Skip to main content

Találat: Malajzia

A héten olvastuk: kiberbiztonság – 2021. június 21.

Biden és Putyin: az első nagyhatalmi csúcstalálkozó, ahol immár a kiberbiztonság a központi téma Az elmúlt héten megtartott amerikai-orosz csúcstalálkozó új korszakot nyitott. Nem vonják ezt kétségbe azok az amerikai elemzők sem, akik egyébként a Biden által elért eredményeket (sőt, a demokrata párti amerikai elnök sok szempontból nem várt, megközelítését, tárgyalási koncepcióját is) kiábrándultan fogadták. Valami ugyanis, valami nagyon fontos a szemünk láttára változott meg. Nagyjából az 1950-es évek óta, tehát ahogy a II. világháborúból újdonsült atomhatalomként kiemelkedő, győztes és erős Egyesült...

Részletek

Nemzetközi okos város konferencia Kuala Lumpurban – Lechner Tudásközpont

„A Lechner Tudásközpont képviselte Magyarországot a Kuala Lumpurban megrendezett nemzetközi okos város konferencián. Az Okos városok: az okos megoldások újragondolása a digitális korban című rendezvényen a délkelet-ázsiai térség országai, portugál és angol szakértők vettek részt. Az Okos városok: az okos megoldások újragondolása a digitális korban címmel rendezett, kétnapos konferencián a Lechner Tudásközpont képviselte Magyarországot Malajzia fővárosában, Kuala Lumpurban. A március 28-29-i nemzetközi rendezvényen A befogadó, fenntartható és zöldebb hibrid városok fejlődése a társadalmi és területi kohézióért téma került a fókuszba. A résztvevők...

Részletek