Skip to main content

Találat: Nemzeti Egységes Kártyarendszer

Elkészült a nemzeti egységes kártyarendszer (NEK) keretfeltételeit tartalmazó belügyminiszteri rendelet tervezete

„Elkészült nemzeti egységes kártyarendszer (nek) keretfeltételeit tartalmazó belügyminiszteri rendelet tervezete, amelynek célja, hogy az egyes elektronikuskártya-kibocsátók és -elfogadók, mint például az állam, az önkormányzatok, a közlekedési vállalatok, továbbá az egyéb szolgáltatók és gazdasági szereplők, egységesen szabályozott és ellenőrzött rendszer keretében bocsássák ki a maguk kártyáit. A kormány honlapján megjelent tervezet szakít azzal a jelenlegi gyakorlattal, hogy minden kártyakibocsátó másképpen azonosítja a felhasználót (a kártya tulajdonosát). A tervezet szerint minden kártya felhasználóját a személyi igazolványon szereplő névvel, fényképpel és aláírással azonosítanak. Az új...

Részletek

Rendelet a közforgalmú személyszállítási szolgáltatásokhoz kapcsolódó adatok kezelésével és kölcsönös megosztásával kapcsolatban

„...E rendeletet kell alkalmazni a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Sztv.) hatálya alá tartozó, közforgalmú személyszállítást nyújtó szervezetek, továbbá az e szolgáltatásokhoz kapcsolódó adatbázisokat és informatikai rendszereket működtető szolgáltatóknak a közforgalmú személyszállítási szolgáltatásokhoz kapcsolódó adatok kezelése és kölcsönös megosztása során....” Forrás: A Kormány 123/2014. (IV. 10.) Korm. rendelete a közforgalmú személyszállítási szolgáltatásokhoz kapcsolódó adatok, adatbázisok és elektronikus adatkommunikációs technológiák egységességét és átjárhatóságát biztosító műszaki és technológiai előírásokról, a központi adatbázisokról és az azokhoz kapcsolódó központi szolgáltatásokról, továbbá a...

Részletek

Személyi, BKV-bérlet – Nem lesz egyetlen szuperkártyánk

„Teljes egészében EU-s finanszírozásban készülne el a Nemzeti Egységes Kártyarendszer, ám még kérdéses, hogy mikor. Addig is újabb és újabb kártyákat tesznek alkalmassá a későbbi egységesítésre, ám teljesen eltérő határidőkkel. A Nemzeti Egységes Kártyarendszer megvalósítása nem azt jelenti, hogy létrehozunk egyetlen szuperkártyát, amely kiváltja az összes többi okmányt – válaszolta a Világgazdaság kérdésére a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH). A koncepció lényege a rendszer egységesítése: idővel a legtöbb kártyát alkalmassá tennék az egységes technológia szerinti használatra, ám azt mindenki...

Részletek

Együttműködés a Nemzeti Egységes Kártyarendszer és a budapesti elektronikus jegyrendszer között

„A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat megbízásából az elektronikus jegyrendszer megvalósításáért felelős Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megállapodást kötött a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) közlekedési alkalmazásáról. Az együttműködésnek köszönhetően a Főváros által 2014-től bevezetni kívánt elektronikus jegy- és bérletrendszer is része lesz a Nemzeti Egységes Kártyarendszernek, így a felhasználók számára újabb szolgáltatással bővül a NEK. A két kártyarendszert tehát műszakilag és szabályozásban is összehangolják. A megállapodás értelmében a Fővárosi Önkormányzat megbízásából az elektronikus jegyrendszer megvalósításáért felelős BKK projektgazdaként olyan elektronikus...

Részletek

Bemutatták a Magyary Program 12.0-t

„A belpolitikai konfliktusokat nem a kormány tehetetlensége, hanem éppen reformjai, a "beépült érdekviszonyok megtörése" idézi elő, vagyis azok a kabinet eredményes munkáját jelzik - mutatott rá Navracsics Tibor. A közigazgatási és igazságügyi miniszter erről pénteken, a Magyary Program 12.0, a közigazgatás-fejlesztés stratégiai dokumentumának budapesti bemutatóján beszélt. A miniszterelnök helyettese megnyitó beszédében emlékeztetett, a tavaly nyáron bemutatott program célja a jó állam megteremtése, tehát a közjó elérése, a párt-, csoport- és részérdekek legyőzése, hogy a mindenkori kormányzat a nemzet érdekében dolgozhasson. Navracsics Tibor...

Részletek

Átadták az első új típusú diákigazolványokat

„Az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos kedden átadta az első új típusú diákigazolványokat. Mihalovics Péter úgy fogalmazott: az új okmány Európa minden pontján biztosítja a fiatalok számára a megfelelő utazási, kulturálódási, szórakozási és sportolási lehetőségeket. Az egységes kártyarendszer megvalósításának első állomása A budapesti Központi Okmányiroda épületében tartott rendezvényen Vetési Iván, a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) koncepciójának kidolgozásáért és megvalósításának összefogásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta: az új típusú diákigazolvány kibocsátása a kártyarendszer megvalósításának első állomása, mellyel a kormányzat célja az,...

Részletek

Fesztiválozás készpénz nélkül — videóinterjú Lévai Gáborral

„ A rendezvényszervezőknek és a vendéglátóhelyeknek sokszor problémát jelent a megfelelő mennyiségű váltópénz folyamatos biztosítása, a bevétel biztonságos tárolása, illetve dokumentálása. Ha a rendezvény sok külföldi vendéget vonz, a nyelvi akadályok és a hangzavar fennakadást okozhat a fizetésben, nézeteltérésekhez vezetve. A kártyás megoldás bevezetése a rendezvényszervezőknek jelentős költségcsökkentést jelent, ugyanakkor a készpénzmentes rendezvényeken a látogatók pénze is nagyobb biztonságban van. A Metapay a készpénzmentesítéshez szükséges teljes infrastruktúrát biztosítja: a kártya disztribúciótól kezdve, a feltöltő pontok és terminál hálózat kiépítésén át, a tranzakció...

Részletek

Többfunkciós, modern chipkártya lesz az új diákigazolvány

„A többfunkciós, modern chipkártya miatt kerül csaknem háromszorosába a diákigazolvány kiállítása - indokolta az áremelést lapunknak az Oktatási Hivatal. A korábban kiadott igazolványokat a napvilágot látott hírekkel ellentétben nem vonják be, és nem cserélik ki, de február 1-jétől már csak új típusú igazolványokat állítanak ki a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) szabályai szerint. Az elvesztett diákigazolvány pótlása közel 5000 forintba kerül majd. A középiskolai diákigazolvány kiállítása korábban 550 forintba került, míg a felsőoktatási diákigazolvány 1600 forintba, mindkettőhöz plusz költségként jelentkezett a fotó beszerzése....

Részletek

Elkészült a BKK koncepciója: 2014-től elektronikus jegyrendszer Budapesten

„Az eddigi papíralapú jegyeket és bérleteket új, kártyaalapú elektronikus rendszer válthatja fel 2014-től, derül ki a BKK által kidolgozott projektkoncepcióból, melyet 2012. január 25-i ülésén tárgyal a Fővárosi Közgyűlés Tarlós István főpolgármester és György István főpolgármester-helyettes előterjesztésében. A fejlesztés számos kézzelfogható változást hoz az utasoknak: megjelenhet az időalapú jegy, a napi limit és az érintésmentes bankkártyás fizetés lehetősége is, a bérletes utasok pedig otthonról, számítógépük mellől hosszabbíthatják meg bérletük érvényességét. ... Tekintettel arra a tényre, hogy a jegyek és bérletek hamisításából származó...

Részletek

Megjelent az Oktatási és kormánytisztviselői funkciókat támogató kártyarendszer kiépítése című felhívás

„Elérhető a honlapon az Oktatási és kormánytisztviselői funkciókat támogató kártyarendszer kiépítése című, EKOP-2.3.6 kódszámú kiemelt felhívás. ... Részletes célok és módszerek Cél, hogy megvalósuljon a Nemzeti Egységes Kártyarendszer. Ennek elemeként a) a kártyarendszer kereteinek kialakítása tekintetében - megszülessen a Nemzeti Egységes Kártyarendszer előírásrendszere, valamint a kapcsolódó jogszabályi környezet; - meghatározásra kerüljenek azon gyártók alkalmassági kritériumai, akik a kártyarendszerben kiadásra kerülő kártyák előállítására és a kapcsolódó egyéb tevékenységek elvégzésére alkalmasak; - elkészüljön a központi kártyanyilvántartás és kialakításra kerüljenek annak kapcsolódási pontjai a jelen...

Részletek
Page 2 of 3 1 2 3