Skip to main content

Találat: kutatás-fejlesztés

Mit hoz a jövő: megállunk-e az összeszerelő gyáraknál?

„Megfelelő ösztönzőkkel az innovációra épülő munkahelyek számát könnyűszerrel meg lehetne triplázni - mondja Reich Lajos, a GE Healthcare magyarországi kutatás-fejlesztési vezérigazgatója, a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) innovációs munkacsoportjának vezetője, aki szerint a válság hatására a világban megszűnt high-tech munkahelyek nagy része a következő két-három évben újrateremtődik. Ennek a folyamatnak szerinte Magyarország is nyertese lehetne, de a kormány támogatáspolitikája gyakran olyan feltételeket támaszt, ami teljesen idegen a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cégek gondolatvilágától. Így a várt hatás helyett épp az ellentéteset éri el. ......

Részletek

A Magyar Innovációs Szövetség nyílt levele az országgyűlési képviselőknek

„Az Országgyűlésnek, 2011 októberében beterjesztett, T/4662. sz. törvényjavaslat több, az innovációt érintő változtatást is tartalmaz. Ezek között találhatunk kisebb korrekciókat, illetve az innovációs tevékenység fogalomtárának pontosítására szolgáló szövegrészeket, amelyekkel Szövetségünk egyetért. Ugyanakkor a javaslat 340. § szerint, érvényét veszti a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról (KTIA) szóló tv. 4. § (3) bekezdése, ami azt jelenti, hogy a vállalatok a továbbiakban innovációs járulékukból nem írhatnák le a saját innovációs tevékenységük, illetve a nonprofit vagy költségvetési kutatóhelyeknél megrendelt K+F projektek költségét. A MISZ véleménye...

Részletek
Page 2 of 2 1 2