Skip to main content

Találat: Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.

Mérhetővé teszik a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) teljesítményét

„Pozitívan zárja a 2016-os évet a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH), véget ért az a korszak, amikor veszteségről kell beszámolnia a szervezetnek - mondta Oláh Zsanett, az MNKH vezérigazgatója az Országgyűlés külügyi bizottsága ülésén. A kereskedőház által első ízben megkötött üzletek értéke 2015-ben 6 millió euró, 1,8 milliárd forint volt, 2016-ban márciusig végeztek saját számlás ügyleteket, 4,4 millió euró értékben - ismertette Oláh Zsanett. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára elmondta: jelentősen, több mint százmilliárd forinttal, 895 milliárd forintra nőtt...

Részletek

A Kormány 1144/2017. (III. 20.) Korm. határozata a Digitális Exportfejlesztési Tárcaközi Bizottság működéséhez kötődő feladatok teljes körű ellátásához szükséges 2017. évi költségvetési forrás biztosításáról

„A Kormány 1. egyetért azzal, hogy a digitális termékek és szolgáltatások exportjának növeléséről, Magyarország Digitális Exportfejlesztési Stratégiájáról szóló 1491/2016. (IX. 15.) Korm. határozat 8. pontja alapján működő Digitális Exportfejlesztési Tárcaközi Bizottság által Magyarország Digitális Exportfejlesztési Stratégiája (a továbbiakban: DES) megvalósítása és nyomon követése érdekében végzett szakmai tevékenységek végrehajtása érdekében 505,0 millió Ft forrás egyszeri átcsoportosítása szükséges állami tulajdonú gazdasági társaságok feladatainak ellátása céljából, a 2017-es évre vonatkozólag, a következő megosztásban: a) a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény...

Részletek

Smart Future Forum 2016 konferencia: az okos városok fejlődése megállíthatatlan

„Október 20-án és 21-én rendezték meg a Smart Future Forum 2016 konferenciát Visegrádon, aminek fő témája idén az „Élhetőbb jövő” köré szerveződött. Az eseményen a Smart City Micro Solutions 2016 pályázatának eredményét is kihirdették, melyet az IP Systems okostelefonos mérőállás-diktáló alkalmazása nyert meg. ... Dr. Grabner Péter, a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal energetikáért felelős elnökhelyettese a hazai energetikai szabályozás kihívásairól és a hálózati engedélyesek jövőbeni feladatairól tartott előadást, amelyben kifejtette a villamosenergia-rendszert érintő szakpolitikai-, jogi- és szakmai kihívásokat is. Nagy Erzsébet,...

Részletek

Smart City Hungary 2016

„Az okos város, avagy smart city olyan gyűjtőfogalom, amely alatt mindenki mást ért, legyen az a technológiai, energiahatékonysági vagy az életminőséget javító program. A lényege, hogy a fejlesztéseket a helyi igényekhez kell igazítani, ennek első lépése a települési stratégiák kialakítása. A magyar települések között a megyei jogú városok közül alig van olyan, amelynek még nincsenek smart city tervei, bár ezek nagyon különböznek egymástól. Az okos város nélkülözhetetlen részei az "okos városlakók", ez alapvető feltétele egy város fejlődésének. Azok a városok sikeresek, ahol...

Részletek

Intelligens városrészt építünk Mongóliában

„A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. 25 millió euró értékű együttműködési megállapodást kötött Ulánbátor önkormányzatának fejlesztési ügynökségével, a megállapodás értelmében magyar cégek okosváros-technológiák szállítóiként részt vehetnek a mongol főváros városfejlesztési projektjeiben – közölte az MNKH hétfőn az MTI-vel. Az együttműködés keretében három fő fejlesztési program valósul meg: az ulánbátori közlekedési vállalat teljes buszparkjának megújítása, új, intelligens, komplett városrész kiépítése mintegy 62 hektáros területen, valamint intelligens közvilágítási rendszer kiépítése a főváros egyik kerületében – olvasható a közleményben. Kiemelték: a buszpark megújításának támogatására magyar...

Részletek

Fókuszálva kell kiválasztanunk azokat az innovációkat és piacokat, ahol valóban erősek vagyunk

„Fókuszálva kell kiválasztanunk azokat az innovációkat és piacokat, ahol valóban erősek vagyunk – véli a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója, Ducsai-Oláh Zsanett. Ducsai-Oláh Zsanettel az Internet Hungary konferencián szeptember 29-én kedden 17.30-tól a Startup Comedy szekcióban fórumbeszélgetésen vesz részt, amely „Hogyan segít az állam a startup-oknak?” címmel éppen az innovatív cégeknek nyújtott számos állami program lehetőségeit veszi sorra. – Mi az a legfontosabb pont, amelyben a startupoknak segíteni tud egy állami-kamarai vállalkozás? – A TiJöttök! elnevezésű kezdeményezés szervezőjeként sok évnyi tapasztalatot szereztem...

Részletek

A magyar közigazgatási innovációk exportképesek

„Az IVSZ a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal és az NHIT-vel közösen elkészített egy átfogó külgazdasági diplomáciai kiadványt, amiben 13 kiemelkedően fontos közigazgatási terület IT-vezérelt megoldásait mutatja be. A kiadványban szereplő megoldások mögött álló vállalatokról, termékekről pedig az IVSZ egy részletes közigazgatási IT-katasztert vezet, hogy a kiadvány által keltett érdeklődésből konkrét üzletek születhessenek. Exportképes IT megoldások a közigazgatásban Az 1990-es rendszerváltást követően az ország nekifogott az állam és a közigazgatás működésének teljes újraszervezéséhez. Az elmaradásokat csak innovatív, a régi beidegződéseken túlmutató, hatékony megoldásokkal lehetett...

Részletek

A szoftvergyártás húzhatja a magyar exportot

„Az informatikai-távközlési szektor (IKT) hazánkban arányaiban erősebb, mint az EU átlag. Nem vitás, ez lehetne a gazdaság egyik kitörési pontja. A szoftverexport-piac méretének további növelésével a magyar gazdaság egészének külpiaci mutatóit lehetne javítani – hangzott el az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) mai, budapesti konferenciáján. Az IKT-szektor exportlehetőségeiről szóló rendezvényen – amelyen több mint 100 szakember, 50 hazai vállalkozástól vett részt –, Vityi Péter, az IVSZ alelnöke hangsúlyozta: a Központi Statisztikai Hivatal 2012-es adatai alapján az IKT iparág volt az...

Részletek

Nemzeti Befektetési Ügynökség néven működik tovább a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA)

„Nemzeti Befektetési Ügynökség néven működik tovább a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA). A HITA által ellátott azon feladatokat, amelyek nem szerepelnek a Nemzeti Befektetési Ügynökség feladatai között, az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. viszi tovább. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szombattól Nemzeti Befektetési Ügynökség néven működik tovább - az erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. A HITA által ellátott azon feladatokat, amelyek nem szerepelnek a Nemzeti Befektetési Ügynökség feladatai között, az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. viszi tovább. Az ügynökség...

Részletek