Skip to main content

Találat: Magyar Levente

Motiválttá kell tenni a magyarországi vállalatokat a kutatás-fejlesztés erősítésében

„Motiválttá kell tenni a magyarországi vállalatokat a kutatás-fejlesztés erősítésében, ezért is kerültek a források egy helyre, az új Innovációs és Technológiai Minisztériumba (ITM) - mondta Palkovics László a minisztérium vezetője hétfőn, egy budapesti konferencián. Kiemelte: a következő időszak EU-költségvetésének egyik nyertese az innováció lesz, és az ebből adódó lehetőségeket Magyarországnak nemzetközi együttműködésben kell kihasználnia. Utóbbi keretében az Izraeli Innovációs Hatóság alelnöke, Danny Biran, valamint Oliver Schatz, a Bosch ügyvezető igazgatója is előadást tartott azon a Tudományos és Technológiai Konferencián, amelyet a Külgazdasági...

Részletek

Megnyílt a British Petrol szegedi üzleti szolgáltatóközpontja

„Megnyílt a British Petrol (BP) szegedi üzleti szolgáltatóközpontja, ahol jelenleg csaknem kétszáz munkavállaló dolgozik, a foglalkoztatotti létszámot a tervek szerint 2020-ra ötszázra növelik. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az avatáson kifejtette, a jelentős kormányzati támogatással megvalósuló beruházás hozzájárul ahhoz, hogy Szeged és tágabb környezete is sikeres legyen. Az egykori ruhagyár épületének felújításával megvalósult beruházás szimbolizálja azt a gazdaságtörténeti utat, melyet az ország bejárt az elmúlt száz évben. Az épületet a magyar ipar egyik virágkorában emelték, majd a rendszerváltást követően,...

Részletek

Mérhetővé teszik a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) teljesítményét

„Pozitívan zárja a 2016-os évet a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH), véget ért az a korszak, amikor veszteségről kell beszámolnia a szervezetnek - mondta Oláh Zsanett, az MNKH vezérigazgatója az Országgyűlés külügyi bizottsága ülésén. A kereskedőház által első ízben megkötött üzletek értéke 2015-ben 6 millió euró, 1,8 milliárd forint volt, 2016-ban márciusig végeztek saját számlás ügyleteket, 4,4 millió euró értékben - ismertette Oláh Zsanett. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára elmondta: jelentősen, több mint százmilliárd forinttal, 895 milliárd forintra nőtt...

Részletek

Tehetségek kibontakoztatásához keresünk együttműködést Kaliforniában

„Magyarország együttműködési formákat keres Kaliforniában, hogy megteremtse a lehetőséget magyar tehetségek ötleteinek ottani kifejlesztéséhez - mondta Los Angeles-i tárgyalásairól szerdán az MTI-nek Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára. Magyar Levente szerint - aki telefonon tájékoztatta az MTI-t Los Angeles város és megye, valamint a félmillió lelket számláló Long Beach vezetőivel folytatott tárgyalásairól - a mostani politikai kapcsolatfelvétel nélkülözhetetlen alap a későbbi szakértői egyeztetésekhez, amelyekről meg is állapodtak tárgyalópartnereivel. Los Angeles-i tárgyalásain - mondta - ugyanaz a cél munkált, mint...

Részletek

Régiós innovációs konferenciát rendez Magyarország

„A piaci, kormányzati és tudományos szektorok összefogásával régiós innovációs konferenciát rendez Magyarország március 8. és 10. között. A tervek szerint évente megrendezendő szakmai fórumon a szervezők szorosabbra szeretnék fűzni az üzleti, kormányzati és civil szféra közötti régiós együttműködést az innováció és a kutatás-fejlesztés területén. Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató szerint a háromnapos budapesti esemény témái között szerepelnek a kutatás-fejlesztés gazdasági hatásai, az innováció szociális, oktatási és munkaerőpiaci dimenziói, valamint a tartalomfogyasztás átalakulása, a közösségi vállalkozások, a közszolgáltatások és a városi infrastruktúra jövője, illetve...

Részletek

A kormány és az Oracle aláírták a stratégiai megállapodást

„A kaliforniai székhelyű informatikai cég magyarországi leányvállalata immár a tizedik, Magyarországon befektető amerikai vállalat, amellyel a magyar kormány stratégiai partnerséget kötött. A néhány nappal ezelőtt bejelentett megállapodás aláírási ceremóniáján Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kiemelte: az Oracle Hungary az elmúlt években évente átlagosan 15-30 százalékkal növelte alkalmazottainak a számát. Hozzátette: Magyarországon egy erős ipari bázison magas hozzáadott-értéket képviselő kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitás épül ki, ennek az Oracle az egyik zászlóshajója. Magyarországon sok a jól képzett informatikai mérnök, az...

Részletek