Skip to main content

Találat: levélszemét

Fizetős e-maillel a spamek ellen

„Gazdasági és állami eszközökkel a spamek ellen. Fizetős e-mail és feladó azonosítás: ezt készül bevezetni Németország. Az új szolgáltatás, amit a német kormány reményei szerint a hónap végén elfogadott törvénnyel iktatnának be, egyrészt a papír alapú, biztonságos postai levelezést lenne hivatott kiváltani, másrészt egy olyan biztonságos alternatívát nyújtani a vállalati, állami és civil szektor szereplői számára, ahol egyértelműen azonosított a küldő fél, titkosított az információ és biztonságos a rendszer. Ezzel a megoldással kiiktathatóak lennének a spamek, mivel a szolgáltatást igénybevevőknek e-mailenként kellene...

Részletek

A kiberbűnözők figyelme új területek felé fordul

A Cisco vállalat éves jelentése szerint a kiberbűnözők számára egyre nehezebb az idáig szinte kizárólagos célpontjukat jelentő asztali PC-k (Microsoft Windows) felhasználása céljaikra. Úgy tűnik, hogy a rosszindulató támadások és a kéretlen üzleti levelek elleni évtizedes erőfeszítések hoznak bizonyos eredményeket. 2010 volt az első év, amikor a levélszemét mennyisége csökkent összességében. Persze ez egy átlagos érték, voltak országok, ahol jelentősen nőtt (összefüggésben a szélessáv elterjedésével - Angliában például 99%-os volt a növekedés). A mobil eszközök rohamos elterjedése új lehetőségeket kínál a bűnözőknek,...

Részletek