Skip to main content

Találat: MVM Magyar Villamos Művek Zrt.

Energia az információbiztonságban

„Az energiabiztonság, a biztonságpolitika és a kiberbiztonság keresztmetszeteire épülő kérdéseket jártak körül szakértők az MVM és az NKE közös, V. Energia az információbiztonságban című konferenciáján az NKE Ludovika Főépület Széchenyi Dísztermében és az Oktatási Központban október 11-én. A tudományterületek közötti határok egyre inkább elmosódnak, miközben a digitalizáció a fejlődéshez elengedhetetlen. Éppen a technológiai változások, így a digitalizáció és adatgazdaság megatrendje hívja fel a figyelmünket a kettős kihívásra: hogyan lehetünk biztonságosan e folyamatok haszonélvezői? – tette fel a kérdést az Európai Kiberbiztonsági Hónap...

Részletek

Az MVM tulajdonába került a Nemzeti Közművek

„Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. az MVM Zrt. százszázalékos tulajdonába került. A magyar állam az MVM egyedüli részvényeseként az NKM-ben meglévő kisebbségi részesedésével megemelte az MVM alaptőkéjét – közölte tegnap a villamosenergetikai társaság. Tájékoztatásuk szerint a 13,4 milliárd forint értékű tőkeemelés értelmében az MVM százszázalékos leányvállalatává vált az NKM Nemzeti Közművek Zrt. A lépés jelentős: az NKM-csoport teljes beolvadásával a legnagyobb hazai iparági tudásközpontként működő energetikai holding jött létre, amely a teljes energetikai értékláncot lefedi szolgáltatásaival, illetve szakmai felkészültségével minden eddiginél nagyobb...

Részletek

Design Thinking, tervezési gondolkodásmód, felhasználó-központú hozzáállás: Az ügyfélközpontú innovátoroké a jövő

„Nemcsak befektetéssel, hanem értékes tudással is támogatja a jövőbe mutató ötleteket az MVM Csoport. Az energetikai holding által meghirdetett MVM EDISON startup versenyen energiahatékony, piacképes megoldásokat díjazva keresik az új kihívásokat és igényeket megválaszoló projekteket. Az MVM Csoport idén immár harmadik alkalommal hirdetett győztest az MVM EDISON startup versenyen. A program kezdete óta összesen több száz pályamű érkezett, ami jól szemlélteti, mekkora szükség van olyan kezdeményezésekre, ahol az ötletgazdák már a korai fázisban meg tudják mutatni magukat. – Az energetikai szektorra jellemző...

Részletek

1303/2019. (V. 27.) Korm. határozat a Gödön megkezdett Adatközpont-beruházás állami érdekű hasznosításáról

„A Kormány 1. egyetért az MVM NET Adatközpont Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Adatközpont Kft.) által a Göd külterület 015/7 helyrajzi számon megkezdett adatközpont (a továbbiakban: Adatközpont) állami érdekű kormányzati adatközpontként történő kialakításával kapcsolatos koncepcióval és az építészeti – értve ezalatt különösen az építési, gépészeti, villamossági, biztonságtechnikai és mindezek rendszerfelügyeleti rendszereinek megvalósítási feladatait – beruházásnak a belügyminiszter által meghatározott műszaki-szakmai igényekkel összhangban az Adatközpont Kft. 7. pont szerinti közreműködésével történő előkészítésével; 2. felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy...

Részletek

Elektromobilitás, pénzügyi innováció és digitális diplomácia – megtartotta éves konferenciáját a Milton Friedman Egyetem

„Az eddigi hagyományoknak megfelelően idén is a versenyképesség témakörében tartotta éves konferenciáját a Milton Friedman Egyetem. A 2019-es konferencia alkalmával az elektromobilitás, a pénzügyi innováció és a digitális diplomácia mellett az oktatás és a tudásmenedzsment aktuális kihívásainak, valamint összefüggéseinek megvitatására került sor elismert kormányzati és gazdasági szakértők részvételével és a tudomány képviselőivel. A konferencia fővédnökeként Bártfai-Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter tartotta a nyitó előadást. A Milton Friedman Egyetem éves konferenciája arra az elképzelésre épült, hogy a jövő gazdasági...

Részletek

Cél a nemzeti vagyon megőrzése és gyarapítása – mondja Bártfai-Mager Andrea

„Egyszerűbb és hatékonyabb megoldásnak találja a tárca nélküli miniszteri pozíciót korábbi kormánybiztosi feladatainak ellátására Bártfai-Mager Andrea. A nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter a Magyar Időknek elmondta: a takarékszövetkezeti rendszer egészségessé és stabillá vált az átalakítások nyomán, a Budapest Bank is jó eredménnyel működik, de csak jó feltételek mellett válna meg részesedésétől az állam. Bártfai-Mager Andrea közölte azt is, hogy a stratégiai gáztárolóra még nem érkezett ajánlat. – Külső szemlélőnek furcsa lehet, hogy a korábbi fejlesztési tárca számos feladatkörét jelenleg egy tárca nélküli...

Részletek

Új vezetők az MVM és az NKM élén – létrejöhet az állami energiaóriás

„Bártfai-Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélkül miniszter Kóbor Györgyöt nevezi ki az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. élére. Az MVM új elnök-vezérigazgatója, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. igazgatóságának elnökeként továbbra is részt vesz a társaság irányításában. Az NKM vezérigazgatói feladatait Hiezl Gábor, a társaság eddigi digitalizációs és innovációs vezérigazgató-helyettese veszi át. „Mára a nemzeti tulajdonú energetikai társaságok, az MVM és a Nemzeti Közművek az ország legjelentősebb cégcsoportjaivá váltak, együttesen képesek ellátni az energetikai értéklánc minden részét, többek között a termeléstől...

Részletek

Stratégiai együttműködést kötött a Hiventures és az MVM

„A Hiventures kockázati tőketársaság és az MVM-csoport inkubációs cége, a Smart Future Lab (SFL) Zrt. stratégiai együttműködést kötött, a megállapodás értelmében a két cég a továbbiakban együtt dolgozik innovatív elképzeléseinek megvalósításán. A partnerségi szerződés rögzíti, hogy az MVM-csoport inkubációs cége szakmai tudásával, tapasztalatával, kapcsolatrendszere felhasználásával segíti azokat a közösen kiválasztott vállalkozásokat, melyeket a Hiventures tőkeinjekcióban részesít. Az együttműködés lehetőséget kínál mindkét fél számára, hogy kölcsönösen mutassanak be egymásnak inkubációs fázisú, befektetésre potenciálisan alkalmas startup projekteket, vállalkozásokat. Az SFL jelentkezik azoknak a Hiventuresnél...

Részletek

Újabb lépés, hogy Kaposvár még zöldebb város lehessen

„Közel 22 milliárd forintot fog Kaposvár elkölteni a következő három évben arra, hogy még zöldebb és energiafüggetlenebb város legyen. Erről írt alá a város együttműködési szerződést az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel pénteken a Városházán. – A lehető legnagyobb energiafüggetlenség elérése a célunk, szeretnénk, ha a kiszolgáltatottságunk csökkenne, és továbbra is tartani szeretnénk azt, hogy a szolgáltatási díjak tekintetében Kaposvár az ország egyik legolcsóbb városa – emelte ki Szita Károly polgármester az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel kötött újabb együttműködési szerződés aláírásakor....

Részletek

Az első állami szolgáltatóközpont megteremti az üzleti háttérfolyamatok egységes kiszolgálását az állami tulajdonú közlekedési központoknál és regionális víziközmű cégeknél

„A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) a KOMP Program keretében egységesíti hét közlekedési központ (Volánbusz, DAKK, DDKK, ÉNYKK, KNYKK, ÉMKK, KMKK) és öt regionális víziközmű társaság (DMRV, DRV, ÉDV, ÉRV, TRV) pénzügyi, számviteli és HR adminisztrációs folyamatait. A program célja, hogy növelje az állami társaságok hatékonyságát, azok működésében egységes módszerek, sztenderdek alakuljanak ki, melynek eredményeként a tulajdonosi ellenőrzés magasabb szinten valósulhat meg. „A fejlesztés lényege a társaságok működési mechanizmusának egyszerűsítése. Az egységesítés egyik előnye, hogy a társaságoknak nem külön-külön működtetett pénzügyi-számviteli,...

Részletek
Page 1 of 2 1 2