Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2018. (VI. 11.) ME utasítás módosításáról A miniszterelnök kabinetfőnöke 3/2020. (I. 31.) MK utasítása a Miniszterelnöki Kabinetiroda Szervezeti és Működési Szabályzatáról A Miniszterelnökséget vezető miniszter 1/2020. (I. 31.) MvM utasítása a Központi Statisztikai Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2019. (III. 4.) MvM utasítás módosításáról A külgazdasági és külügyminiszter 4/2020. (I. 31.) KKM utasítása a Külgazdasági és Külügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2019. (III. 13.) KKM...

Részletek

Miniszteri biztost neveztek ki a kormányzati ágazati politikák és a kormányzati közpolitika összehangolására

„A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva az alábbi utasítást adom ki: 1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (2) bekezdése alapján dr. Mernyei Ákos Pétert a 2018. december 15. napjától 2020. december 14. napjáig terjedő időre a kormányzati ágazati politikák és a kormányzati közpolitika összehangolásával kapcsolatos feladatok...

Részletek

Ősszel dönthet a kormány a közszolgálati szektor reformjának részleteiről

„A közigazgatásban annyi embert kell foglalkoztatni, amennyit a feladatok megkövetelnek. A tervezés most folyik, a kormány ősszel tekinti át a helyzetet, hogy a racionalizálás milyen irányba történjen meg – mondta a Világgazdaságnak a közszolgálatért felelős államtitkár. Tuzson Bence szerint nem igaz, hogy a kisebb településeken a polgármesteri hivatalok bezárására készülne a kabinet. Hol tart a közigazgatás – állami, önkormányzati feladatok – átalakítása, átszervezése? Ez egy hosszú folyamat, amelynek fő célja, hogy az állampolgár érdekei érvényesüljenek, de emellett tekintettel kell lennünk a közigazgatásban...

Részletek

Tuzson Bence: Valódi közszolgálatot építünk, a hivatalainknak segítenie és nem gáncsolnia kell az embereket

„Személyes feladatomnak tekintem, hogy a rossz és fölöslegesen hosszadalmas eljárásokat kiiktassuk. Szolgáltató államot építünk, amelynek egyetlen feladata, hogy az embereket szolgálja, de a közösség érdekében létrejött szabályokat következetesen betartassa – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott nagyinterjúban Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára arra a felvetésünkre, hogy az emberek ma még sokszor útonállóként, kerékkötőként tekintenek a hivatalnokokra, akik újabb és újabb kötelezettségekkel egzecíroztatják a törekvő polgárokat, vállalkozókat. Tuzson Bence elismerte, hogy a központi közigazgatásban, főként a minisztériumokban 2008 óta valóban nem volt érzékelhető...

Részletek

Változások a kormánystruktúra jogi szabályozásában

Miniszterelnöki Kabinetiroda 1/2018. (VII. 6.) MK utasítás a Miniszterelnöki Kabinetiroda Szervezeti és Működési Szabályzatáról; Hivatalos Értesítő; 2018. évi 35. szám; 2018. július 6.; 2880-2932. oldalak (PDF) Miniszterelnökség 14/2018. (VII. 3.) MvM utasítása Miniszterelnökség Szervezeti és Működési Szabályzatáról; Nemzeti Jogszabálytár; 2018. július 3. A Miniszterelnökséget vezető miniszter 14/2018. (VII. 3.) MvM utasítása a Miniszterelnökség Szervezeti és Működési Szabályzatáról; Hivatalos Értesítő; 2018. évi 34. szám; 2018. július 3.; 2756-2878. oldalak (PDF)

Részletek
Page 1 of 4 1 2 4