Skip to main content

Találat: központi segélyhívó

Vigyázat, álhír! „Szeptembertől megváltozik a mentők száma” – megállíthatatlanul terjed ez az álhír

„Tömegek osztják meg a Facebookon, hogy a jövő héttől megváltozik a mentők 112-es hívószáma. Ez azonban nem igaz. Napok óta súlyos, akár az emberi életet is fenyegető álhír terjed a közösségi médiában. A hétfőn délután közzétett bejegyzés szerint szeptember 1-jétől a mentő és az egészségügyi ellátás hívószáma 1830. A poszt cikkünk megjelenéséig már több mint 6300 megosztásnál jár, tömegekhez jutott el a Facebookon. Csak pénteken több százan terjesztették az ismerőseik körében az információt. A különböző megosztások alatt olvasható kommentfolyamokban az emberek tucatjával...

Részletek

Álhívások terhelik a segélyhívókat

„Visszatérően, jellemzően egy-egy nagy horderejű bűncselekmény vagy baleset során felmerülő tevékenységirányítási probléma kapcsán sokan felteszik a kérdést: szükség volt-e a segélyhívó rendszer központosítására. Pontos képet csak akkor kaphatunk, ha megvizsgáljuk a segélyhívó és tevékenységirányítási rendszert. A Magyar Nemzet megtette. A segélyhívó – 112-es – telefonszámra tavaly érkezett hívások kétharmada megalapozatlannak bizonyult, azaz az országos 4 951 815 hívásból mindössze 1 656 812 volt valós, a többi olyan „álhívás” volt, ami csak foglalja a vonalakat. Bár idén a valótlan hívások aránya 55,4 százalékra...

Részletek

A világ élvonalában a hazai 112-es segélyhívó rendszer

„A KIFÜ képviselte Magyarországot a több mint 70 országot tömörítő Európai Segélyhívószám Szövetség eddigi legnagyobb nemzetközi seregszemléjén. A mintegy 400 résztvevővel áprilisban lezajlott varsói esemény kiemelt témái voltak többek között az okostelefonos alkalmazások, az eCall szolgáltatások és a hívás helyének meghatározásának legújabb módszerei. Magyarországon a 112-es hívásfogadó központok május 22-én indultak el, az európai uniós forrásból finanszírozott projekt gazdája a KIFÜ. Az EENA (European Emergency Number Association – európai segélyhívószám szövetség) egy brüsszeli központú szervezet, amely a vészhelyzeti segítségnyújtás fejlesztésében érintett segítségnyújtó...

Részletek

Szombathelyről segítenek egy miskolci balesetnél?

„Idén ősszel kezd el átállni a teljes hazai segélyhívó rendszer a 112-es számra. Először a 107-es rendőrségi hívások futnak be a szombathelyi és a miskolci központokba, aztán itt veszik fel a telefont majd akkor is, ha a tűzoltókat vagy a mentőket hívjuk. Bármikor előfordulhat, hogy egy Miskolcról segítséget kérő ember hívását az ország másik végén, Szombathelyen fogadják. A BM szerint az új rendszer inkább gyorsítja majd a mentést. De hogyan tudják megállapítani Szombathelyen, hogy Miskolcon hova kell menni? Hogyan tud egy civil...

Részletek

Döcögve indul az új segélyhívó

„Öt és fél percig tartó eredménytelen beszélgetést tett közzé a Facebookon egy budapesti fotóriporter, aki egy gyanús hátizsákot talált a Bazilikánál, de ennyi idő alatt sem jutott át a rendőrségi segélykérő kommunikációs falán. Az új rendszer néhány napja élesedett, a kialakítására mintegy 7,7 milliárd forintot költöttek. Öt és fél percig próbált a rendőrség segélyhívó számán rendőri intézkedést kérni egy férfi egy gyanús csomag miatt május 24-én a fővárosban. Noha a call centereseknek néhány másodpercen belül fogadniuk kell a hívásokat, a vadonatúj segélyhívó...

Részletek

Kinél csöng a 112?

„ Egy angyalföldi lakos autójának ellopásáról, ha a tulajdonos nem személyesen ballag el a kapitányságra, hanem a 112-es segélyhívón kér segítséget, nem Budapestre fut be majd a hívás a jövő évtől, hanem Miskolcra vagy Szombathelyre, ahol az Egységes Segélyhívó Rendszer (ESR) központjait kialakították. A hvg.hu értesülése szerint jelenleg zajlik a próbaüzem, az eredményre a rendőrök is kíváncsiak. Mivel a helyi rendőrségeken az ügyeletes tisztek fölöslegessé válnak, kérdés, hogyan működnek majd az "őrsök" munkaidőn kívül, és miképp lehet majd a helyieknek az ügyeiket...

Részletek

Két lépcső? Három? Négy? Káosztól tartanak a tűzoltók

„Káoszt hozhat tűzoltók szerint, ha jövőre elindul a központi riasztórendszer, amelyben az összes vidéki segélyhívás két központba fut majd be, Miskolcra, vagy Szombathelyre. Pedig már most is Veszprémbe, vagy Kaposvárra érkezik például egy keszthelyi hívás. Többen azonban úgy vélik, emiatt éghetett le a településen egy hete kilenc ház. Előre tart a legújabb segélyhívó-rendszertől a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete. Szerintük már most is tíz-húsz perces késéseket okoz a kétlépcsős „pajzsrendszer”, amin tovább ronthat a jövőre tervezett négylépcsős vészjelzés. Salamon Lajos szakszervezeti vezető szerint...

Részletek