Skip to main content

Találat: megye

Navracsics: a kormányhivatal és a megyei közgyűlés nem ellenfél

„ Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes pénteken Székesfehérváron arról beszélt: 2013 a járások megteremtésének éve lesz, a választásokra pedig befejezik a közigazgatás átszervezését. Addig feszített tempót és sok parlamenti vitát jósolt a politikus. ... - Csütörtökön fogadta el a Fejér megyei közgyűlés azt a politikai szándéknyilatkozatot, amit még október 3-án kötött a miniszterelnök a megyei közgyűlések elnökeivel - emlékeztetett Navracsics Tibor. - Ennek lényege, hogy a megyei fenntartású intézmények a kormányhivatalokhoz kerülnek. A Fejér megyei közgyűlés szavazása is jól mutatja, hogy megyei szinten a...

Részletek

Átadják az intézményeket

„Megszavazták pénteken a képviselők 11:3 arányban a kormány és a megyei önkormányzat közötti szándéknyilatkozatot tartalmazó megállapodást, amelynek lényege, hogy jövőre az intézmények (és adósságuk is) átkerülnek az államhoz. A számok nyelvére lefordítva: a következő év elejétől ez húsz közoktatási, két szociális, öt kulturális, egy gyermekvédelmi, egy egészségügyi intézményt és két önkormányzati társulást érint. (A Csolnoky Ferenc kórház a megye tulajdonában van, de önálló gazdasági társaságként működik.) Fontos, hogy az állam nem csak az intézményeket, de azok esetleges adósságait is átveszi. A döntés...

Részletek

Ki az adósságcsapdából

„ Január elsejétől az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket - ismertette a miniszterelnök annak a megállapodásnak a tartalmát, amelyet a 19 megyei közgyűlési elnökkel írt alá hétfőn. Orbán Viktor újságíróknak elmondta: az állam átveszi a megyei közgyűléseknél eddig felhalmozódott mintegy 180 milliárd forintnyi adósságot is, amelynek rendezéséről, esetleges átütemezéséről tárgyalások kezdődnek a hitelezőkkel, azaz a bankokkal. A kormányfő az egységes fellépés remélt előnyét érzékeltetve közölte: az a véleményük, hogy ha az állam tárgyal, jobb feltételekkel tudják megoldani a kezelhetetlenné vált adósság...

Részletek

Veszprém: megszűnik a megye intézményfenntartó szerepe

„A közigazgatás átalakításával összhangban a megyei önkormányzatoknál is meghatározó jelentőségű változások várhatóak a jövőben; megszűnik például az intézményfenntartó szerepük és csak területfejlesztési feladatokkal foglalkoznak majd - mondta Lasztovicza Jenő (Fidesz-KDNP), a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón szerdán Veszprémben. Rámutatott: 2006-tól kezdődően négy éven át rendkívüli elvonásokkal sújtotta az akkori kormányzat a megyéket, ennek következtében például Veszprém megyében meg kellett szüntetetni a turisztikai, majd a sporthivatalt, továbbá a közművelődési intézetet. A megyei kórházat gazdasági társaságba "szervezték ki", néhány intézményt összevontak, egyes...

Részletek

„Meg kívánjuk szüntetni az elmúlt húsz év gyakorlatát”

„2013. január elsejével létrejönnek a járások mint államigazgatási egységek, ami nem az önkormányzatok járásba való tömörítését, hanem az államigazgatási feladatok ellátását jelenti – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter abban az interjúban, amelyet pénteki számában közölt Veszprém megye napilapja, a Napló. A miniszter szerint már 2006-ban konszenzus volt a pártok között abban, hogy az állam súlyos válságban van, hiszen fékezőjévé vált a gazdasági növekedésnek, az állami gépezetben elharapódzott a korrupció, a fegyelmezetlenség. Navracsics szerint 2010-ben mindennél sürgetőbbé vált a közigazgatási...

Részletek

A megyei intézményeket a kormányhivatal veszi majd át!

„A magyar megyék jövőjéről a rendszerváltás óta folyik a vita. Eddig főleg intézményfenntartói szerepük volt. Az új fejlesztéspolitikai rendszerben azonban a területi és az ágazati részek összehangolásában kapnak fontos feladatot. Kara Ákos győri országgyűlési képviselő, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke utalt arra: nem előzmény nélküli ez a feladat, hiszen például 1996 és 2006 között Győr-Moson-Sopron megyében 5 milliárd forint értékben újítottak fel utakat, óvodákat, iskolákat. A mostani koncepció ennél sokkal kiterjedtebb és átgondoltabb - hangsúlyozta a képviselő. - Az a lényege, hogy...

Részletek

Megszűnnek a régiók, erősödnek a megyék

„A regionális berendezkedés most már tényleg meg fog szűnni Magyarországon, és nyolc év káosz után kialakítjuk az új, EU-kompatibilis önkormányzati rendszert – jelentette ki lapunknak Szűcs Lajos, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége, valamint a Pest Megyei Közgyűlés elnöke. Leszögezte: nemhogy megszűnnének a megyék, hanem az Orbán Viktor miniszterelnökkel kötött megállapodásuk alapján ide kerül a területfejlesztés teljes körű felügyelete, a döntések előkészítése, a későbbiekben pedig a fejlesztési pénzek elosztása is. A fideszes országgyűlési képviselő szerint az, hogy az állami feladatokat, az intézmények fenntartását...

Részletek

Milliárdos adósságból milliárdos, állami kézrázás a megyékkel

„A sajtóhírek alapján nehéz volna megmondani, jó üzletet kötöttek-e a megyék a kormánnyal – Nem csökkennek a megyék feladatai (MTI), Elveszthetik a megyék mostani feladataikat (Világgazdaság) –, de mivel örülnek az üzletnek, bizonyára jónak tekintik azt. A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének vezetői történelmi megállapodásról számoltak be keddi fővárosi sajtótájékoztatójukon. Gelencsér Attila társelnök azt mondta: az adósságkonszolidáció és a megye területfejlesztő szerepe mérföldkőnek tekinthető. A bejelentést az Orbán Viktorral és kormánytagokkal kialakított konszenzus alapozta meg. Hogy az üzlet az országnak jó-e, nagyban múlik...

Részletek

Elvesztik szerepüket a megyék?

„Újratervezné a megyék szerepét a kormány. Értesüléseink szerint a mostani feladatok nagy részét elvennék és állami szintre emelnék, a megyei önkormányzatok pedig a regionális fejlesztési tanácsok hatásköreit vennék át részben. Új alapokra kell helyezni a megyék és az állam kapcsolatát. Ez volt a központi üzenet azután, hogy a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Orbán Viktor miniszterelnökkel egyeztetett az új önkormányzati törvényről. A tárgyalás eredményeit ma mutatják be sajtótájékoztatón; a Világgazdaság úgy értesült, a nagy változást a megyék hatáskörének teljes átrendezése jelenti. A megyei...

Részletek

A kormányhivatal fél éve

„A Magyary Zoltán közigazgatási szakember nevével fémjelzett program további átalakítás elé állítja a hazai közigazgatást. A Somogy Megyei Kormányhivatal fél éves fennállása óta több változtatást is megélt. Megyei szintre vitték a közigazgatást a régió helyett, amely eddig három megyét tömörített egy egységbe, így a hivatali ügyintézés ideje sok esetben nőtt. Juhász Tibor kormánymegbízott, Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal: - Ebben a hat hónapban elsődlegesen a szervezet felépítését kellett elvégezni, de ezzel párhuzamosan a Kormányablak is felállt. A feladatok bővülése az a második félévben...

Részletek
Page 2 of 4 1 2 3 4