Skip to main content

Találat: második generációs kormányablak

1325/2017. (VI. 8.) Korm. határozat az egyes adóügyi ügyfélszolgálati tevékenységeknek a kormányablakokban történő ellátásához szükséges intézkedésekről

„1. A Kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti átalakításához és az adóigazgatási rendszer megújításához kapcsolódó egyes intézkedésekről szóló 1902/2015. (XII. 8.) Korm. határozat 2. pontjának végrehajtása alapján a) elrendeli, hogy az 1–3. melléklet szerinti helyszíneken a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatai (a továbbiakban: NAV ügyfélszolgálatai) kerüljenek a kormányablakokba átköltöztetésre, illetve azok technikai keretei között kialakításra; Felelős: nemzetgazdasági miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: az 1. melléklet szerinti helyszínek esetében 2017. július 1., a 2. melléklet szerinti helyszínek esetében 2017. július 1. –...

Részletek

Tizenkét város kormányablakában nyit ügyfélszolgálatot a NAV

„Tizenkét város kormányablakában nyit ügyfélszolgálatot július elsején a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta el a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Magyar Időknek. Kovács Zoltán közölte: a helyi polgárok ezentúl helyben intézhetik el legfontosabb állami adóügyeiket. A lap pénteki számában azt írta: új állomásához érkezik a jövő hónap elején az adóhivatal szervezeti átalakítása. Az államtitkár tájékoztatása szerint július elsejétől NAV-ügyfélszolgálat nyílik a kormányablakban Komlón, Mohácson, Siklóson, Szigetváron, Csornán, Hajdúszoboszlón, Pakson, Lentiben, Zalaszentgróton, Nyírbátorban és Tiszavasvárin. A tizenkettedik település Várpalota, ott...

Részletek

Az utolsó okmányirodából is kormányablak lett Budapesten

„Hivatalosan is átadták az idei utolsó, 264. kormányablakot Krisztinavárosban szerdán. Az I. kerületi, Attila út 12. szám alatti integrált ügyfélszolgálati irodával az összes budapesti okmányiroda kormányablakká alakult, így az állampolgárokat valamennyi kerületben várja kormányzati ügyfélszolgálat. Baltay Tímea emlékeztetett, 2011-ben elkezdődött a kormányablak-hálózat kiépítése, akkor még 29 helyszínnel. Mint mondta, jelenleg 1474 ügykörrel várják a munkatársak az állampolgárokat, 2017 januárjától pedig ez a szám 1540-re növekszik. A kormányablakokért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, az elmúlt években a feladatkörök mellett a portfólió is bővült. Segítséget...

Részletek

Az ötvenezredik ügyfél a Martonvásári Kormányablakban

„A martonvásári második generációs kormányablakban is egy helyen intézhetőek az okmányirodai és a kormányablakos ügyek. Az ügyfelek többsége egy alkalommal több kérelmet is benyújt, így a kormányablak nyitásától, 2014. március 6-tól 2016. augusztus 25-ig ötvenezer ügyfél 69 ezer 342 ügyet intézett az ügyfélszolgálaton. Dr. Koltai Gábor, a Martonvásári Járási Hivatal vezetője és Fabók Lászlóné kormányablak-vezető virágcsokorral és emléklappal köszöntötte Hajdu Gabriella Anna martonvásári lakost, aki gépjármű ügyintézés céljából kereste fel a kormányablakot, ötvenezredik ügyfélként. A kormányablakban az ügyfelek 85 százaléka okmányirodai ügyet...

Részletek

Problémákat okoz a kormányablakok kialakításánál a műemléki védettség

„A műemléki védettség lassítja a kormányablakok kialakításának folyamatát a budapesti pályaudvarokon – tájékoztatott György István a Rádió Orienten. A fővárosi kormánymegbízott rámutatott, a Radetzky laktanya bontását is emiatt állíttatták le. Nemcsak a nyár folyamán végbement bérfejlesztés újdonság a kormányhivatal életében, hanem egy nagyobb közigazgatási átalakítás is, ugyanis több szervezetet – például a Földmérési és Távérzékelési Intézet vagy az Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal – is integrálnak a szervezetbe. A fővárosi okmányirodák átalakítása, modernizálása jól halad, már csak az első kerületben működik a...

Részletek

Jelentős informatikai fejlesztésekre készül Budapest Főváros Kormányhivatala

„Az okmányirodákat kezdték el 2011 után felváltani az első- majd másodgenerációs kormányablakok, melyekből jelenleg 30 található Budapesten. A rendszer kialakulásáról, jelenéről és jövőjéről Domokos Péter, Budapest Főváros Kormányhivatalának igazgatója beszélt a Rádió Orientnek. 2011-ben, a közigazgatás alapvető átalakításának kezdetekor még minden kerületnek volt egy-egy okmányirodája, esetleg kirendeltségei. Ezek heterogén módon, külön eljárásokkal, külön formanyomtatványokkal dolgoztak, s körülbelül 30, főként okmányokkal kapcsolatos ügytípus volt intézhető náluk, minden mást a szakigazgatási szervek végeztek. A főként uniós forrásokból létrehozott első generációs kormányablakok – melyekből négy...

Részletek

Elkezdődött a kormányablak építése a Nyugati és a Keleti pályaudvaron

„Állomásfejlesztés és integrált ügyfélszolgálat fejlesztés (kormányablak) projekt - IKOP-2.1.0-15-2016-00015 A kivitelezési szerződések aláírását követően a Nyugati és a Keleti pályaudvar műemléki épületeiben elkezdődtek a két kormányablak kialakításához szükséges munkálatok. A kivitelezőnek egy év alatt kell befejeznie a felújítást, így 2017 nyár végén megnyílhatnak az új hivatalok. Elkezdődött a kormányablakok építése a főváros két legnagyobb pályaudvarán. A Nyugati pályaudvaron a Ceglédi váró – ahol egyébként több mint harminc éven át 1877-től 1910-ig a Magyar Királyi Posta működött – válik ügyintézési ponttá. A főépület...

Részletek

Szentendrén viszonylag nagy, 16 munkaállomásos kormányablak nyílt júniusban

„Szentendrén viszonylag nagy, 16 munkaállomásos kormányablak nyílt júniusban, amely a korábban felújított járási hivatal épületében kapott helyet. Emellett a hivatalnak kirendeltsége működik Tahitótfaluban és Pomázon, a Gyámügyi Osztályuk pedig nemcsak a járás, hanem az egész megye területén felel az örökbefogadásért – mondta a Rádió Orientnek Varga László hivatalvezető. Szentendre méltán népszerű a turisták körében, de a járási hivatal számára ez nem jelent többlet feladatot, de a Népegészségügyi Osztály folyamatosan végez ellenőrzéseket a vendéglátó egységekben - mondta el Varga László. Pest megye északi...

Részletek

Hogyan működik a III. kerület új kormányablaka?

„Május 31-én nyitotta meg kapuit a III. kerület legújabb kormányablaka, ahol azóta már több, mint 3200 ügyet intéztek. A helyi hivatal felépítéséről, az utóbbi évek változásairól és a nyári feladatokról, tervekről Simon Józsefné hivatalvezető beszélt a Rádió Orientnek. A legutóbbi adatok szerint 128.536 fő él jelenleg a színes, három lakóteleppel, hegyvidéki és Duna parti, valamint kertvárosi résszel is rendelkező kerületben, melynek központja a jól megközelíthető Fő tér és Flórián tér. A kormányhivatal 2013 januárjában kezdte meg a működését egy törzsrésszel és két...

Részletek

Újabb ügyek intézhetőek ősztől a kormányablakoknál

„Több mint száz új ügyet lehet majd szeptember 1-jétől intézni az ország eddig átadott 260 és Pest megye 21 kormányablakában. Kibővül a tevékenységi kör többek között a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti kérelemmel és a fogyatékossági támogatást, vakok személyi járadékát érintő lényeges tények, körülmények megváltozásának bejelentésével, valamint a telepengedély kiadási kérelemmel is. Ilyen ügyek lesznek még a tulajdonjog bejegyzési kérelem, a vagyonkezelői jog bejegyzésre illetve törlésére vonatkozó kérelem, a földhasználati és haszonélvezeti jog iránti kérelem, valamint a jelzálogjog bejegyzési vagy törlési kérelem...

Részletek
Page 2 of 9 1 2 3 9