Skip to main content

Találat: MVM NET

Az MVM NET Zrt. vállalja a versenyt

„A technológiai és piaci trendek alól az állami tulajdonú távközlési vállalatok sem tudják kivonni magukat. Az MVM NET Zrt. esetében pedig a menedzsment kifejezett igénye, hogy a versenypiacon is megméressék és sikeressé tegyék a társaságot. A magyar, de ugyanígy a nemzetközi piacon is idén és a közeljövőben az egyik leginkább meghatározó technológiai trendnek a vezeték nélküli technológiák erőteljes térnyerése mondható. Mindenki mobil akar lenni: egyre inkább meghatározó szerepet játszik a 4G technológia, és már megkezdődött a felkészülés az 5G-re, amely néhány éven...

Részletek

A multikról kellene példát vennie az államnak a digitális átalakítása során – Infotér 2017

„Az államnál pont úgy megy végbe a digitalizáció, mint egy multinacionális cégnél, csak a folyamat sokkal lassabb. A bürokrácia a legnagyobb akadály abban, hogy az emberek élete egyszerűbb legyen. Az elmúlt években a magyar kormány egyik jelszava volt a bürokráciacsökkentés, mely egyelőre kevés, az átlagemberek számára is megtapasztalható eredményt tud felmutatni. Leginkább eddig az látható belőle, hogy több tucat állami intézmény szűnt meg. Még Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára is elismerte októberben, hogy a folyamat akadozik, egyelőre nem egy sikersztori. Ha észrevétlenül...

Részletek

Kormányzati célú infokommunikációs hálózatok. A rendészeti szervek infokommunikációs rendszere

„A Belügyminisztérium irányítása alá tartozó különböző rendészeti szervezetek vezetésének, valamint az egyes szervezetek belső vezetésének elengedhetetlen feltétele az infokommunikációs támogatás. A vezetés és irányítás csak abban az esetben lehet sikeres, ha megfelelő technikai eszközökkel, rendszerekkel és szervezési eljárásokkal van támogatva. Jelen közleményben a szerzők bemutatják a kormányzati infokommunikációs hálózatok egy szegmensének alapvető elemeit, részegységeit, fontosabb szolgáltatásait.” Forrás: Kormányzati célú infokommunikációs hálózatok. A rendészeti szervek infokommunikációs rendszere; Hadtudományi Szemle; 2017 (megjelenés alatt, pdf)

Részletek

A szakemberhiány és a dráguló infrastruktúra bérlési díjak miatt többe kerülhet a Szupergyors Internet Program, mondja a MVM NET Zrt.

„Nagyon szűkösek a hazai kapacitások, a szakemberhiány komoly árfelhajtó hatású az olyan nagyszabású kormányzati projektekben is, mint például a SZIP, azaz a Szupergyors Internet Program. Ezzel is indokolja az MVM Net Távközlési Szolgáltató Zrt., hogy a hazai és uniós forrásokból megvalósuló SZIP hálózatfejlesztési program rá vonatkozó része várhatóan miért kerül majd a tervezettnél százmilliókkal többe. Optikát épít 13 járásban Az állami vállalat az egyik eredményes pályázója a GINOP 3.4.1-2015 számú Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése néven meghirdetett uniós kezdeményezésű projektnek, amelynek...

Részletek

Az MVM NET Zrt. a Szupergyors Internet Program keretében lakossági szolgáltatóként is megjelenik Magyarország egyes járásaiban

„Új feladatot vállal magára az internetelérést eddig csak a vállalatok és a közigazgatás számára biztosító állami tulajdonú MVM Net Zrt. A Szupergyors internet program részeként, uniós támogatás mellett megvalósítandó hálózatfejlesztés készteti a céget arra, hogy lakossági szolgáltatóként is megjelenjen Magyarország egyes járásaiban. A kormány által két évvel ezelőtt meghirdetett Szupergyors internet program (Szip) célja, hogy 2018 végére minden magyar családnak lehetősége legyen a legalább 30 Mbit/s sebességű internetszolgáltatás igénybevételére. Az ehhez szükséges beruházásokra 68 milliárd forintot kaphattak vissza nem térítendő támogatásként azok...

Részletek

A Szupergyors Internet Programban keretében 13 járás csaknem 300 településén végez hálózatfejlesztést az MVM NET

„Az MVM NET Zrt. a hazai és uniós forrásokból megvalósuló Szupergyors Internet Program keretében 7,966 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás igénybevételével végez hálózatfejlesztést 13 járás közel 300 településén. A hálózati végpontok sávszélessége minden helyszínen legalább 30 Mbps lesz. Elindult a „GINO-3.4.1-2015 számú, Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése” című projekt, melynek célja, hogy a kevésbé fejlett régiókban, az újgenerációs, szélessávú (NGA) hozzáférési hálózattal le nem fedett igényhelyek lefedése is megvalósuljon, ezáltal lehetővé téve a digitális szolgáltatások terjedését az állampolgárok és a...

Részletek

Újabb hálózatfejlesztés és nagyobb sávszélesség a közszférában

„A NISZ Zrt., az MVM NET Zrt. és a KIFÜ alkotta konzorcium közel 4,3 milliárd forint vissza nem térítendő EU-támogatásból indított beruházása lehetővé teszi, hogy az állami, önkormányzati vagy közigazgatási feladatokat ellátó intézmények az ország területén gyors és biztonságos infrastruktúrán érjék el a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat szolgáltatásait. Megvalósítási szakaszba lépett a „Kormányzati hálózatok konszolidációja, kapacitásainak, teljesítményének növelése” című projekt, amelynek keretében a konzorcium összesen 28, távközlési csomópontot épít ki. A csomópontok biztosítják, hogy az állami, önkormányzati és közigazgatási feladatokat ellátó intézmények az...

Részletek

MVM NET: új vezetők érkeztek

„Az MVM NET stratégiai célja az ország digitális versenyképessége szempontjából is kiemelt jelentőséggel bíró hálózatfejlesztési program sikeres megvalósítása, valamint az ügyfélkiválóságra épülő kormányzati és üzleti értékesítés fejlesztése. E célok elérése érdekében kiemelkedő versenypiaci tapasztalattal rendelkező szakemberek érkeztek az elmúlt időszakban az MVM Csoport távközlési tagvállalatának vezetői pozícióiba. Vigné Szalontai Katalin, az MVM NET Szupergyors Internet Projektjének új vezetője korábban a Magyar Telekom nagykereskedelmi igazgatóságát vezette, 23 évig dolgozott a nagykereskedelmi piacon. Részt vett a magyar távközlés jelentős átalakulásában, a liberalizációs folyamatban, a...

Részletek

LTE450-es rendszerre állt át a kecskeméti intelligens parkolás

„A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. az MVM NET Zrt. által fejlesztett LTE 450 MHz frekvencián működő hálózatára állította át a 2016. áprilisában átadott Kecskemét belvárosi innovatív, intelligens parkolás-irányítási rendszert. Több hónapos tesztelést követően a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által – 2016. évben a Nemzeti Smart City Technológiai Platform pilot projektjeként – kiépített Kecskemét, Kálvin téri 57 darab közterületi parkolóhely intelligens parkolás-irányítási rendszerének adatkommunikációs eszközeit – az MVM NET Zrt. által fejlesztett és üzemeltetett LTE 450 MHz frekvencián működő hálózatára állította át. Az intelligens városi...

Részletek

Új adatközpont alapkövét tették le Gödön

„Az egységes kormányzati adatkezelés megvalósítását szolgáló központ építése kezdődött Gödön, az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt. nemzetközi biztonsági minősítéssel rendelkező adatközpontjának alapkövét pénteken tették le, a beruházás 2017 harmadik negyedévében készül el. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, Pest megye 5. számú választókerületének országgyűlési képviselője a több mint 10 milliárd forintból megvalósuló beruházás versenyképességi jelentőségére hívta fel a figyelmet, mivel a fejlesztés hozzájárulhat a modern közigazgatáshoz, a gyorsabb és hatékonyabb ügyfélkiszolgáláshoz. Az államtitkár az adatok összeköthetősége iránti igényre is...

Részletek
Page 2 of 5 1 2 3 5