Skip to main content

Találat: oktatásirányítás

A Kormány 134/2016. (VI. 10.) Korm. rendelete az állami köznevelési közfeladat ellátásában fenntartóként részt vevő szervekről, valamint a Klebelsberg Központról

Forrás: A Kormány 134/2016. (VI. 10.) Korm. rendelete az állami köznevelési közfeladat ellátásában fenntartóként részt vevő szervekről, valamint a Klebelsberg Központról; Magyar Közlöny; 2016. évi 82. szám; 2016. június 10.; 6262-6278. oldalak (pdf) Lásd még: Kijött a Klebelsberg Központról szóló rendelet; Híradó.hu/MTI; 2016. június 10.

Részletek

53. Kormányinfó: egészségügy, oktatásirányítás, digitális kormányzat

„ A kormány úgy döntött, hogy Budapesten négy nagy, kiemelt egészségügyi centrumra van szükség - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az 53. Kormányinfón, amelyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen. A tárcavezető kiemelte: végső döntés született arról, hogy északon a Honvédkórházat kell megerősíteni, Dél-Pesten az Egyesített Szent István és Szent László Kórház biztosít ellátást, Dél-Budán pedig új, 21. századi szuperkórházat építenek Kelenföld térségében. Észak-Budán egy következő fejlesztési periódusban új kórház létesülhet - tette hozzá. Lázár János közölte azt is, hogy a kormány...

Részletek

Nem fog megszűnni az Oktatási Hivatal

„ Az Oktatási Hivatal a hazai oktatási irányítás kulcsintézménye és mint ilyen nem tartozik azok közé a háttérintézmények közé, amelyek megszüntetését tervezi a kormány – mondta a Rádió Orientnek Maruzsa Zoltán. A hivatal életében az elnöke szerint – akinek megbízatása eredetileg június 30-ig szólt – jelentős fejlesztések várhatóak, amelyek további felügyeletet igényelhetnek, így elképzelhető megbízatásának meghosszabbítása. Maruzsa: nem fog megszűnni az Oktatási Hivatal Az Oktatási Hivatal az oktatási igazgatás háttérintézménye a köznevelés és a felsőoktatás azon területein, amelyek nem direkt a minisztériumban...

Részletek

52. Kormányinfo: Pest megyéről, az iskolák állami fenntartásáról és más kérdésekről

„...Mivel Pest megye szinte semmilyen forrást nem kap az Európai Bizottságtól fejlesztésekre, a kormány hétfői ülésén úgy döntött, hogy 2021-ig 80 milliárd forint saját forrást biztosít a megyének - mondta Lázár János. A miniszter hangsúlyozta: a kormány hétfőn foglalkozott a földárverésekből származó bevételek sorsával is, és kiemelt társadalompolitikai célnak tekinti ipari parkok építését, az ehhez szükséges forrásokról pénteki ülésén dönt a kormány. Lázár János közölte: ugyancsak pénteken véglegesítik a megvalósítandó útépítések listáját, több száz kilométer új út épül több ezer milliárd forintból...

Részletek

Pölöskeiné: Klebelsberg neve nem kophat el

„57 önálló szervezet, önálló költségvetéssel - ez lesz a Klebelsberg Intézményfenntartóból. A szervezet elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: jogos a felvetés, hogy az intézményvezetőknek vissza kell adni jogköröket. Teljesen új struktúra nem születhet, mert vannak alapok, amiket figyelembe kell venni – mondta a KLIK átalakításáról a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke. „Azt nem vitatta senki, hogy állami intézményfenntartásra szükség van. Mivel rettentő felaprózott a magyar oktatási rendszer, nagyon sok kisiskola és különböző iskolatípus van, nagyok az eltérések, tehát valamilyen egyenszilárdságot...

Részletek

Elfogadhatatlan az iskolák teljes körű államosítása – Országos önkormányzati szövetségek közös nyilatkozata

„Több önkormányzati szövetség is elfogadhatatlannak tartja a kormány tervét, amely szerint teljesen állami kézbe vennék az iskolákat, és azonnali konzultációt kezdeményeznek az oktatásért felelős tárca vezetőjével. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) ez ügyben kiadott közös nyilatkozatához csatlakozott a Községek és Kistelepülések Országos Önkormányzati Szövetsége is. Az alulírott országos önkormányzati szövetségek, támogatva a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kezdeményezését elfogadhatatlannak tartják a kormánynak az iskolák teljes államosításával kapcsolatos kezdeményezését. Az...

Részletek

47. Kormányinfo: létszámleépítés, budapesti „szuperkórház”, oktatási rendszer

„...A tárcavezető kérdésre azt is elmondta, hogy a kormány nem tett le a minisztériumokat érintő létszámleépítésről, ami 10-15 százalékos nagyságrendet jelent, az állami cégek felépítését, működését pedig a második fél évben tekintik át. ... Lázár János a Kormányinfón bejelentette, hogy Közép-Európa legjelentősebb iparipark-beruházását indítja el a kormány. 2016-2018 között 150 milliárd forintot szánnak ipari parkok kialakítására, fejlesztésére - közölte a tárcavezető, megjegyezve, hogy a fejlesztési miniszter az idei évre 50 milliárd forint elköltésére kapott felhatalmazást. Azt mondta, a program a gazdasági növekedés...

Részletek

Egyértelműsíteni kell a szereplők egymáshoz való viszonyát a közoktatásban

„Erről Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár beszélt a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) közoktatási konzultációs fórumán. Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára azt mondta: az ő álláspontjuk abban közös a többi tanácskozóéval, hogy egyértelművé kell tenni a szereplők egymáshoz való viszonyát a közoktatásban. Példaként említette, hogy egy igazgatónak pontosan kell tudnia, mely kérdéseivel kell a fenntartóhoz és melyekkel az önkormányzathoz fordulnia. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy érdemes különválasztani a fenntartás és az iskolák belső autonómiájának kérdését. Véleménye szerint...

Részletek

Nagyobb hatalom az iskolaigazgatóknál

„A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) helyét átvevő állami intézményfenntartó rendszer struktúrájáról május 17-én tárgyal a Köznevelési Kerek­asztal – tájékoztatta a Magyar Időket Bíró Gábor, a fórum fenntartói munkacsoportjának tagja. A szakember a nyártól működő új iskolai fenntartói rendszerről elmondta: a munkacsoportban egyetértés mutatkozik abban, hogy továbbra is szükség van egyetlen központra, ahol a jövőben a működés alapelveit, a stratégiai döntéseket hozzák meg, illetve lebonyolítják a legalapvetőbb feladatok teljesítésére irányuló közbeszerzéseket. Ugyanakkor a tervek szerint a konkrét feladatellátást több, már önálló költségvetéssel és...

Részletek

Megszűnik a Klik, de marad az állami iskolafenntartás

„Nyáron teljesen megszűnik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ATV Start kedd reggeli műsorában. Az atv.hu beszámolója szerint Rétvári Bence elmondta: a parlament tavaszi ülésszakán új szabályozást alakítanak ki, hogy szeptemberre teljesen felálljon a jelenleginél sokkal kevésbé központosított rendszer. Az államtitkár szerint van valós probléma az oktatásban, ez pedig a Klik működése és a diákok túlterheltsége. Úgy fogalmazott: "vannak szakmai kritikák, amelyeket mi is elfogadunk", a kifogásolt szabályozáson javítani kell. A portál az...

Részletek
Page 2 of 3 1 2 3