Skip to main content

Találat: MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.

Új lehetőségek nyílnak a kkv-szektor előtt

„Számottevő új fejlesztési lehetőség várhat a termelő, szolgáltató hazai kis- és középvállalkozásokra azáltal, hogy az új kormányzati ciklusban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezében összpontosul a fejlesztéspolitika koordinálása – osztotta meg várakozásait a Világgazdasággal Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója. Arra számít a piac, hogy még idén november–decemberben új versenyképesség-javítást, illetve az ipar 4.0-s automatizációs és digitális megoldások alkalmazását ösztönző felhívások jelenhetnek meg hazai forrásból, s ezekre akár már jövő év január–februárjában lehetne is pályázni. Emellett jövő tavasszal...

Részletek

A beadott pályázatok harmada hibás

„Hibás pályázatok sokasága érkezett be eddig az európai uniós támogatások elosztásáért felelős minisztériumokhoz. A támogatási kérelmek zöménél hiánypótlásra volt szükség, ám még így is a pályázatok közel harminc százalékát kellett elutasítaniuk az irányító hatóságoknak – tájékoztatta lapunkat a Miniszterelnökség. A legtöbb támogatási kérelmet már azelőtt érvényteleníteni kell, hogy eljuthatna az értékelői szakaszba, mivel a pályázó hibásan vagy hiányosan nyújtotta be a dokumentumot. A Miniszterelnökség szerint érezhetően óriási az érdeklődés az EU-támogatásokra, a vállalkozók azonban sok esetben felkészületlenül, előzetes tájékozódás nélkül indulnak a...

Részletek