Skip to main content

Találat: közszolgáltató vállalatok

Bérproblémák a közszolgáltatásoknál

„ A kormány béremelési javaslatára várnak a közszolgáltatásokban dolgozókat képviselő szakszervezetek, a képviseletek legalább két számjegyű keresetrendezést tartanak szükségesnek. Amennyiben a kormány nem kezdeményez keddig egyeztetéseket, február végén kollektív munkaügyi vita, ezt követően pedig a figyelmeztető munkabeszüntetés sem zárható ki. Továbbra sincs az idei évre vonatkozó, konkrét bérrendezési javaslatuk az állami fenntartású közszolgáltató vállalatoknak, tehát a MÁV-nak, a Volánbusznak, a Magyar Postának, illetve a víziközmű-vállalatoknak. Ennek oka, hogy érdemi bérrendezésre nem telik az érintett vállalatoknak, fenntartói, tehát kormányzati iránymutatást pedig mindeddig nem...

Részletek

Állami Karrierexpó 2018

„Az állami vállalatok, közszolgáltatók, rendvédelmi és honvédelmi szervek munkaerő utánpótlásának elősegítésére Budapest Főváros Kormányhivatala és a Stratégiai és Közszolgáltató Vállalatok Országos Szövetsége a MÁV Zrt.-vel közösen első alkalommal szervezi meg az Állami Karrierexpo rendezvényt. Helyszín: Magyar Vasúttörténeti Park (1142 Budapest, Tatai út 95.) Időpont: 2018. május 16. 11.00-18.00 óráig További információ: http://www.stratosz.hu/esemenyek.htm A rendezvény célja az álláskeresők számára hangsúlyozni az állami vállalatok által nyújtott előnyöket, mint a munkahely biztonsága, a kiszámítható előre jutási lehetőségek, a továbbtanulás támogatása. Az Állami Karrierexpón 26 szervezet...

Részletek