Skip to main content

Találat: Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok

A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program 2023. évi pályázati felhívása

„A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programot 2023-ban is folytatjuk, ebben az évben azokat a már bizonyított jó önkormányzati gyakorlatokat várjuk, amelyek minimum legalább egy éve hatékonyan, hatásosan, mások számára átvehető és megismételhető módon működnek. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS LEGJOBB ÖNKORMÁNYZATI GYAKORLATOK PROGRAMJA 2023. Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Önkormányzati Szakemberek! Közelegnek a helyi önkormányzati választások, ami mindig arra készteti az önkormányzati szektort, hogy visszanézve az elért eredményekre számba vegye a sikereket, a kitűzött célokhoz viszonyítva. Segítünk megünnepelni az Ön eredményeit, hiszen a Legjobb...

Részletek

Íme 2022 legjobb önkormányzati gyakorlatai

„A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program 2023. február 8-ai, több mint száz érdeklődő részvételével Gödöllőn megrendezett zárókonferenciáján a verseny döntőjébe jutott települések mutatták be már megvalósított jó gyakorlataikat. Összesen hat önkormányzat nyolc pályázata részesült elismerésben. A pályázatok írásbeli értékelést és a helyszíni látogatásokat követően versenyezhettek egymással az önkormányzatok a gödöllői Erzsébet Királyné Szállodában megrendezett ünnepélyes zárókonferencián és prezentációs döntőn. Az eseményen elhangzott nemzetközi szakmai előadások mellett a döntőbe jutott önkormányzatok 10-10 percben mutatták be jó önkormányzati gyakorlataikat. A jó gyakorlatokkal szemben a pályázat...

Részletek

Meghívó online önkormányzati innovációs konferenciára

„Önkormányzati innovációk és jó gyakorlatok a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program 2020-as szakaszának polgármesterek, önkormányzati, és a téma iránt érdeklődő szakemberek részére szervezett ingyenes, online konferenciáján 2020. június 18-án (csütörtök) 10.00 órától. A konferencia moderátora: dr. Zongor Gábor, a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program szakértője lesz. Az eseményen előadást tart dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára,Gáspár Mátyás, szervezetfejlesztési szakértő, címzetes egyetemi docens (NKE), Dicső László, Alsómocsolád polgármestere, Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere. Meghívó és regisztráció a konferenciára: http://xn--tosz-5qa.hu/uploads/L%C3%96GY2020/megh%C3%ADv%C3%B3-%C3%B6nkorm%C3%A1nyzati-innov%C3%A1ci%C3%B3-online-konferencia-2020-06-18.pdf” Forrás: Meghívó online innovációs konferenciára;...

Részletek

Meghívó a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program záró konferenciájára – 2019. június 28.

„A TÖOSZ 2008 óta évente meghirdetett pályázatának célja a legjobb önkormányzati gyakorlatok, új és innovatív helyi megoldások feltérképezése, és megismertetése az ország más önkormányzataival, illetőleg az ilyen megoldásokat nyújtó önkormányzatok tudásának és tapasztalatának terjesztése. A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program 2019. június 28-i záró konferenciáján és döntőjén a résztvevő önkormányzatok versengenek legjobb önkormányzati gyakorlatukkal. A konferencián való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. MEGHÍVÓ Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program zárókonferencia A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok programja, amit 2008 óta hajt végre...

Részletek

A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program pályázati felhívása

„Megjelent a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program 2017. évi pályázati kiírása. A program célja a legjobb önkormányzati gyakorlatok feltérképezése, és megismertetése az ország más önkormányzataival. A címmel járó díj mellett – olyan hivatalos elismerésben is részesülnek az önkormányzatok, amely az önkormányzati dolgozók és helyi lakosok büszkesége lehet. Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Polgármester Úr! Felhívom szíves figyelmét a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program 2017. évi pályázati kiírására. A program célja a legjobb önkormányzati gyakorlatok feltérképezése, és megismertetése az ország más önkormányzataival. A címmel járó díj...

Részletek