Skip to main content

Találat: oktatási informatika

A Digitalizáció a gyakorlatban volt a KIFÜ-színpad fő témája a X. Infotér Konferencián

„A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) idén hatodik alkalommal vett részt önálló programmal az Infotér Konferencián. Az eddigi évekhez hasonlóan a KIFÜ-színpad 2019-ben is egy téma köré épült, amely nem volt más, mint a Digitalizáció a gyakorlatban. A színpad programját dr. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, aki a KIFÜ több sikeres projektjét is kiemelte beszédében. A szakmai közönség érdekes előadásokat halhatott a digitalizáció az oktatásban blokkban, többek között megismerhették a Diákháló Program fejlesztéseit,...

Részletek

Jelentős digitális fejlesztések zajlanak az iskolákban

„Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően szélessávú, biztonságos wifi-hálózat épült ki az állami iskolákban, valamint 100 ezer informatikai eszközt is beszereztek a tanulóknak és a pedagógusoknak - ismertette az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Maruzsa Zoltán, az Emmi köznevelésért felelős államtitkára elmondta, az elmúlt másfél évben több mint 45 ezer notebookot, 24 ezer tanulói tabletet, 3000 interaktív panelt vásároltak, és folyamatban van még ötezer projektor beszerzése. A tervek szerint az új...

Részletek

Illegálisnak nyilvánították az Office 365 használatát a hesseni iskolákban

„A német tartomány adatvédelmi biztosa jelentette be, hogy a Microsoft felhőszolgáltatása nem kívánatos az iskolákban, ugyanis annak standard beállításai nem biztosítják azt, hogy a tanárok és a diákok személyes adatai nem kerülnek át az USA-ba, így megvan arra az esély, hogy ezekhez az adatokhoz az amerikai hatóságok hozzáférnek. Ráadásul az Office 365 telemetrikus adatokat küld az Egyesült Államokba (akárcsak a Windows, mely gyakorlatot már a német szövetségi adatvédelmi hivatal is sérelmezte). Ez a határozat egy hosszú évek óta zajló folyamat eredménye, ugyanis...

Részletek

A 4iG Nyrt. rendkívüli tájékoztatása nagy összegű szerződés aláírásáról

„ A 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: 1037 Budapest, Montevideo u. 8., cégjegyzékszáma: 01 10 044993, a továbbiakban: 4iG Nyrt.) a 2019. február 26-án kelt rendkívüli tájékoztatása kapcsán, ezúton tájékoztatja tisztelt befektetőit, valamint a pénz- és tőkepiac szereplőit a közte és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (székhelye: 1027 Budapest, Csalogány utca 9-11., törzsszáma: 598316, a továbbiakban: KIFÜ) között megkötésre került két nagy összegű szerződésről. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF), (továbbiakban: Beszerző) által TED 2018/S 025-052837 szám alatt a központosított közbeszerzés hatálya...

Részletek

Mintegy százezer informatikai eszközt kapnak iskolák az év során

„Mintegy százezer informatika eszközzel fejleszt iskolákat az év során az állam - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón. Maruzsa Zoltán elmondta, mintegy ötvenezer tanár, a pedagógusok csaknem harmada vesz majd részt informatikai továbbképzésen, hogy a beszerzett eszközöket minél felkészültebben használják az oktatás során. A következő tanévben olyan digitális fejlesztések valósulnak meg, amelyek az oktatás minőségének javításához nagyban hozzájárulnak majd - jelentette ki a helyettes államtitkár. Elmondta, a digitális korszakváltás egyik eleme az informatikai eszközök biztosításában rejlik:...

Részletek

Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer (KRÉTA): új, elektronikus ügyintézési szisztéma lesz az állami fenntartású iskolákban

„Mintegy 3,7 milliárd forintos informatikai fejlesztést hajt végre a Klebelsberg Központ, mivel jövőre egy új, elektronikus ügyintézési szisztémát fognak bevezetni az állami fenntartású iskolákban. Olyat, amely integráltan működik majd a KRÉTA nevű tanügyigazgatási rendszerrel. A napokban ezzel kapcsolatban sok csúsztatás látott napvilágot. A napokban több balliberális médiumban csúsztatásokat, pontatlanságokat tartalmazó cikkek jelentek meg az iskolai informatikai fejlesztésekkel kapcsolatban. Hadházy Ákos...arról beszélt, hogy a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszerre, a KRÉTA-ra szórja a kormányzat a pénzt. Az Európai Unió hivatalos lapjából, a TED-ből...

Részletek

45 ezer laptopot osztanak ki a tanároknak

„Megkezdődött annak a több mint 45 ezer laptopnak az átadása, amelyet a digitális kompetencia fejlesztését célzó, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt keretében kapnak meg a pedagógusok. Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára Kecskeméten az első 51 laptop átadásán az eszközhasználat biztosításán túl fontosnak nevezte azt is, hogy a pedagógusok megfelelő tudás birtokában használhassák a számítógépeket. Erre szintén kiemelt figyelmet fordítanak a 45 milliárd keretösszegű projekt keretében - tette hozzá. Kiemelte: a tervek szerint jövő szeptembertől 22 ezer ötödikes diák...

Részletek

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai témájú eljárások eredményeiből – 2018. február 12-február 18.

SAP és LiveLink üzemeltetés támogatási szolgáltatások beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/34 Ajánlatkérő: NKM Földgázszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nyertes ajánlattevő: Enterprise Services Magyarország Kft. A beszerzés végleges összértéke: 400.000.000,- Ft Lásd bővebben Adásvételi szerződés egységes betegazonosító rendszerek bevezetésére a Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/33 Ajánlatkérő: Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet Nyertes ajánlattevő: DPK Kft., Invitech Megoldások Zrt. A beszerzés végleges összértéke: 58.472.860,- Ft Lásd bővebben Ajánlatkérőnél működő LIBRAVR BUSZ rendszerének a NÜSZ Zrt. által biztosított SAP ERP és CO, és az MVM...

Részletek

Szupergyors internetet és wifit kapnak a magyarországi iskolák

„Megjelent a magyar kormány határozata a digitális oktatáshoz szükséges iskolai sávszélesség biztosításáról, a belső wifi-hálózat kiépítéséről és működtetéséről. A határozat szerint a köznevelés és a szakképzés feladatellátási helyein - beleértve a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) fenntartásában lévő 44 szakképzési centrum 380 tagintézményét, és a Földművelésügyi Minisztérium (FM) fenntartásában lévő 47 agrárszakképző intézményt és 63 feladatellátási helyet is - a digitális oktatáshoz szükséges sávszélességű szupergyors interneteléréshez és az épületen belüli wifi-hálózat biztosításához szükséges fejlesztések egy állami infrastruktúrán működő hálózat kiépítését célozzák. A nemzeti fejlesztési...

Részletek

Szupergyors internetet és teljes wifi lefedettséget kapnak az iskolák

„Megkezdődik a digitális oktatásfejlesztés: a kormány döntésének köszönhetően 2019 végig 4000 állami általános és középiskola, valamint szakképző intézmény kap szupergyors internetet és teljes wifi lefedettséget. A beruházás 31 milliárd forintból valósul meg. Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a programról szóló sajtótájékoztatón elmondta: „A digitális átalakulásra való felkészülés az iskolákban kezdődik, a fejlesztés közvetlenül 1,2 millió diákot és 126 ezer oktatót érint. A kormány célja, hogy olyan tudású diákok kerüljenek ki az iskolákból, akik révén biztosítható...

Részletek
Page 2 of 9 1 2 3 9