Skip to main content

Találat: Magyar Faluszövetség

Települések: tízmilliárdos korrekció jöhet?

„Húsz- vagy akár harmincmilliárd forintra is szükség lehet az önkormányzati feladatfinanszírozási rendszer korrekciójához – derült ki lapunk körkérdéséből. Az önkormányzati államtitkár elismerte, a feladatfinanszírozásban vannak még kisebb bizonytalanságok. Idén is szükség lesz a feladatfinanszírozási rendszer év közbeni korrekciójára 2014 második felében – jelentette ki a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. Schmidt Jenő szerint a kisebb települések között lesznek olyanok, amelyek majd forráshiánnyal küzdenek, mivel nincs jelentős adóbevételük. Pontos adatokat az év második felében látnak majd. – A korrekció összege nem lesz...

Részletek

Felelősebben gazdálkodnak-e majd az önkormányzatok?

„A kormány átvállalta az önkormányzati szektor adósságát, és azt várja, hogy felelősebben gazdálkodnak majd a települések. Azok, akik eddig sem szórták a pénzt, most vesztesnek érezhetik magukat. Szakértők szerint a kormány megtakarítást érhet el az adósságátvétellel, az önkormányzatok viszont pénzszűkével nézhetnek szembe. Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára Szigorítás A kormány a helyi önkormányzatok gazdasági stabilitásának megteremtéséért a kötelező feladatok finanszírozásának elsődlegességén alapuló feladatellátási és -finanszírozási rendszert valósított meg. Ahhoz, hogy az új rendszerben a közszolgáltatások megfelelő színvonalú biztosítását ne nehezítse...

Részletek

Megalakult a MANORKA projekt Járási Munkacsoportja

„Megalakult a MaNorKa projekt („Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” című projekt, a magyar-norvég kapcsolatok rövidítése) járási és önkormányzati hivatalok együttműködésével foglalkozó Munkacsoport, melynek 12 tagját 7 szervezet delegálta - tudatta a TÖOSZ. A Munkacsoport feladata, hogy norvég partnerekkel és a hazai széleskörű partnerséggel együttműködve először is levezényeljék a 19 megyei rendezvényt, ahol a problémák feltárása lesz a fő cél. Közben kétnapos tréninganyagot dolgoznak ki, amit aztán 100 járásban végre is hajtanak, a járási hivatalok és az önkormányzatok vezetői és munkatársai részvételével. A trénerek...

Részletek
Page 2 of 2 1 2