Skip to main content

Találat: Magyary-program

A „jó állam” empirikus, kvalitatív vizsgálata: bizalom, együttműködés, szakmaiság és vezetés a központi közigazgatásban

„E kvalitatív, empirikus kutatáson alapuló írás a Magyary Program által definiált „jó állam” koncepció fogalmának egyes elemein végighaladva bemutatja egy 2014-ben végzett mélyinterjú-sorozat eredményeit. Egyben pillanatfelvételt is kínál a magyar központi közigazgatásról két intenzív reformperiódus között. Az első reformperiódus a Magyary Program időszaka, melynek látványos beavatkozásai 2014 tavaszára nagyrészt véget értek, intézkedései pedig jórészt az „ÁROP” köré szerveződtek. A második periódus pedig a bürokráciacsökkentés és talán a professzionalizmus hívó szava köré szerveződő „KÖFOP” periódus lesz, amelynek részletei most vannak kialakulóban. A cikk...

Részletek

Elkötelezettebbek lettek a közszolgák

„A magyar közszolgálatban dolgozók elkötelezettsége 63 százalékos, mely 5 százalékkal magasabb a két évvel korábbinál – hangzott el a KIH által az Európai Unió támogatásával megvalósuló ÁROP-2.2.17 „Új közszolgálati életpálya” című kiemelt projekt keretében megrendezett elkötelezettség-mérésről szóló szakmai napon. Ez a szám ugyancsak 5 százalékkal haladja meg az 58 százalékos magyar elkötelezettségi átlagot. A 2013-as köztisztviselői elkötelezettség és elégedettség mérés egyértelműen jó irányú tendenciákat mutatott ki – mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) személyügyi igazgatásért felelős elnökhelyettese hétfőn. Imre Miklós a...

Részletek

A kormányablakok is a közigazgatás megújítását szolgálják

„A Partnerségi programról rendeztek konferenciát a Fejér Megyei Kormányhivatalban. Átadták a megyét, járásokat ábrázoló térképeket is. A konferenciasorozat célja a Magyary Program, a Jó Állam koncepció és a közigazgatás-fejlesztés minél szélesebb körben történő megismertetése. A programokkal és a tanácskozásokkal pedig azt szeretnék elérni, hogy még jobbá, hatékonyabbá tegyék a közigazgatási munkát, hangsúlyozta köszöntőjében Galambos Dénes kormánymegbízott, a megyei kormányhivatal vezetője. Mint mondta, ezt szolgálják a járási hivatalok épületeiben nyílt és nyíló kormányablakok is. A közigazgatás megújítását szolgáló program névadójától, Magyary Zoltán professzortól...

Részletek

Partnerségi Program

„A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányhivatali konferenciasorozata Veszprémbe látogatott csütörtökön. A Partnerségi Program célja a Magyary program, a Jó Állam koncepció és a közigazgatás-fejlesztés eredményeinek megismertetése a lakossággal. Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott köszöntő beszédében elmondta, hogy a Magyary program a múlt században olyan mérvadó közigazgatási változásokat alakított ki, melyekhez még ma is visszanyúlhatunk. Ennek jegyében született meg ez a konferenciasorozat, amelyet már az ország több kormányhivatalában megrendeztek. Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint négy évvel ezelőtt kevesen gondolták, hogy sikeres lesz az országos...

Részletek

Közigazgatási reformban Európa éllovasai lehetünk

„ Magyarországnak jó esélyei vannak arra, hogy a közigazgatási reformban Európa éllovasa legyen, hiszen az OECD már referenciaként ajánlja a többi ország számára a magyar közigazgatási reformot - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Partnerségi program konferencián Veszprémben csütörtökön. A megyei kormányhivatalban megrendezett tanácskozáson a közigazgatási és igazságügyi miniszter kifejtette: a 2014-2020 közötti fejlesztési időszak nagy feladata a közigazgatási reform befejezése lesz. Az ezután következő technológiai fejlesztések révén Európa éllovasai közé tartozhatunk a közigazgatási reformok területén - jelentette ki Navracsics Tibor. A miniszter...

Részletek

Célunk, hogy közelebb hozzuk az közigazgatást az emberekhez

„A hatékonyan működő közigazgatás az egyének, közösségek és vállalkozások igényeit a közjó érdekében a legmegfelelőbb módon szolgálja - mondta Biró Marcell államtitkár az Emberi erőforrás-fejlesztési operatív program Jó állam partnerségi rendezvényén. Az államtitkár kiemelte, hogy az állam feladata megteremteni azt értékteremtő munka feltételeit, mely összhangban van az Európai Unió céljaival is. Ezért egy olyan fejlesztési modellt kell létrehozni, ahol többek között cél az átfogó nemzeti együttműködés, a demográfiai trendek megfordítása, a közösségi- és magán erőforrások megfelelő felhasználása. Ennek megvalósításához azonban hatékonyan működő...

Részletek

Közigazgatási reformról oktatjuk a V4-eket

„A nyugat-balkáni párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, a szeptember 16-18-án zajló nemzetközi közigazgatási szeminárium megnyitóján, amin az említett államok mellett a V4-ek és Törökország képviselői is részt vesznek. A rendezvény fő témája a közigazgatási reform, hazai részről a Magyary-program eddigi eredményeit és tapasztalatait ismertetik a vendégekkel. Magyarország V4-es elnöksége alatt konstruktív párbeszédet kezdeményez a nyugat-balkáni országokkal – mondta el Navracsics Tibor miniszter – mert uniós keretek között páratlan lehetőségeket kínál, s V4 elnökként hazánk egyik...

Részletek

Szakmai rendezvénysorozaton mutatják be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Szervezetfejlesztési Programját

„2013 februárjában elindult a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Szervezetfejlesztési Programja. A projekteket ismertető roadshow első állomása 2013. március 22-én Veszprémben volt, a rendezvényt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitotta meg. Az Államreform Operatív Program keretén belül négy – egymással szerves kapcsolatban álló –szervezetfejlesztési projektben a központi közigazgatási intézmények és az önkormányzatok közel 4 milliárd forint keretösszegre pályázhatnak. A szervezetfejlesztési projektek a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programban meghatározott fejlesztési célok közül a pályázó szervek belső működési hatékonyságának javítását célozzák meg. A projektek...

Részletek

A közigazgatás szereplőinek össze kell hangolniuk stratégiáikat a közjó érdekében

„A közigazgatás főbb szereplőinek, a központi és a területi államigazgatásnak, valamint az önkormányzati szférának nem egymással szemben kell megfogalmazniuk érdekeiket, stratégiáikat és fejlődési lehetőségeiket, hanem összefogva együttesen - hangoztatta pénteken Budapesten a közigazgatási és igazságügyi miniszter. Navracsics Tibor a most induló mintegy 4 milliárd forint keretösszegű szervezetfejlesztési program nyitókonferenciáján azt mondta, a közigazgatás mindig eszköz "a legfőbb politikai és közösségi cél", a közjó gyarapítása és szolgálata érdekében, ezért a közigazgatás egyetlen szereplője sem fogalmazhatja meg önérdekként a saját törekvéseit. Ezzel összefüggésben utalt...

Részletek

Navracsics Tibor: „A közigazgatás szempontjából hazánk Európa egyik leginnovatívabb állama”

„A magyar állam megújulása 2014 tavaszáig zajlik le. A területi államigazgatás látványos reformja mellett a minisztériumok struktúrája és logikája, valamint az igazságszolgáltatás rendszere is megváltozik. „Olyan államot szeretnénk, amely senkit sem zavar és levegőként élteti az egész országot” – emelte ki Navracsics Tibor a Rádió Orient műsorában. A közigazgatási és igazságügyi miniszter emellett a személyi állomány átképzéséről és az állam szerepmodell feladatáról is szót ejtett. Az államigazgatási reform a finiséhez érkezett. A területi államigazgatás látványos átalakításával párhuzamosan, 2010 júniusától a központi államigazgatás...

Részletek
Page 1 of 7 1 2 7