Skip to main content

Találat: oktatástechnológia

Tankönyv helyett tabletet kaphatnak az általános iskolások

„Tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos diák, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel - mondta az oktatási államtitkár csütörtökön egy szombathelyi tanácskozáson. Palkovics László arról is beszélt, hogy tízmilliárd forintot szánnak iskolabuszok beszerzésére, amelyek kistelepülésekről viszik majd a felsősöket a jól felszerelt térségi vagy városi iskolákba. Első lépésben hatezer tablet beszerzését tervezik, és már dolgoznak a megfelelő digitális tananyagok kialakításán, ha pedig a program sikeres lesz, általánossá fogják tenni. Harmincezer tanár informatikai oktatása már zajlik,...

Részletek

Eredményesen zárult a Digitális Jólét Program keretében megvalósuló Nyíregyháza Alprogram

„A 2016 novemberében lezárult Nyíregyháza Alprogram lehetőséget ad arra, hogy az itt szerzett tapasztalatok megalapozzák az országos infokommunikációs fejlesztések további irányát. A Digitális Jólét Program az egész országra kiterjedő infokommunikációs fejlesztéseket hajt végre, mely által Magyarország képes lépést tartani a világ digitálisan leggyorsabban fejlődő nemzeteivel. A Digitális Jólét Program 2015. márciusában vette kezdetét azzal a célkitűzéssel, hogy a fejlesztési programok eredményeképpen a hazai IKT-szektor kiegyensúlyozottan fejlődjön, lehetőséget nyújtva a versenyképességnek, a fenntartható gazdasági növekedésnek, a foglalkoztatásnak és a társadalmi esélyegyenlőségnek az infokommunikációs...

Részletek

Megjelent a Digitális kompetencia fejlesztése című felhívás (EFOP-3.2.4)

„A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Digitális kompetencia fejlesztése” című (EFOP-3.2.4-16 kódszámú) felhívás. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 34,94 milliárd Ft. Jelen felhívás keretében a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség konzorciuma nyújthat be támogatási kérelmet. A támogatási kérelem benyújtása 2016. október 14-től 2016. november 2-ig lehetséges. ... Jelen felhívás célja a minőségi és méltányos köznevelési rendszer kialakítása és a munkaerőpiacon/felsőoktatásban/egész életen át tartó tanulásban való sikeres részvétel elősegítése a társadalom és a munkaerőpiac által elvárt digitális kompetenciák...

Részletek

Kétszer fizették ki a digitális oktatási tananyagot?

„Milliárdokat szórtak el lényegében használhatatlan, korábban már megvett szoftverekre az iskolák infrastruktúrájának fejlesztése ürügyén! Az Educatio Nonprofit Kft. összesen 12,7 milliárd forint ­uniós támogatást kapott erre a célra, amelyből több mint 4 milliárd ment el a digitális iskolai tananyagokra. Az azóta már megszüntetett, az Emberi Erőforrások Minisztériumhoz (EMMI) tartozó állami cég olyan szoftverre fizetett milliárdokat, amelynek használati jogát korábban már megvásárolta a magyar állam. Ez volt a Virtuális szertár nevű program, amelyet 400 millió forintos uniós támogatásból fejlesztett ki egy miskolci cég,...

Részletek

Elkezdődött a digitális jövő Gyálon

„Gyál Város Önkormányzata digitális SMART tantermeket alakított ki a Gyáli Ady Endre Általános Iskolában, mely a térségben egyedülálló, és országosan példaértékű. 2016. szeptember 9-én, pénteken 10 órakor Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos, Pápai Mihály, Gyál város polgármestere, Gazdikné Kasa Csilla, a Gyáli Ady Endre Általános Iskola igazgatója, valamint Facskó István, a Samsung Electronics Europe elnöki tanácsadója adta át a térségben elsőként digitálisan felszerelt tantermeket. Az egyre nagyobb teret hódító digitális oktatás a passzív részvételt élményszerű, interaktív tanulássá varázsolja....

Részletek

OECD: a rendszeres iskolai számítógép-használat nem javítja a diákok teljesítményét

„A rendszeres iskolai számítógép-használat nem javítja a diákok teljesítményét és általában rosszabb iskolai eredményekkel van összefüggésben - derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) globális jelentéséből. Az OECD nemzetközi tanulói tudásszint-vizsgálatok - köztük az általa szervezett PISA-teszt - eredményeire támaszkodva vizsgálta az oktatási célú technikai eszközök hatásait. A szervezet szerint azoknak az oktatási rendszereknek a diákjai, amelyek sokat áldoznak az információs és kommunikációs technológiákra, "nem mutatnak észrevehető fejlődést" az olvasás, a matematika, illetve a tudományok terén - adta hírül a...

Részletek

Célzott finanszírozást sürget a magas szintű uniós munkacsoport az új technológiák terjesztésére a felsőoktatásban

„A felsőoktatás korszerűsítésével foglalkozó magas szintű európai uniós munkacsoport ma tette közzé „Új oktatási és tanulási módszerek az egyetemeken” (new modes of learning and teaching in universities) című jelentését. A volt ír miniszterelnök, Mary McAleese által vezetett csoport 15 ajánlást fogalmazott meg (lásd: 1. melléklet), kiemelve a felsőoktatásban a rugalmasabb digitális tanulási és oktatási módszerek fejlesztését és használatát szolgáló források megfelelőbb elosztását. Andrula Vasziliu, az oktatásügyért, a kultúráért, a többnyelvűségért és az ifjúságpolitikáért felelős európai biztos e szavakkal üdvözölte ma a munkacsoport...

Részletek

Az európai programozó hét (2014. október 11–17.) kínálata egyre bővül

„@CodeWeekEU ¦ #CodeEU ¦ Facebook page Interjúkért és nyilatkozatokért lépjen kapcsolatba helyi programozó nagykövetével! Az európai eseménytérképen megtalálhatja az Ön környezetében rendezett programokat. Az október 11-én kezdődő 2014-es európai programozó hét keretében Norvégiától Törökországig 1500 esemény kelti életre a digitális világot Európában. A programozásra irányuló figyelemnek külön hangsúlyt ad, hogy hét európai oktatásügyi minisztérium építette be kötelező tárgyként nemzeti tantervébe, másik öt országban pedig választható lett. Ezek a lépések különösen időszerűek: a legújabb jelentések szerint ugyanis Európában nemsokára egymillió álláshely marad betöltetlenül,...

Részletek

EU: A Bizottság meghirdeti a „Megnyíló oktatás” kezdeményezést az innováció és a digitális készségek terjesztéséért az iskolákban és az egyetemeken

„Az EU-ban a kilenc év alatti tanulók több mint 60%-a az iskolai oktatás keretében továbbra sem találkozik digitális oktatási eszközökkel. Az Európai Bizottság ma ismerteti „Megnyíló oktatás” elnevezésű cselekvési tervét, amelynek célja pótolni a digitális eszközök terén meglévő hiányosságokat, hogy az iskolák és egyetemek biztosítani tudják azt a magas szintű oktatást és digitális készséget, amely 2020-ra a munkahelyek 90%-ához alapkövetelmény lesz. A Bizottság a mai napon indította el az Open Education Europa internetes honlapot, mellyel új kezdeményezésének kíván kezdőlökést adni, és ahol...

Részletek

EU: Mi a Horizon jelentés?

„A Horizon Report Europe: 2014 Schools Edition (Új technológiák és trendek az oktatásban - európai iskolák kiadás) címet viselő jelentés kiemeli azokat a trendeket, kihívásokat és technológiai fejleményeket, amelyek feltehetőleg hatással lesznek az iskolai oktatási rendszerekre. A Horizon Report Europe: 2014 Schools edition a Bizottság és egy, az Inholland Főiskola (Hollandia) által vezetett csapat, valamint az oktatási technológiák területén tevékenykedő szakembereket tömörítő New Media Consortium(NMC) – egy egyesült-államokbeli nonprofit csoport – együttműködésével jött létre. A jelentés az NMC Horizon Report sorozataira és...

Részletek
Page 2 of 3 1 2 3