Skip to main content

Találat: okmányiroda

Még szokjuk az esti ügyintézést

„Szívesebben megyünk ide ügyet intézni, mint egy bankba - mondják az emberek. Az eddigi vélemények alapján pozitív a barcsi Kormányablak fogadtatása. A Barcsi Járási Hivatal vezetőjével, Racsek Józseffel beszélgettünk a kormányablak létrehozásáról és működésének tapasztalatairól. Mint ismert, korábban az önkormányzatok kapták a feladatokat, finanszírozás nélkül. Ennek egyenes következménye lett az önkormányzatok eladósodása. 2010-ben a kormányváltás után kettéválasztották a feladatok kezelését. Az állampolgárok állammal kapcsolatos ügyeinek intézése a Kormányhivatalokhoz került, ami a helyi ügyeket illeti, az pedig az önkormányzatokhoz. A cél az volt,...

Részletek

A gépjárműveket érintő ügyek a legnépszerűbbek a Jászságban

„A gépjármű ügyintézéssel kapcsolatos okmányirodai feladatok és a szociális ügyekkel kapcsolatos feladatok adják a legtöbb intéznivalót a Jászberényi Járási Hivatalnak. Az ügyeiket intézni kívánó állampolgárok ügyintézését, azonban idéntől a Szolnokon működő kormányablak mellett további két, a Jászberényi Járási Hivatal keretein belül működő kormányablak is segíti: előbb Jászfényszarun, majd Jászárokszálláson nyílt integrált kormányzati ügyfélszolgálat, ahol immár hétfőtől péntekig reggel 8 órától este 20 óráig intézhetik ügyeiket az ügyfelek - emelte ki Dr. Dobos Róbert, a Jászberényi Járási Hivatal vezetője. Jász-Nagykun-Szolnok megyében kilenc járás...

Részletek

A közigazgatás szakmailag, erkölcsében és hivatástudatában is megerősödött

„A szétaprózódott, sok szempontból szakmailag is megingott önbizalmú közigazgatás, amely 2010-ben jellemző volt, mára egy szakmailag, erkölcsében és hivatástudatában is megerősödött testület lett – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az új, okmányirodai funkciókat is ellátó dunaújvárosi kormányablak pénteki avatóünnepségén. Navracsics Tibor hangsúlyozta, hogy a közigazgatás tárgyi feltételei javultak, „intézményi szempontból pedig össze sem hasonlítható a 2010-es állapotokkal a kormányhivatalok, járási hivatalok és ezek bázisára épülő kormányablakok rendszere”. Különösen jó hírnek nevezte, hogy nemcsak szakmában dolgozók veszik ezt észre, hanem...

Részletek

Átadták az ország egyik legnagyobb kormányablakát

„Debrecenben adták át az ország egyik legnagyobb kormányablakát, 28 munkaállomással, 585 négyzetméteren. Az ünnepélyes átadáson Bíró Marcell közigazgatási államtitkár kiemelte, az állampolgárok ma már három csatornán tudják ügyeiket intézni: a kormányablakokban, interneten keresztül és a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon, ahol már érdemi ügyintézésre is lehetőség van. Nyíradony után Debrecenben nyílt meg Hajdú-Bihar megye második új típusú kormányablaka, Tiszacsegén pedig szintén a héten adnak át új ügyintézési irodát. 'A mai napnak nemcsak az a 70 ember örül, akik sokat tanultak azért, hogy itt dolgozhassanak,...

Részletek

A Csepel Plazában az okmányiroda

„ Az eddig három helyszínen működő csepeli okmányirodai szolgáltatások egy helyen kerültek kialakításra a csepeli kormányablakban, amelyet március 25-én ünnepélyes keretek között adtak át. Az új helyszínen kulturált körülmények között, reggel 8 órától este 8-ig fogadják az ügyfeleket. A megnyílt kormányablakot Szabó Erika a KIM területi közigazgatásért felelős államtitkára, Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő és Pesti Imre, Budapest kormánymegbízottja adta át. Az eseményen mások mellett megjelent Borbély Lénárd alpolgármester, országgyűlési képviselő és Dudás Zoltán, a csepeli járási hivatal vezetője. Szabó Erika arról...

Részletek

Okmányirodával közös, új típusú Kormányablak nyílt Kalocsán

„Dr. Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára Kalocsán, 2014. március 20-án adta át Bács-Kiskun megye első, új típusú, az okmányirodai szolgáltatásokat is ellátó Kormányablakát. Az ősi érseki városban rendezett eseményen részt vett dr. Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és Font Sándor országgyűlési képviselő, akik Török Ferenc polgármesterrel közösen vágták át a Kormányablak megnyitását jelképező nemzetiszínű szalagot. A vendégeket és az érdeklődőket elsőként dr. Kerényi János köszöntötte, aki annak a véleményének adott hangot, hogy Kalocsán 2010-ban...

Részletek

Hétfőtől már a győri kormányablakban is várják az ügyfeleket

„Átadták Győr-Moson-Sopron megye első új típusú kormányablakát a győri ETO Parkban. A hétfőn megnyílt ügyintézési ponton kívül, további két kormányablak átadását tervezik a megyeszékhelyen. Ezeket a járási hivatal épületében, valamint pályaudvaron alakítják majd ki – mondta a Rádió Orient stúdiójában Herkner Veronika, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal hatósági főosztályának főosztályvezető-helyettese. Ez ma a közigazgatás ünnepe Győrben – fogalmazott az átadón Bíró Marcell a KIM közigazgatási államtitkára. Emlékeztetett; lefektettük azokat a törvényi kereteket, melyen belül megújulhatott a magyar közigazgatás. Átalakítottuk a közigazgatás szervezetrendszerét, lehetőség...

Részletek

Tarnai Richárd: házhoz visszük az ügyintézést

„A helyi lobbi hatására ügyintézési pont került Dunavarsányba, a kormány pedig adósságkonszolidáció keretében átvette a szigetszentmiklósi járáshoz tartozó település 700 milliós hitelét. A kisváros adottságairól Bóna Zoltán polgármester és Tarnai Richárd kormánymegbízott beszélgetett a Rádió Orient műsorában. Tarnai kiemelte, a 12 órán át nyitva tartó ügyintézési pontok felváltják az okmányirodákat, és az állampolgárok kapujáig viszik a szolgáltatásokat. Dunavarsány a területi államigazgatás megújítása során a szigetszentmiklósi járáshoz került. A település tipikus agglomerációs kisváros, a főváros centrumától 20 kilométerre fekszik. Az évek során folyamatos...

Részletek

Akadálymentesített lesz minden kormányablak

„2014 áprilisáig 46 új típusú kormányablakot adnak át az országban. A korábbi 150 helyett több mint 250 ügytípust integráló ügyintézési pontok fizikai megjelenésükben és tartalmukban is egyformák és akadálymentesítettek lesznek. A Rádió Orient műsorában Zöld-Nagy Viktória helyettes államtitkár elmondta, körülbelül 350 hivatal kialakítását tervezik hosszú távon a rendelkezésre álló forrásokból. A második generációs, új típusú kormányablakok külső megjelenésükben hasonlóak a korábbi ügyintézési pontokhoz, azonban funkciójuk sokkal szélesebb körű. A korábbi 150 helyett több mint 250 ügytípust integrálnak. Ezt a számot azonban 2500-ra...

Részletek

Megérte kivárni – Nyolctól nyolcig tart nyitva a battai kormányablak

„Délelőtt ünnepélyes keretek között felavatták az új kormányablakot Százhalombattán, a Szent István téren. Az Integrált Kormányzati Ügyfélszolgálatot délután egytől már az ügyfelek is birtokba vehették, a továbbiakban pedig minden munkanapon reggel nyolctól este nyolcig tart nyitva. Aki adót fizet és eltartja az állam alkalmazottait, az joggal várja el, hogy kényelmesen és gyorsan intézhesse hivatalos ügyeit – mondta dr. Tarnai Richárd kormánymegbízott, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője az ünnepélyes megnyitón. Az új kormányablakban kedves ügyintézők és XXI. századi körülmények várják majd az ügyfeleket,...

Részletek
Page 2 of 8 1 2 3 8