Skip to main content

Találat: mobilszolgáltató

Nemzeti roamingot tervez a brit kormány

„A terv értelmében a felhasználók a ritkán lakott területeken szabadon választhatnának a hálózatok között. Az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban hallani arról, hogy az Európai Unión belül minden roamingdíjtól és egyéb kötöttségtől megszabadulhatunk, legalábbis amennyiben az európai bizottság keresztül tudja vinni akaratát. A mobilszolgáltatók természetesen már készülnek a válasszal, ám eközben mintha megfeledkeznénk arról, hogy az egyes tagállamokon belül sem ideális a helyzet, különösen ami a ritkábban lakott és kevésbé lefedett régiókat illeti. Lapértesülések szerint a brit kormány egy nemzeti roamingtervvel kíván hamarosan...

Részletek

Már tesztelik az eCall segélyhívó rendszert

„A 2017 októberétől kötelező automatikus közúti segélyhívó rendszer egyik fontos követelménye, hogy a baleset helyszínétől és a jármű származási országától függetlenül képes legyen a riasztások továbbítására az EU egész területén. A tesztelésben résztvevő cég, a projekt magyarországi koordinálásával megbízott Best Way Traffic Kft. mai közleményében jelentette be, hogy az eCall rendszer elindításának előkészítésére irányuló tesztek legutóbbi szakaszában finn és cseh szakértők bevonásával vizsgálják, hogy a rendszer milyen minőségben teljesíti az előírásokat. Az Európai Parlament döntése értelmében legkésőbb 2017. október elsejéig minden uniós...

Részletek

Megszüntették az állami mobilcéget

„Mégsem lép ki a kormány a távközlési piacra. A kabinet megszüntette az eredetileg a jelenlegi szolgáltatók új versenytársának szánt állami mobilcéget – értesült a Magyar Nemzet. Biztosan nem lép állami szereplő a mobilpiacra, egy nemrégiben született kormánydöntés szerint ugyanis a Magyar Posta, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Magyar Villamos Művek (MVM) által létrehozott MPVI Mobil Zrt. megszűnik. Pontosabban a cég beolvad az intézményi hátteret eredetileg biztosítani hivatott postába, míg az MFB és az MVM visszakapja az eredetileg rendelkezésre bocsátott, összesen...

Részletek

Tulajdonost vált a Vodafone?

„… a Vodafone-részvények több mint két százalékkal drágultak. Utóbbi annak volt köszönhető, hogy a Bloomberg értesülései szerint az amerikai AT&T Inc. vezetése a brit mobilszolgáltató felvásárlásának lehetőségeit vizsgálja, az ügyletre pedig akár már jövőre sor kerülhet. Az érintett cégek még nem kezdtek formális tárgyalásokba, de az AT&T-n belül már elkezdték meghatározni azt, hogy egy ilyen tranzakció után mely Vodafone-eszközöket tartsák meg és mely elemeket adna tovább. Az AT&T nem először próbálkozik: a Bloomberg forrásai szerint a társaság az idén már megkörnyékezte a...

Részletek

Őszi tarifaverseny a mobilpiacon

„Átlépték a lélektaninak tekintett, 10 ezer forintos határt a korlátlan beszélgetést kínáló hazai mobilcsomagok, miután egy héten belül mindhárom szolgáltató megjelent ilyen ajánlattal a piacon. A cégek komoly figyelmet fordítottak az egyszerűsítésre, ugyanakkor az új kínálatban szereplő mobil adatforgalom még meglehetősen alacsony. A hét elején egyértelművé vált, hogy a Magyar Telekom sem marad ki a hazai mobilpiacon kibontakozó árversenyből, a társaság riválisaihoz hasonlóan korlátlan beszélgetési lehetőséget kínáló, az eddiginél olcsóbb csomagokkal lépett piacra, ráadásul jelentősen egyszerűsítette is ajánlatát. A hazai felhasználók számára...

Részletek

Jövőre megszűnhetnek a roaming díjak

„Jövőre eltörli az Európai Unió a roaming díjakat, amennyiben az Európai Parlament rábólint a készülő törvénytervezetre. Így 2014. július 1-jétől nem kell többet fizetni az Európai Unión belüli telefonhívásokért, sms-küldésekért, mobilinternetezésért, mint a belföldi hasonló szolgáltatásokért. - mondta Solt Ádám az internetet.hu távközlési csomag összehasonlító portál szakértője. Az Európai Bizottság 27 tagja megegyezett abban, hogy kiemelten fontos a távközlési piac egységesebbé tétele, az egységes távközlési piac kialakítása az Európai Unióban. A bizottsági tagok a következő hat hétben dolgozzák ki részletesen az előterjesztést....

Részletek

Megújult audit kellene a magyar mobilpiacnak

„Alapjaiban újra kell gondolniuk, illetve közösen át kell alakítaniuk a mobilszolgáltatóknak és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) azt az önbevalláson alapuló mérési metodikát, illetve adatközlő rendszert, mely a magyar mobiladatpiac műszaki állapotáról hivatott képet adni. A mobilhálózatok minőségét és lefedettségét tényszerűen, pontosan ismertető, transzparens statisztikagyűjtemény rendszeres publikálása mindenkinek érdeke - kivéve a mobilszolgáltatóknak. Vérfrissítésre vár Mára teljesen idejétmúlttá és részben okafogyottá vált az az önbevallásos rendszerben működő definíció- és statisztikarendszer, melynek szerkezetében még 2008-ban egyezett meg a három magyarországi mobilszolgáltató...

Részletek

Új mobilszolgáltató léphet a szlovák piacra

„Várhatóan még az év végéig döntenek arról, hogy az érdeklődők közül melyik külföldi mobilszolgáltató léphet be negyedikként a szlovák piacra - számolt be a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági napilap csütörtökön. A szlovák Távközlési Hivatal (TÚSR) elektronikus árverés útján már az idén dönt arról, hogy ki lehet majd a negyedik mobilszolgáltató Szlovákiában és a nyertes még az idén megkapja a működtetéshez szükséges engedélyeket is - közölte a Távközlési Hivatal szóvivőjére hivatkozva a gazdasági lap. Az elektronikus árverés résztvevői a 800 megahertzes az...

Részletek

Kovács Zsolt az MPVI Zrt. új vezérigazgatója

„2013. január 24-étől Kovács Zsolt látja el az MPVI Zrt. vezérigazgatói teendőit. Megbízatása a társaság hatékony, operatív igazgatására és a tulajdonosi stratégia végrehajtására szól. Kovács Zsolt 43 éves, közgazdász, tanulmányait a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaság-tudományi Karának pénzügy szakán végezte. Az elmúlt két évtizedben vezetői pozíciókat töltött be a magyar pénzügyi szektor piacvezető cégeinél. Elnök-vezérigazgatóként öt éven keresztül irányította az ING Befektetési Alapkezelőt, az elmúlt két évben pedig ugyanezt a pozíciót töltötte be az ING Biztosító Zrt.-nél.” Forrás: Kovács Zsolt az MPVI Zrt....

Részletek

Elfogadták Schmidt Pál lemondását

„A negyedik mobilszolgáltató MPVI Mobil Zrt. két megüresedett igazgatósági helyére a kisebbségi tulajdonos Magyar Posta és a 45 százalékos tulajdonviszonnyal rendelkező MVM Zrt. delegált új vezetőket. A negyedik mobilszolgáltató MPVI Mobil Zrt. tulajdonosi közgyűlése a pénteki nappal elfogadta Kalmár Istvánnak, az igazgatóság elnökének és Schmidt Pál vezérigazgatónak a lemondását az igazgatósági tagságról - közölte a cég szombaton. Schmidt Pál vezérigazgatói jogviszonya is megszűnt. Az új vezérigazgató személyéről a testület később dönt. A két megüresedett igazgatósági helyre Bíró Viktort (MVM Net Zrt.) és...

Részletek
Page 2 of 4 1 2 3 4