Skip to main content

Találat: logisztika

Tanulmány készül a vasúti digitalizációról

„A Hungrail Magyar Vasúti Egyesület megrendelésére tanulmány készül a vasúti digitalizáció magyarországi lehetőségeiről. Készítője a Trenecon Tanácsadó és Tervező Kft. és a Főmterv’TT Fővárosi Mérnöki Tervező és Tanácsadó Zrt. konzorciuma. A tanulmány kiindulása, hogy a vasúti digitalizáció célja sem lehet más, mint a vasúti áruszállítás volumenének és arányának növelése a vasút versenyképességének, szolgáltatási színvonalának (ezen belül kapacitásának) emelésével. Az anyagban is idézett Deutsche Bahn szerint a digitális megoldások segítségével körülbelül harminc százalékkal nagyobb forgalmat lehet lebonyolítani ugyanazon a vasúti hálózaton, mint digitális...

Részletek

Még idén bevezethetik a digitális fuvarlevelet Magyarországon

„Projekttársaságot alapítottak, mérföldkőhöz érkezett az e-CMR hazai bevezetése Hamarosan elindulhat egy új, hazai fuvarozókat és logisztikai szereplőket kiszolgáló digitális platform, amely lehetővé teszi a szállítmányozás papírmentessé tételét. Ennek fontos mérföldköve, hogy a logisztikai és fuvarozói ágazat meghatározó érdekképviseleteinek közreműködésével megalakult az e-CMR Europe Kft., amelynek célja az elektronikus belföldi és nemzetközi fuvarlevél gyors hazai bevezetése. A projekttársaság alapítása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elismeréssel szólt a célkitűzésekről dr. Mosóczi László, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára is, aki kiemelten fontosnak tartja, hogy ezúttal egy teljes...

Részletek

Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer: lezárult a felkészülési időszak

„2018. június 1-jétől a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer (TSM Rendszer) az eddigi figyelmeztetések helyett bírsághatározatokat kézbesít az objektív felelősség elve alapján a jogszabálysértő módon túlterhelt járművek üzembentartói számára. A TSM Rendszer a jogszabályellenesen túlterhelt, így a közlekedésbiztonságra fokozott veszélyt jelentő, az utak állapotromlását felgyorsító tehergépjárműveket a korábbinál jelentősen hatékonyabban szűri ki a forgalomból. Az országszerte 89 mérőhelyen telepített 107 mérőállomáson az útburkolatba süllyesztett érzékelők forgalomlassítás nélkül határozzák meg az áthaladó járművek tengelyterhelését és össztömegét. A TSM előszűrő funkcionalitással 2017. március 31. óta működik,...

Részletek

Debreceni Egyetem: logisztikával az Ipar 4.0 felé

„ebrecen – Az ipari forradalom, a digitalizáció komoly kihívás elé állítja a logisztikát. A legújabb technológiai megoldásokat és a fejlődési lehetőségeket is áttekintették a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán csütörtökön rendezett logisztikai konferencián. – V2V, M2M, IoT, felhőalapú szolgáltatás, Big Data – nap mint nap új fogalmak és technológiák jelennek meg az iparban. Az alapvető szakmai ismeretek mellett ezekkel is tisztában kell lenniük a hallgatóknak ahhoz, hogy hatékonyan és gyorsan be tudjanak kapcsolódni a logisztikai cégek komplex környezetébe. Mi ennek támogatására törekszünk, mivel...

Részletek

Mobil IoT: gumifigyelő rendszer jön a Continentaltól

„A Vodafone mobil IoT-platformjára épülő gumiabroncsállapot-figyelő rendszerrel segíti a járműflotta üzemeltető vállalatok gazdálkodását a Continental – jelentette be a Vofafone. A „dolgok internete” (IoT) egyik legújabb gyakorlati megvalósulásaként létrehozott ContiConnect szolgáltatás valós időben teszi lehetővé a flottakezelőknek, hogy figyelemmel kísérjék járműveik gumiabroncsainak fontosabb fizikai paramétereit – abroncsnyomás, hőmérséklet -, és szükség esetén beavatkozzanak. Az optimális keréknyomással például nem csak üzemanyagot lehet megtakarítani, ami egyúttal a járművek károsanyag-kibocsátását is csökkenti, de defekteket is meg lehet előzni. Az optimális keréknyomás 80 százalékán futó gumiabroncsok...

Részletek

Varga Mihály: éppen időben vagyunk azokhoz a döntésekhez, amelyeket a digitális gazdaságra való átállás érdekében kell meghozni

„Akkor leszünk a nemzetközi mezőnyben eredményesek, ha iparpolitikánk, szabályzórendszerünk és programjaink a versenyképes ipari szektor erősödése irányába hatnak – jelentette ki Varga Mihály a „Smart City” és a zalaegerszegi Járműipari tesztpálya fejlesztéséről szóló együttműködési megállapodás aláírásán. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: éppen időben vagyunk azokhoz a döntésekhez, amelyeket a digitális gazdaságra való átállás érdekében kell meghozni. A tárcavezető leszögezte: Magyarország gazdasági helyzete és kilátásai igen kedvezőek, akár az unió, akár a világgazdaság várható növekedési ütemével vetjük össze. Ez annak köszönhető, hogy a kormány...

Részletek

Online nyomkövetés a vasúton?

„A kormány - a közúti fuvarozói adatszolgáltatáshoz hasonlóan - bevezetné a vasúti szállítmányok online nyomon követését is elektronikus vasúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (eváer) néven - számol be a Magyar Idők. A lap szerint az érintett társaságokkal a kormány és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is egyeztet. A vasúttársaságoknál, köztük a hazai árufuvarozási piac több mint kétharmadát lebonyolító Rail Cargo Hungariánál (RCH) megértik, hogy ki szeretnék szűrni az áruforgalomból az adócsalási céllal feladott tételeket – mondta az újságnak Kovács Imre, a cég igazgatóságának...

Részletek

Időszakosan felfüggesztésre kerülnek egyes GINOP felhívások

„A 2014-2020 közötti programozási időszak uniós forrásainak teljes körű felhasználása érdekében szükséges intézkedésekről" szóló 1018/2016. (I. 22.) Korm. határozatban foglalt feladatok és célok teljesítése érdekében az Irányító Hatóság felülvizsgálat céljából 2016.02.22. (hétfő) 14:00 órás határidővel felfüggeszti az alábbi felhívásokat: GINOP-1.2.2-15 „Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása” GINOP-1.2.5-15 „Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása” GINOP-1.3.1-15 „Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása” A felülvizsgálatot követően a felhívások módosított feltételekkel ismét elérhetők lesznek. A módosítás során többek között érvényesítésre kerülnek a „Gazdaságfejlesztési és Innovációs...

Részletek

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Helyi gazdaságfejlesztés” című (TOP-1.1.3-15 kódszámú) felhívás

„...A Felhívás célja a helyi gazdaságfejlesztéshez szükséges önkormányzati üzleti infrastrukturális háttér és szolgáltatások fejlesztésének támogatása. Az üzleti infrastruktúra részeként kiemelt célterület a helyi ellátáshoz kapcsolódó önkormányzati infrastrukturális feltételek megteremtése a helyi termelők, termékek előtérbe hozása és a foglalkoztatás bővítése céljából. Jelen intézkedés keretén belül lehetőség nyílik a helyi gazdaság üzleti infrastrukturális hátterének támogatására a Vidékfejlesztési Program (VP) prioritásaival komplementer módon. Az erre irányuló fejlesztéseken keresztül a települési önkormányzatok saját közétkeztetési feladatai ellátásának helyi alapanyagokra alapozott továbbfejlesztéséhez szükséges infrastruktúra és eszköz fejlesztése valósulhat...

Részletek

Az Internet menti meg a postát

„Nem rendíti meg a postát a levélforgalom folyamatos csökkenése, bár papírt egyre kevesebben vesznek elő, hogy üzeneteket írjanak, a webes vásárlás növekvő népszerűsége mindent jóvá tesz a cég számára. Már csak félig igaz, hogy a Magyar Posta a levélszállításból él, a papírra írt üzenetek száma egyre csökken. Bár csaknem 700 millió levelet továbbított a cég, az európai tendenciával egyezően a magyar piacon is évente átlagosan 5 százalékkal csökken a levélforgalom, ami a bevételeknek már csak a felét hozza. A másik fele pedig...

Részletek
Page 1 of 4 1 2 4