Skip to main content

Találat: Oktatási Hivatal

Több mint tízmilliárd forint mérési rendszerek fejlesztésére, innovatív oktatási eljárásokra

„A köznevelés területén a mérési-értékelési módszerek fejlesztését, valamint az innovatív oktatási eljárások kialakítását, megvalósítását célzó projekt valósulhat meg összesen 10,5 milliárd forintos forrásból. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési helyettes államtitkár a kiemelt projekt nyitókonferenciája előtt tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az uniós forrásokat Magyarország sokféleképpen használja fel, így van ez az oktatás területén is. Hozzátette: a mostani projekt hangsúlyosan két területre koncentrál: a mérésekre és az innovatív tanulásra. Előbbiről közölte: az utóbbi néhány évtizedben olyan mérési módszerek alakultak...

Részletek

A műszaki és az informatikai képzés a legnépszerűbb

„Egyértelmű növekedés figyelhető meg idén a felsőoktatásban a műszaki és az informatikai területre jelentkezők, valamint a felvettek számában is - mondta az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. Stéger Csilla elmondta: felsőoktatási képzésekre idén öt százalékkal többen jelentkeztek, és 2000 diákkal többet is tudtak felvenni. Az állami ösztöndíjas finanszírozási formában egyértelműen a műszaki és az informatikai terület a legnépszerűbb – közölte. Mérnökinformatikus szakra 1696, gépészmérnök szakra 1600, programtervező informatikus szakra 1128, villamosmérnök szakra pedig 1002 jelentkezőt vettek...

Részletek

Nem fog megszűnni az Oktatási Hivatal

„ Az Oktatási Hivatal a hazai oktatási irányítás kulcsintézménye és mint ilyen nem tartozik azok közé a háttérintézmények közé, amelyek megszüntetését tervezi a kormány – mondta a Rádió Orientnek Maruzsa Zoltán. A hivatal életében az elnöke szerint – akinek megbízatása eredetileg június 30-ig szólt – jelentős fejlesztések várhatóak, amelyek további felügyeletet igényelhetnek, így elképzelhető megbízatásának meghosszabbítása. Maruzsa: nem fog megszűnni az Oktatási Hivatal Az Oktatási Hivatal az oktatási igazgatás háttérintézménye a köznevelés és a felsőoktatás azon területein, amelyek nem direkt a minisztériumban...

Részletek

Az Állami Számvevőszék megkezdte a felkészülést az adatvédelem hazai keretrendszerének ellenőrzésére

„Megkezdődött a felkészülés az adatvédelem hazai keretrendszerének és egyes kiemelt adatnyilvántartások ellenőrzésére. Az ellenőrzés egyes részei nemzetközi együttműködés keretében kerülnek végrehajtásra. Az Állami Számvevőszék elnöke által jóváhagyott ellenőrzési program alapján 2016. április 25-én megkezdődött a felkészülés az adatvédelem hazai keretrendszerének és egyes kiemelt adatnyilvántartások ellenőrzésére, amely az alábbi kiemelt adatkezelőkre terjed ki: Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Országos Egészségbiztosítási Pénztár, Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, Magyar Államkincstár, Oktatási Hivatal, Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala. Ellenőrzött szervezetek továbbá az adatkezelők felett adatvédelmi és adatbiztonsági felügyeletet...

Részletek

Leépítés előtt: tanácstalan állami vezetők

„Az Oktatási Hivatalban a dolgozókat nyugtatják. Gál András Levente: Harcolni kell a bürokrácia ellen. Teljes a tanácstalanság a megszüntetésre vagy beolvasztásra ítélt állami szerveknél, illetve minisztériumi háttérintézményeknél. Lapunk több mint tucatnyi ilyen szervezetet keresett meg, de nyilatkozni alig mertek, a jövőjükről nem tudtak semmit. A Hagyományok Háza főigazgatója tévedésről beszélt, az Oktatási Hivatalnál pedig a dolgozókat nyugtatják. Sok bezárásra szánt intézet egyébként értékes ingatlanon fekszik. Úgy tudjuk, a kormányhivatalokban is leépítés várható, a dolgozók tíz százalékát küldhetik el. Semmilyen formában nem kommentáljuk,...

Részletek

Milliárdokból indul el a kormány oktatási mamutintézménye

„Az Oktatási Hivatal (OH) 4,5 milliárdos büdzsével indítja az évet, de a központi költségvetésben ez nem okoz pluszkiadást. Január 1-jével az OH több új feladatot kapott. Több mint 4,5 milliárd forintos büdzsével indítja az évet új feladataival az Oktatási Hivatal (OH) – írta a Napi Gazdaság szerdán az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott tájékoztatás alapján. A többletteendők ki-, illetve a korábbi szakintézmények kötelezettségeinek szétosztása a központi költségvetésben nem eredményez pluszkiadást, az egyes feladatok ellátásának költségei a feladat korábbi címzettjei helyett az Oktatási Hivatalnál...

Részletek

Mindenható lesz az Oktatási Hivatal

„Nemcsak a Kliktől, a kormányhivataloktól és az Oktatáskutató Intézettől vesz át feladatokat az Oktatási Hivatal, de várhatóan hamarosan magába olvasztja az oktatási szolgáltatásokat fejlesztő és üzemeltető Educatio Kft.-t is, így az ágazat eddigi legnagyobb háttérintézménye jöhet létre – értesült lapunk. Előkészítette az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az oktatási háttérintézmény-rendszer átalakítását, a hatékonyabb és gyorsabb munkavégzés érdekében 2015 folyamán több lépcsőben az Oktatási Hivatalhoz (OH) telepítik a legfontosabb feladatokat – értesült lapunk. Ahogy azt Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár is jelezte már, a...

Részletek

Többfunkciós, modern chipkártya lesz az új diákigazolvány

„A többfunkciós, modern chipkártya miatt kerül csaknem háromszorosába a diákigazolvány kiállítása - indokolta az áremelést lapunknak az Oktatási Hivatal. A korábban kiadott igazolványokat a napvilágot látott hírekkel ellentétben nem vonják be, és nem cserélik ki, de február 1-jétől már csak új típusú igazolványokat állítanak ki a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) szabályai szerint. Az elvesztett diákigazolvány pótlása közel 5000 forintba kerül majd. A középiskolai diákigazolvány kiállítása korábban 550 forintba került, míg a felsőoktatási diákigazolvány 1600 forintba, mindkettőhöz plusz költségként jelentkezett a fotó beszerzése....

Részletek

A 2011-2012. tanév feladatai, aktuális kérdések (az Oktatási Hivatal szemszögéből)

„A Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet 2011. augusztus 25-én 10 órától tartotta meg Regionális Tanévnyitó Konferenciáját Tatabányán a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján. Megtisztelte konferenciánkat részvételével és előadásával Dr. Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára, valamint Marekné Dr. Pintér Aranka, az Oktatási Hivatal általános elnökhelyettese.” Forrás: Marekné Dr. Pintér Aranka - A 2011-2012. tanév feladatai, aktuális kérdések (az Oktatási Hivatal szemszögéből), Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet, 2011. augusztus 25. (bemutató pdf-ben)

Részletek

Ha valamit lehet bonyolultan is csinálni…

„Elképesztő akadályokat gördítenek a magyar hatóságok azon külföldiek elé, akik Magyarországon szeretnének jogosítványt szerezni. Az abszurd eljárás miatt több autós iskola is komoly bajba került, a külföldiek pedig megalázónak érzik a helyzetet. „Egy kínai tanulónk a Sorbonne egyetemen végzett Franciaországban. Ahhoz, hogy magyar jogosítványa legyen, a fordíttatás költségei után, hatvanezer forintért el kell ismertetnie az egyetemi diplomáját. Ezt csak úgy ismerik el, ha leadja a vízuma, útlevele, lakcímkártyája, tartózkodási engedélye, diplomájának hiteles fordítása, tantárgylistája, leckekönyve másolatát. Már csak 60-90 napot kell várnia...

Részletek
Page 2 of 2 1 2