Skip to main content

Találat: NAV 2.0

NAV 2.0: az adó- és vámhatóság felkészül a digitális jövőre

„Debrecen – Az adóhivatal fejlesztésével, hatékonyságának növelésével is „harcolnának” a szürkegazdaság ellen. A klasszikus kereskedelmi áruforgalom a mainak várhatóan hamarosan a duplájára, az e-kereskedelem pedig a harmincszorosára is nőhet. Így a vámügynököknek új szemléletre, más módszerekre lesz szükségük – fogalmazott a Kölcsey Központban tartott Nemzetközi Adó- és Vámkonferencia elején Bók Mihály, a Vám-, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségének társelnöke. Kiemelte: elsősorban azt szeretnék elérni, hogy a jóhiszemű vállalkozásokat ne sújtsa azonnali szankciókkal az adóhivatal. További egyszerűsítés Egy magyar cégnél nagyjából kétszer annyi...

Részletek

Sikeresen halad a NAV átalakítása

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jelentős létszámcsökkentés és az adózásban bevezetett könnyítések mellett is eleget tett alapvető feladatának, 2016-ban a gazdasági növekedést meghaladó mértékben, 3,7 százalékkal nőttek a költségvetést megillető adóbevételek, 2017-ben pedig 4,8 százalék az előirányzat. Az eredmények igazolják, hogy a másfél-két éve kezdődött szemléletváltással a hivatal jó úton jár - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára, a NAV vezetője csütörtökön, a Nemzeti Adókonzultáció 2017 adószakmai konferencián. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter gondolatait tolmácsolva elmondta, hogy 2010...

Részletek

Nemzeti Adókonzultáció 2017

„Időpont: 2017. szeptember 28-29. Helyszín: Kempinski Hotel Corvinus, 1051 Budapest, Erzsébet tér 7. A tavalyi nagy sikerű esemény után immár második alkalommal kerül megrendezésre a Nemzeti Adókonzultáció. Az egyedülálló adószakmai konferencia a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezdeményezésére idén is a „Big4”, azaz a legjelentősebb könyvvizsgáló cégek bevonásával szerveződött. A 2017-es Nemzeti Adókonzultáció két kiemelt témája a 2018. január 1. napján hatályba lépő új adózás rendjéről szóló törvény koncepciójának, bevezetendő új intézményeinek ismertetése, valamint az elektronikus ügyintézés, elektronikus kommunikáció térhódításának bemutatása, különös...

Részletek

Innovácios díjat kapott az adóhivatal e-szja fejlesztése

„Az adóhivatalé az idei legjobb információs és kommunikációs fejlesztés az informatikai piac csúcscégei és szakemberei szerint; az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerint az év legjobb projektje a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű programja, az e-szja - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára. A tájékoztatás szerint a Gyurós Tibor Díjat a szervezet azért ítélte az e-szja fejlesztésnek, mert az tökéletesen megfelel a szakmaiság és a minőség követelményeinek, megvalósításával a hivatal valós értéket teremtett...

Részletek

1567/2017. (VIII. 28.) Korm. határozat a NAV 2.0 A Megújulás Stratégiai Programjának Cselekvési Tervéről

„A Kormány 1. elfogadja a NAV 2.0 A Megújulás Stratégiai Programjának Cselekvési Tervét (a továbbiakban: Cselekvési Terv); 2. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a Cselekvési Terv megvalósításához 2017. évben szükséges 4 milliárd forint fejlesztési forrásnak a központi költségvetés XVI. Nemzeti Adó- és Vámhivatal fejezetében történő biztosításáról; Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: felmerülés ütemében 3. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy készítsen jelentést a Kormány számára a Cselekvési Terv előrehaladásáról és a 2017. évi feladatok végrehajtásáról, továbbá számoljon be a Cselekvési Terv végrehajtása érdekében...

Részletek

1306/2017. (VI. 8.) Korm. határozat a NAV 2.0, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megújulásának Stratégiai Programjáról

„A Kormány 1. egyetért a társadalom megbecsülése, az adómorál javítása, valamint az állami költségvetés bevételeinek eredményesebb biztosítása érdekében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) Vezetője által a NAV 2.0, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megújulásának Stratégiai Programjában meghatározott irányokkal; 2. elfogadja a NAV 2.0, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megújulásának Stratégiai Programját; 3. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 2. pont alapján gondoskodjon részletes, feladatszintű Cselekvési Terv (a továbbiakban: Cselekvési Terv) készítéséről, továbbá annak éves szintű aktualizálásáról; Felelős: nemzetgazdasági miniszter...

Részletek