Skip to main content

Találat: Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan!

Növelni kell a vállalatok digitalizációját

„A magyar cégeknek erősíteniük kell a digitalizációt, és fejleszteni a kiberbiztonságot, amihez az állam segítséget nyújt a következő években - hangsúlyozta Kelemen Csaba, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) főosztályvezetője a Modern Vállalkozások Programban rendezett IT biztonsági online konferencián, kedden. Hozzátette, a piaci elemzések azt mutatják, a cégeknek a következő években emelt szintű digitalizációra lesz szükségük, amely érinteni fogja az vállalat egész tevékenységét, például a termelést, a leltározást, a munkaügyeket, a bérelszámolást. Kelemen Csaba elmondta, a következő évekre készül a Nemzeti Digitalizációs...

Részletek

Sikeres a kis- és középvállalkozásokat segítő digitalizációs tanácsadási program

„ Már közel 12 ezer társasághoz jutottak el azok a tanácsadók, akik a Modern Vállalkozások Program (MVP) keretében segítik a kis- és középvállalkozások infokommunikációs technológiákkal kapcsolatos fejlesztéseiket, a digitális gazdaságba történő beilleszkedésüket. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) által támogatott Modern Vállalkozások Programban 2016 eleje óta végeznek a minden megyében elérhető kamarai tanácsadók ingyenes informatikai tanácsadói tevékenységet a kkv szektorban. Az eddig csaknem 12 000 tanácsadással (audittal) elért cégek száma felülmúlja az előzetes várakozásokat. Sok olyan vállalkozás van a kis- és...

Részletek

Digitalizációs és felnőttképzési javaslatokat tett a Nemzeti Versenyképességi Tanács

„A Nemzeti Versenyképességi Tanács több mint kétéves működése eredményes, a testület több versenyképességi javaslatát is elfogadta a kormány – jelentette ki Varga Mihály az NVT ülésén. A pénzügyminiszter kiemelte: a tanács által kidolgozott „Program a Versenyképesebb Magyarországért” megfelelően azonosította azokat a területeket, ahol tovább kell lépnünk, így többek között a vállalati környezet javítását, a K+F-rendszer fejlesztését és a munkavállalók képzettségének növelését. A tanács mai ülésén a vállalkozások digitális fejlesztését, illetve a felnőttképzés kiterjesztését érintő javaslatokat vitattak meg. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi...

Részletek

Szeptemberben indul a Digitális Jólét Hitelprogram a hazai kis- és közepes, illetve startup vállalkozások számára

„2018 szeptemberétől 0%-os, legfeljebb 200 millió forint összegű uniós forrású hitelt igényelhetnek digitális fejlesztéseikhez a hazai kis- és közepes, illetve startup vállalkozások. A Digitális Jólét Pénzügyi Program keretében ma megjelent Digitális Jólét Hitelprogram célja, hogy kedvezményes finanszírozást nyújtson olyan innovatív vállalkozásoknak, amelyek a versenyképességüket erősítő, a Digitális Jólét Program (DJP) stratégiai célkitűzéseihez illeszkedő digitális fejlesztéseikhez keresnek forrást. A hitelt a Magyar Fejlesztési Bank az MFB Pontok hálózatán keresztül közvetíti a vállalkozások számára. A Digitális Jólét Program (DJP) célja, hogy Magyarország minden polgára...

Részletek

Készül a digitálisturizmus-fejlesztési stratégia

„A turisztikai szektorban is egyre nagyobb az igény az olyan korszerű informatikai megoldások iránt, melyek növelik az érintett vállalkozások versenyképességét, és megfelelően kiszolgálják a hazánkba látogató turisták igényeit. A jövő év első negyedévének végére elkészülő Digitális turizmus-fejlesztési stratégia megalapozása és támogatása érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Modern Vállalkozások Program keretében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával szakmai párbeszédre hívta össze az ágazat meghatározó szereplőit és szervezeteit 2017. november 28-án, Budapesten. A szakmai fórumot megnyitó Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár...

Részletek

Deutsch Tamás a hiányzó informatikusokról és a Digitális Munkaerő Programról

„Nagyszabású konferencián mutatják be holnap a Digitális Munkaerő Programot, amelynek egyik fő célja az informatikusok és a digitálisan magasan képzett szakemberek képzésének támogatása. Magyarországon több mint 22 ezer informatikus hiányzik. A Digitális Munkaerőpiac 2017 elnevezésű rendezvényen a digitális szempontból lemaradt mikro-, kis- és középvállalkozókat segítő Modern Vállalkozások Programjának eddigi eredményeiről is beszámolnak. A Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos, Deutsch Tamás, aki a konferencián előadást tart, az Origónak azt mondta: a kkv-k lemaradásban vannak a nagyvállalatokhoz képest. A magyar informatikusok és digitális...

Részletek

A digitális átalakulásnak minden polgár a nyertese lehet

„A kormány egyértelmű szándéka, hogy a digitális átalakulásnak minden magyar polgár nyertese legyen, és Magyarország Európa legsikeresebb országai közé tartozzon - mondta Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos pénteken, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) Digitális átalakulás - digitális gazdaság című rendezvényén. A kormánybiztos kifejtette: a kormány a magyar üzleti élet valamennyi szereplőjével együttműködve szeretné elérni, hogy a digitalizáció folyamatában jóval több új munkahely jöjjön létre, mint amennyit a digitális átalakulás megszüntet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a digitális átalakulás a társadalmi...

Részletek

Modern Vállalkozások Programja: „a kockás füzet ideje lejárt”

„Várakozáson felül teljesít a Modern Vállalkozások Programja. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere nyitóbeszédében elmondta, büszkeséggel és örömmel tölti el az, hogy településükre is eljutott a tudás és a szándék a vállalkozások informatikai felkészültségének javítására, ezzel üzleti sikereik fellendítésére. Kovács Vince, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke vette át a szót: „Az informatika mindennapjaink része. Elért a világ oda, hogy készségszinten kötelező használni az informatikai megoldásokat. Ugyanakkor tény, a mikro-, kis- és középvállalkozások nincsenek a kellő informatikai tudás birtokában. A digitális technológiákat nem...

Részletek

Heteken belül megjelennek a kkv-k szoftverpályázatai

„Szeptember elején jelennek meg a Modern vállalkozások programban a mikro-, kis- és középvállalkozások digitális fejlesztésére igényelhető szoftverpályázatok – nyilatkozta Koleszár Péter, a program szakmai helyettes vezetője. Első lépésként a projekt tanácsadó hálózatában dolgozó szakemberek helyszíni auditot hajtanak végre a vállalkozásoknál – közölte a Modern vállalkozások program szakmai helyettes vezetője, Koleszár Péter. Tavaszi indulása óta csaknem hétszáz mikro-, kis- és középvállalkozás csatlakozott a Vállalkozz digitálisan! projekthez, nyár végéig pedig további 300 vállalkozás csatlakozására számítanak. A projekt első részének befejezéséig, 2017 májusáig pedig további...

Részletek

Győrben indult útjára a mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációját segítő program

„Jövő nyárig tart a kormány infokommunikációs szemléletformáló projektje. Mintegy 3000 hazai mikro-, kis- és középvállalkozást (kkv) célzó infokommunikációs szemléletformáló és kompetenciafejlesztő program indult, amelynek nyitó eseményét Győrben tartották. A Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megvalósuló, Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan! elnevezésű projekt célja a magyar kkv-k informatikai képességeinek fejlesztése, ezáltal versenyképességük javítása, digitalizációjuk elősegítése. Teltház volt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), az Informatika a Társadalomért Egyesület (INFOTÉR) és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által megvalósított,...

Részletek