Skip to main content

Találat: megyei kormányhivatalok

Ülésezett a Zala Megyei Területi Településrendezési és Építészeti-Műszaki Tervtanács

„ A Zala Megyei Területi Településrendezési és Építészeti–Műszaki Tervtanács 2021. április 8-án tartotta soron következő rendes ülését a zalaegerszegi Megyeháza Deák termében, amelyen dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, Lengl Zoltán állami főépítész, valamint a tervtanács tagjai vettek részt. Dr. Sifter Rózsa köszöntőjében elmondta: a Zala Megyei Kormányhivatal 2015. április 1-jétől látja el az állami főépítészi feladatokat, amikor a korábbi több megyére vonatkozó illetékességet megyei szintre osztották szét. A feladatellátáshoz kapcsolódóan a Zala Megyei Területi Településrendezési és Építészeti-Műszaki Tervtanács 2015. november 20-án alakult meg....

Részletek

A Zala Megyei Kormányhivatal országos projektet is gesztorál

„Tavaly számos, a közigazgatás hatékonyságát javító, s ezzel a jövő generációit is kiszolgáló infrastrukturális fejlesztés valósult meg a megyében. Ezekről, valamint a Zala Megyei Kormányhivatal előtt álló feladatokról dr. Sifter Rózsa kormánymegbízottat kérdeztük. − Önt tavaly nyáron immár második alkalommal nevezték ki Zala megye kormánymegbízottjává. Arra kérem, hogy foglalja össze röviden, mi minden történt az ön által vezetett hivatalban, illetve a megyei közigazgatásban a 2018-as esztendőben. − A 2018-as országgyűlési választásokat követően több kollégámmal együtt az a megtiszteltetés ért, hogy július elsejei...

Részletek

Berkó Attila (az új Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormánymegbízott): a kormányhivatalnak segítenie kell a beruházásokat

„A hatósági munka területén a kormányhivatal nem lehet gátlója a fejlesztési törekvéseknek, inkább előmozdító erőnek kell lennie ‒ mondta el az új Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormánymegbízott. Berkó Attila a Rádió Orienten számolt be a megye legjelentősebb beruházásairól. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormányhivatal vezetője elmondta, 2011 óta mintegy három milliárd forintot költöttek közel 30 épületük felújítására, elsősorban energetikai fejlesztésekre. Az EU-források mellett sok hazai forrást is sikerült a térségbe hozni, így számos épületet tudtak korszerűsíteni ‒ mutatott rá. Példaként említette a Szolnoki Járási Hivatal új...

Részletek

Demeter Ervin a középszintű közigazgatás reformjáról

„Orbán Viktor miniszterelnök – Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára – Demeter Ervint nevezte ki újra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottá. Demeter Ervin a kormányhivatalok megalakulása, azaz 2011 óta Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottja. Harmadszor vehette át a kormányfőtől a megbízólevelet. Orbán Viktor a következő mondattal bocsátotta útjukra a kinevezett kormánymegbízottakat: „A közigazgatásnak nincs más létjogosultsága és más mértéke, mint az emberek és a haza szolgálata…” A miniszterelnök a megbízólevelek átadásán a következőt is mondta: „A magyar állam legjobban működő szerve a középszintű...

Részletek

Kormányablak nyílik Simontornyán

„Hamarosan új integrált ügyintézési pont nyílik Tolna megyében, Simontornyán. Az épületben – mivel az nem a város központjában található – lesz postapont is az ügyfelek 100 százalékos kiszolgálása érdekében – mondta a Rádió Orientnek korábban Horváth Kálmán kormánymegbízott. Az erre szolgáló épületet Simontornya településtől kapta meg a kormányhivatal és 50 millió forintos saját hazai forrásból újították fel – mondta a hivatalvezető. Mivel azonban az épület nem a település központjában található, ezért postapontot is kialakítanak az állampolgárok minél egyszerűbb kiszolgálása érdekében. A kormányablak...

Részletek

Tájékoztató a Szolgáltató Kormányhivatal Modell kiemelt projekt mérési eredményeiről, tapasztalatairól Fejér megyében

„A Szolgáltató Kormányhivatal Modell (a továbbiakban: Modell) a Szolgáltató Állam megteremtésének jegyében – illeszkedve a 2014-2020. évekre vonatkozó Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Stratégiához – 2015. évben került kidolgozásra egy előzményprojekt keretében a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalban. A KÖFOP 1.0.0 - VEKOP-15-2016-00041 „A szolgáltató kormányhivatali és közigazgatási modell” kiemelt projekt keretében valósul meg a Modell országos bevezetése. A Fejér Megyei Kormányhivatalban, 2017 februárjában a 12 fős stratégiai munkacsoport létrehozásával megindult a Modell megvalósításának szakasza. Első lépésben megtörténtek a kormányhivatali munkára vonatkozó elvárás- és elégedettség mérések...

Részletek

Mi mennyi 2018-ban?

„Mi mennyi? A Tolna Megyei Kormányhivatal munkatársai évről évre elkészítik a "Mi mennyi?" című kiadványukat. Összeállításunkban a 2018. évi dokumentum mellett elérhetőek a 2010. évig visszamenőleg a "Mi mennyi?" füzetek, segítve ezzel a témában való tájékozódást.” Forrás: SzocOkos - Mi mennyi?; SzocOkos; 2018. január 8. Mi mennyi 2018-ban?; Tolna Megyei Kormányhivatal, Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály; 2018. január 8. Munkabérek, illetmények, nyugdíjak, nyugdíjszerű ellátások, támogatások, keresetpótló juttatás, munkaadók és munkavállalók által fizetendő közterhek, adósávok, adókedvezmények...Jogszabályi háttér és összegek

Részletek

Környezetbarát épületenergetikai fejlesztések a nógrádi közigazgatásban

„Újabb energiahatékonysági kivitelezések valósultak meg a Nógrád Megyei Kormányhivatal beruházásában. Ezúttal két megújult pásztói ingatlant: a Pásztói Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya Vasút utcai, továbbá a Földhivatali Osztály Fő utcán található épületét adtak át - olvasható a Nógrád Megyei Kormányhivatal közleményében. Farkas Attila, Pásztó alpolgármestere a szerdai ünnepélyes átadón elmondta: mint minden pásztói fejlesztés – legyen az vállalkozói, önkormányzati vagy éppen kormányhivatali beruházás –, ez is nagy örömmel tölti el. Úgy fogalmazott: személy szerint is az energiahatékonyságot fokozó, így a károsanyag-kibocsátást...

Részletek

Kormánymegbízott az önkéntes területvédelmi tartalékosok között

„Önkéntes területvédelmi tartalékos egységek, új kormányablak és földhivatali épület, cégvezetői fórum valamint munkanélkülieket, vállalkozókat és gazdákat támogató programok - az elmúlt félév legjelentősebb mozzanatait ismertette a Rádió Orienten a Somogy Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja. Neszményi Zsolttól megtudhattuk azt is, hogy azért jelentkezett önkéntes tartalékosnak, mert fontosnak tartja e szolgálati forma szerepét, melyet szerinte csak a személyes példával lehet hitelesen népszerűsíteni. Márciusban adták át Somogy megye 10., Kaposvár 3. kormányablakát, a felújított műemléki vasútállomás impozáns épületben. Az ügyfélközpont frekventált helyének köszönhetően Kaposvár város, illetve...

Részletek

Veszprém megye: a járásokat érintő változások

„Noha a bérrendezés jelentősen javította a kormányhivatali munka népszerűségét, továbbra is vannak olyan munkakörök, amelyek hiányszakmának számítanak ‒ mutatott rá Takács Szabolcs, aki a a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnökeként március elsején vehette át az Év civil együttműködője díjat. Veszprém megye kormánymegbízottja a Rádió Orienten a járásokat érintő változásokról is tájékoztatott. Takács Szabolcs a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnökeként vehette át Az év civil együttműködője djat március elsején. A rangos elismerést 2012-ben alapította a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság...

Részletek
Page 1 of 14 1 2 14