Skip to main content

Találat: Levegő Munkacsoport

Számos városban jól működik a dugódíj

„A Levegő Munkacsoport nemrég petíciót indított, arra kérve a Fővárosi Önkormányzatot, hogy készítsen megvalósíthatósági tanulmányt egy minden személy- és tehergépkocsira kiterjedő budapesti útdíjról. A kilométer- és szennyezésarányos díjból származó bevételt részben visszajuttatnák a rászoruló budapestieknek, részben pedig a környezetkímélőbb közlekedésre fordítanák. A kezdeményezést azzal indokolják, hogy a jelenlegi mértékű gépjárműforgalom Budapesten nem fenntartható, ellehetetleníti a budapestiek mindennapi életét, és sok megbetegedésért, korai halálozásért felelős. Szinte minden város küzd a világban az erős gépjárműforgalommal járó problémákkal: az Európai Bizottság adatai szerint csak a...

Részletek

Rakjuk össze együtt Magyarország légszennyezettségi térképét!

„Mérj velünk! címmel elindította kampányát a Levegő Munkacsoport, amelyben levegőminőség-mérő készülék vásárlására buzdítják a lakosságot. Céljuk, hogy a légszennyezettség ugyanolyan alapinformáció legyen, mint a napi hőmérséklet. A ma reggeli sajtótájékoztatón a projektvezető, Szegő Judit környezetkutató röviden összefoglalta, mi adja a kampány apropóját, Massay-Kosubek Zoltán az Európai Népegészségügyi Szövetségtől (EPHA) a légszennyezés egészségromboló hatásáról a legújabb kutatás eredményét mutatta be, Kardos Péter meteorológus pedig az új weboldalt, ahol mostantól a magyar levegőminőség alakulását bárki követheti percről percre, és akár utcáról utcára. Magyarországon évente...

Részletek

Három hónap van az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program (OLP) hiányosságainak pótlására

„Nem elegendők a légszennyezés érdemi csökkentésére a kormány által nemrég elfogadott Országos Levegőterhelés-csökkentési Programban (OLP) előirányzott intézkedések – írta július másodiki levelében a Levegő Munkacsoport az Agrárminisztériumnak. A hazai civilek aggodalmát osztja az Európai Bizottság is. Július másodikán fordult a Levegő Munkacsoport a levegőminőségért felelős Agrárminisztériumhoz és ugyanezen a napon adott ki közleményt az Európai Bizottság, amelyben felszólította a magyar kormányt az egyes légköri szennyező anyagok nemzeti kibocsátásának csökkentéséről szóló irányelv (NEC irányelv) összes követelményének teljesítésére. A NEC irányelv tételesen előírja a...

Részletek

Zöld helyreállítást a válság után! – a Levegő Munkacsoport ajánlásai a Magyar Nemzeti Bank felkérésére

„Számos ajánlást fogalmazott meg a Levegő Munkacsoport a Magyar Nemzeti Bank azon felkérésére, hogy javaslataival segítse az MNB Zöld Programjának hozzájárulását ahhoz, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés utáni helyreállítás környezetileg is fenntartható legyen. A Levegő Munkacsoport álláspontja szerint a zöld gazdasági fordulathoz elsősorban a vállalkozások tőkehiányát kell enyhíteni. Ezt pedig leginkább a humán erőforrások fejlesztésével, a környezet állapotának javításával, hatékony kormányzati működéssel, kiváló minőségű intézmény- és jogrendszer megteremtésével lehet megteremteni. A civil szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy a zöld...

Részletek

Javaslatok az autómegosztás előmozdítására

„A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén arról döntött, hogy meg kell vizsgálni az autómegosztó-szolgáltatások lehetséges fővárosi szabályozását. Ehhez tett javaslatokat Dorosz Dávid főpolgármesternek írt levelében a Levegő Munkacsoport. Egy korszerű közautó-rendszernek hozzá kell járulnia ahhoz, hogy alternatívát nyújtson a saját autó tulajdonlásának, és hogy javuljon a levegő minősége, csökkenjen az éghajlatkárosító anyagok kibocsátása. Ennek érdekében dedikált, szétszórt, csak a szabad parkolású közautók által használható parkolóhelyet szükséges létrehozni. A díjmentes parkolást ezeken a parkolókon, mint általában a fővárosban, kizárólag villanyautók részére szabad biztosítani. Ezen...

Részletek

Szólj hozzá a kormányok éghajlatvédelmi terveihez!

„Tizenegy európai civil szervezet, számos helyi önkormányzat és kutató indít ma el egy PlanUp nevű projektet, amely az uniós országok kormányait segítik az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. A növekvő hőmérséklet és az ezzel járó szárazság miatt csökken a terméshozam, a vízellátás, nő az erdőtüzek kockázata. A globális felmelegedés állatfajok jövőjét is veszélyeztetheti – Magyarországon kipusztulhat a középhegységek hűs vizeiben élő szalamandra vagy a vidra. Néhány várható fejlemény, ha nem teszünk valamit a szemünk előtt zajló éghajlatváltozás ellen: „Amennyiben nem sikerül a globális felmelegedést...

Részletek