Skip to main content

Találat: Musk Elon

Félévnyi kényszerszünetet kér a GPT-4-nél erősebb MI-rendszerek fejlesztésében az Apple alapítója és Elon Musk

„Több mint ezren írták alá azt a nyílt levelet, amely szerint legalább fél évre le kellene állítani a GPT-4-nél összetettebb mesterséges intelligenciák trenírozását. Egy szervezet még az amerikai kormánynál is panaszt tett. "A jelenlegi mesterséges intelligencia (MI) rendszerek versenyképessé válnak az emberekkel általános feladatok ellátásakor, ezért fel kell tegyük a kérdést: hagyjuk, hogy a gépek propagandával és hazugsággal töltsék meg az információs csatornáinkat? Hagyjuk, hogy automatizálják az állásokat, azokat is, amelyek örömet okoznak? Hagyjuk, hogy nem emberi elmék egyszer többen legyenek, okosabbak...

Részletek

Mesterségesintelligencia-szakértők bírálták az MI-fejlesztések azonnali felfüggesztését követelő nyílt levelet

„Több mesterségesintelligencia-szakértő aggodalmának adott hangot amiatt, hogy említették fejlesztési eredményeit az Élet Jövője Intézet (Future of Life Institute) nyílt levelében, amelyben az aláírók az AI-hoz kötődő fejlesztések azonnali felfüggesztését követelték. A technológiai ipar vezető szereplői március 22-én nyílt levélben követelték a mesterséges intelligencia fejlesztésének azonnali felfüggesztését a vélt társadalmi kockázatok miatt. A dokumentum szerint a fejlesztőknek átmeneti, hat hónapos időre le kellene állítaniuk a munkájukat, az olyan eszközök betanítási folyamatát, amelyeknek a teljesítménye meghaladja az úgynevezett GPT-4-es rendszerét. A GPT-4 a Microsoft...

Részletek

Nemzetközi vita kerekedett a ChatGPT-kutatás szüneteltetését követelő levél miatt

„ Nagy vihart kavart az Elon Musk és több ezer szakértő által aláírt, a mesterséges intelligencia kutatásának szüneteltetését követelő levél, miután a levélben idézett kutatók elítélték munkájuk felhasználását, egyes aláírásokról kiderült, hogy hamisítványok, mások pedig visszaléptek a támogatástól. Elon Musk és mintegy 1000 mesterséges intelligencia szakértők, illetve vállalatvezetők egy csoportja a GPT-4-nél erősebb mesterséges intelligencia rendszerek kiképzésének hat hónapos szüneteltetését követelte. Erről egy nyílt levélben írtak a Reuters beszámolója szerint. A kérést a társadalomra és az emberiségre gyakorolt potenciális kockázatokra hivatkozva fogalmazták...

Részletek

Elon Musk és társai szerint az MI-rendszerek veszélyesek lehetnek a társadalomra, ezért időlegesen, bizonyos rendszerek fejlesztését le kellene állítani

„Elon Musk és más szakértők, cégvezetők szerint az AI veszélye Továbbra is tucatnyi bejelentés érkezik napi szinten a nagyobb tech cégektől AI-funkciók és -fejlesztések terén, ezeket gyakorlatilag követni is egész napos elfoglaltsággá válik. A Microsoft nem hajlandó lassítani, mindenbe beépíti a legújabb OpenAI nagy nyelvi modellt, a GPT-4-es generatív AI-t. A kiberbiztonsági szakembereknek például a Security Copilot AI-alapú eszközzel segítene azonosítani a szivárgásokat, támadásokat, fenyegetéseket, segíteni az elemzéseket. A trend persze rég szemet szúrt a politikusoknak is, minden országban készülnek már a...

Részletek

Nagy a kereslet a Tesla akkumulátorai iránt

„A hét egyik legjelentősebb mozzanataként Elon Musk bejelentette, hogy a Tesla megfizethető akkumulátorok piacra dobásával változtatna nagyot a világ energiafelhasználási szokásain. A grandiózus terv részeként egy olcsóbb, az átlagfelhasználóknak szánt akkut, valamint a vállalatokat célzó, jóval nagyobb teljesítményű energiaforrást kínálnak az érdeklődőknek. Igény az volna rá A Tesla Energy mögött álló elképzelés szerint a napenergiát begyűjtve, tárolva, majd felhasználva tehermentesíthetők az elektromos hálózatok, valamint olcsóbban juthatunk hozzá tiszta és megújuló energiához. Az árak és modellek bejelentése után az volt a nagy kérdés,...

Részletek

Forradalom készül: a Tesla akkumulátorai a megújuló forrásból származó elektromos energia tárolásának első, könnyen alkalmazható eszközei

„Már hónapok óta pletykálnak róla, hogy a Tesla alapító Elon Musk az autózás forradalmasításánál többet is szeretne tenni azért, hogy egy fenntartható világban élhessünk. A találgatások alapját a Nevadába tervezett, Gigafactory néven elhíresült óriási lítium-ion akkumulátorgyár, illetve a szintén Musk érdekeltségébe tartozó SolarCity egy éve futó tesztprogramja adta. Ez utóbbi keretében a SolarCity szolgáltatótól napelem rendszert lízingelő ügyfelek egy alapdíj és némi havidíj befizetése mellett egy falra szerelhető akkumulátorcsomaggal otthon tárolhatták, majd éjszaka felhasználhatták a napelemeik által termelt extra, el nem használt...

Részletek