Skip to main content

Találat: nyílt forráskód

Vályi-Nagy Vilmos a Parlament informatikai bizottságának meghallgatásán

„...„Stabilizáltuk az intézmények informatikai költségvetését, a kiadásokat 15 milliárd forinttal csökkentettük, és ezt úgy értük el, hogy közben nem csökkent a szolgáltatási színvonal" – állította Vályi-Nagy, aki sok hibát is a bizottság elé tárt. Például azt, hogy az informatikai projektek általában csúsznak. A kormányzati informatikai fejlesztéseket felügyelő szakember szerint most egy-egy informatikai projekt körülbelül 3 év alatt tud megvalósulni, de ez az idő akár egy évvel is lerövidíthető lenne. Szigorúbb felügyelet és irányítás szükséges, mert sok informatikai projekt esetében nem történt meg...

Részletek

Észművesek, tudáscéhek

„2008 elején Steve Kingre erős hatást gyakorolt egy tanulmány a kézművesség reneszánszáról az „új gazdaságban”, és mivel éppen a tudásmunkások legújabb generációjával foglalkozott, megalkotta a „knowledge artisan” fogalmát, és egy rövid cikkben (a The AppGap hasábjain, 2008 Február 24.-én) rögtön ki is fejtette, kik is azok ... az észművesek. Felszerelkezve mindavval, amit a technológia nyújthat, képességeiket és tudásukat összetett problémák megoldására, új gondolatok, termékek és szolgáltatások kifejlesztésére használják. Mesterien kezelik az adatforrásokat és az adatvizualizációs eszközöket, amelyekkel a döntéstámogatást magasabb szintre emelik....

Részletek

Az Igazságügyi Minisztérium Open Office-ra tért át Ausztriában

2007 hozták meg a döntést a váltásról. Az addig használt Windows 2000 további támogatása megszűnőben volt, és ezért mindenképpen változtatniuk kellett. Az operációs rendszer megújítását egyben összekötötték az irodai szoftverek frissítésével is. Erre a célra eddig a Lotus Word Pro szoftvert használták, és egy saját fejlesztésű szövegszerkesztőt. A Microsoft Word mellett az Open Office Writer modulját próbálták ki. Úgy találták, hogy a nyílt forráskódú szoftver semmiben sem marad el a másik szoftvertől. Az is javára volt írható, hogy tökéletesen illeszkedett a bíróságokon...

Részletek

„Az internet a szabadság tere” – interjú Nyitrai Zsolt államtitkárral

„ A tapasztalatok szerint az informatika a korrupció által különösen veszélyeztetett terület, óriási túlszámlázásokkal. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy reális árakat fizessen az állam a beszállítóknak? - A kormányváltást követően azonnal felülvizsgáltuk az állam informatikai szerződéseit és valóban az Ön által említettek jellemezték a területet. Azonnal hozzáláttunk a nagy kormányzati informatikai szerződések újratárgyalásához; ezzel mostanáig 15 milliárd forintot takarítottunk meg a költségvetésnek. A Figyelő hetilap egy korábbi cikke szerint egy éve alig vannak állami megrendelések az informatikai szektorban. Nem ebből származik...

Részletek

A kormány szerint nemzeti ügy az infokommunikáció

„A kormány és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint az infokommunikáció nemzeti ügy. A távközlés és az informatika átszövi mindenki életét, s ha egyetértés alakul ki az alapkérdésekben, akkor az hozzásegítheti az országot és a polgárokat a versenyképesség, illetve az esélyegyenlőség növeléséhez. Nyitrai Zsolt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkárságának vezetője hétfőn a parlament gazdasági és informatika bizottság informatikai és távközlési albizottságának ülésén az elmúlt egy év munkájáról elmondta, már a ciklus elején sikerült megalkotni a stratégiát, a 2010-2014 közötti időszakra vonatkozó digitális...

Részletek

15 milliárdot spórolt az állam az informatikai konszolidáción

„Az informatikai konszolidáció részeként az elmúlt egy évben közel 15 milliárd forint kedvezményt ért el a kormány az állam számára a meglévő szerződések felülvizsgálatával. Fellegi Tamás, a nemzeti fejlesztési tárca vezetője Németh Zsolt jobbikos országgyűlési képviselő kérdésére, miszerint "Pontosabban mennyibe kerül az államnak a zárt forráskódú szoftverek alkalmazása, megvásárlása?" írt válaszában kifejtette: az állam éves, közel 100 milliárdos informatikai kiadásából - évente változó mértékben - 10-15 százalék közötti mértékben vásárol licenceket, licenchez kapcsolódó szolgáltatásokat, összességében több ezer informatikai alkalmazást üzemeltetve. Az Országgyűlés...

Részletek

A kormány áttér az ODF formátumra

„Ma kezdődött az Országházban az Információs Társadalom Parlamentje címet viselő konferencia. Az MTI beszámolója szerint a rendezvényen elmondott köszöntőjében Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára egyebek mellett beszélt a kormányzat e területtel kapcsolatos terveiről. A politikus többek között elmondta: most készítik elő azt a kormányhatározatot, amely rögzíti, hogy a kormányzati szférában az Open Document Format, azaz az ODF legyen a kötelezően használandó elektronikus dokumentumformátum. Ez a LibreOffice és az OpenOffice.org irodai programcsomag alapértelmezett formátuma. A tervek között szerepel az is,...

Részletek

Digitális fabrikálás már Budapesten is

„Közösségi buherálásra invitálja az embereket az első kelet-európai FabLab, ahol a legegyszerűbb vésőtől a drága prototípusgyártó 3D nyomtatóig mindenféle szerszám megtalálható. Most már Budapesten is van egy olyan digitális műhely, ahol az utcáról betévedt ember a legmodernebb eszközökkel buherálhatja össze az általa megálmodott tárgyakat. Ami egy különleges anyagokból készült iPhone 4 védőtoktól a vicces és haszontalan robotokig bármi lehet. Ez a hely a Holló utcában megnyílt FabLab. A digitális fabrikálással foglalkozó FabLab ötlete az Egyesült Államokból ered, és ma már világszerte több...

Részletek

Milliók spórolhatók?

„Miért költenek súlyos milliókat az önkormányzatok a fizetős szoftverek licencdíjára, ha informatikai rendszerüket nyílt forráskódú, ingyenes programokkal is üzemeltethetnék? Egyszerű válaszok nincsenek, csak pró és kontra érvek, de azokból jó néhány. Probléma A megyei közgyűlésben Péntek László képviselő (Jobbik) vetette fel a problémát nemrég: indítványozta, hogy az önkormányzat vizsgálja felül 2004-ben alkotott informatikai stratégiáját, és a költségek csökkentése érdekében térjen át a nyílt forráskódú, szabadon hozzáférhető programok alkalmazására. Érvként idézte a kormány Digitális Megújulás Cselekvési Tervét. Eszerint a nyílt forráskód ugyan nem...

Részletek

Az állami informatikában elsődleges szempont a költségtakarékosság

„Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Magyarország és a Microsoft közötti jövőbeni együttműködés kereteiről tárgyalt Don Grantham-mel, a Microsoft Corporation kelet-közép-európai régióért felelős elnökével 2011. május 10-én, Budapesten. A találkozón a miniszter hangsúlyozta: az olcsó állam megteremtése érdekében költségtakarékos konstrukciókat kell kialakítani a közigazgatás informatikai háttérének biztosításakor. Fellegi Tamás aláhúzta: az állam az egyenlő piaci versenyfeltételek kialakításában érdekelt az infokommunikációs szektorban is, ezért minden olyan kezdeményezést támogat, amely hosszú távon figyelembe veszi a szektor természetes fejlődési irányait mind a piaci szükségletek, mind...

Részletek
Page 2 of 3 1 2 3