Skip to main content

Találat: önkormányzati adók

Schmidt Jenő: segítség nélkül akár a közvilágításon is spórolhatnak az önkormányzatok

„ Elképzelhető, hogy éjfél és hajnali négy között nem lesz közvilágítás egyes kistelepüléseken, ha az érintett önkormányzatok nem kapnak valamilyen kompenzációt a rezsicsökkentés utáni időszakban – mondta a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. A kormány által szombaton bejelentett intézkedéscsomag részeként a településeknek is piaci áron kell majd beszerezniük a villamos áramot, a kedvezményes, rezsicsökkentett ár csak a lakosságnak jár majd. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke szerint ez 2-2,5-szeres áramár-emelkedést jelent, az eddigi kilowattonkénti 38 forintos ár 70 forint felett...

Részletek

Megmarad az önkormányzati adóstop

„ Az idei évhez hasonlóan nem emelhetnek vagy vethetnek ki új adót. Közel egy évvel az első kihirdetése után a kormány gyakorlatilag meghosszabbítja 2022-re is azt a szabályát, ami megtiltja, hogy az önkormányzatok emeljék a helyi adók szintjét és hogy új adót vessenek ki. Az erről szóló, a Magyar Közlönyben megjelent rendeletet elsőként a Portfolio szúrta ki. A lap emlékeztet, hogy a kormány a kormány tavaly december elején hirdette ki azt a döntését, amivel megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi...

Részletek

Csökken az önkormányzatok mozgástere

„ Becslések szerint 2021-ben 150-200 milliárd forinttal kevesebb adóbevételük lehet a településeknek, mint 2019-ben volt. A 2019-esnél mintegy 150-200 milliárd forinttal kevesebb adóbevétel folyhat be az önkormányzatokhoz 2021-ben, az összes adóbevétel 800 milliárd forint körül alakulhat – mondta a Világgazdaság kérdésére Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. A helyben lévő vállalatok termelése nagyjából 30 százalékkal esett vissza hat hónapos távlatban, elsősorban az iparűzési és az idegenforgalmi adóból származó bevételeket nyírhatja vissza a válság. A TÖOSZ elnöke hozzátette: a településüzemeltetésből,...

Részletek

Az osztrák főváros megszakította a tárgyalásokat az Airbnb lakásmegosztó platformmal

„A két fél több mint egy éve folytatott egyeztetéseket arról, hogy a helyi turizmust támogató törvény, az adatvédelmi előírások, az adatmegosztási szabályok, az ellenőrzési lehetőségek és a helyi adórendeletek figyelembevételével egy megfelelő szerződést írjanak alá az Airbnb ügyfelei által fizetendő helyi adókról. A társaság ugyanakkor megtagadta, hogy a város ellenőrizhesse azt, hogy a befizetett adó valóban megfelel-e a bérlők pontos számának. Az Airbnb még arra sem volt hajlandó, hogy lehetővé tegye a személyes adatok kikérését a gyanús esetekben. Ezért Bécs vezetői megszakították...

Részletek

Az önkormányzati vagyongazdálkodás aktuális kérdései

„A kötet, amelyet a kezében tart, a VIII. Önkormányzati vagyongazdálkodási konferencia előadóinak tollából született írásokat tartalmazza. Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közötti együttműködés közel egy évtizedes múltra tekint vissza, amelynek eredményeként minden évben a vagyongazdálkodást érintő aktuális témák szerepelnek a konferenciák napirendjén. A 2017. évi szimpóziumot kiemelt figyelem övezte: az előadók és a hallgatóság soraiban egyaránt szép számmal képviseltették magukat a gyakorlati szakemberek, illetve az egyetemi oktatók és kutatók is. A plenáris előadásokat...

Részletek

Kósa Lajos a stabil, önmagát finanszírozó önkormányzati rendszer megteremtésének kérdéséről

„...Összetettebb programok indulhatnak A miniszter beszélt az önkormányzati adósságkonszolidáció fontosságáról és a Modern városok program jelenlegi állásáról is. Előbbiről szólva azt mondta, a helyhatóságok kormányzati segítséggel már megszabadultak 2010 előtti adósságaiktól, amivel az Orbán-kormány tehermentesítette a teljes önkormányzati rendszert. Tovább kell azzal foglalkozni, hogyan lehet megteremteni Magyarországon egy stabil, önmagát finanszírozó önkormányzati rendszert, amire vonatkozóan vannak már javaslatok – mondta Kósa Lajos. Meglátása szerint a kisebb és nagyobb önkormányzatok között az adómegosztással lehetne valamilyen egyensúlyt teremteni, de – mint mondta – a...

Részletek

Változtak az adórendeletek Zalaegerszegen

„A csökkenő adóbevételek részbeni ellentételezéseként csökkentette a helyi iparűzési adó (hipa) kedvezményes határát Zalaegerszeg közgyűlése - közölte a város polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján. Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) a testület csütörtöki döntéseit ismertetve elmondta: a helyi iparűzési adó esetében korábban 1,5 millió forint éves bevételig nem kellett fizetniük a vállalkozóknak, a kedvezményt 2015-ben 2,5 millióra fel is emelték. A mostani döntéssel ezt a kedvezményes határt 2 millió forintra csökkentik, amiből éves szinten mintegy 60 millió forint pluszbevételt remél az önkormányzat kieső bevételei pótlására. A döntés...

Részletek

Bécsnek bevált az Airbnb megregulázása

„Bécs szigorította turisztikai törvényét, melynek segítségével az osztrák főváros növeli tudja az Airbnb-s magánszállásokból való bevételét. A szigorítás 2017. augusztus 17-n lépett teljes hatályba, de már a türelmi időszakban jelentősen nőtt Bécs adóbevétele. Tegnap lejárt a hat hónapos türelmi időszak, Bécs mostantól kötelezi az Airbnb-t és más szállásmegosztó portálokat, hogy jelentsék be szállásadóikat. Az osztrák főváros így akarja elérni, hogy a magánszállások tulajdonosai se tudjanak kibújni adófizetési kötelezettségük alól. A szigorítás februári életbe lépése óta 50 százalékkal nőtt Bécs magánszállásokból származó adóbevétele...

Részletek

Várhatóan jó év elé néznek a magyar települések

„A 2018-as költségvetésben időarányosan rendelkezésre állnak a szükséges fejlesztési források, így a megyei jogú városok egyről a kettőre tudnak majd lépni. A gazdaság növekedése nyomán jövőre 5 százalékkal nőhetnek az önkormányzatok adóbevételei – hangzott el a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) szekszárdi közgyűléséről tartott sajtótájékoztatón. Jó év elé néznek a magyar települések, hiszen azok a fejlesztési források, melyek egyrészt érintik az utak építését, a bölcsődék és óvodák felújítását, fejlesztését, az ipari parkok építését, az épületenergetikai programokat, a 2018-as költségvetésben időarányosan rendelkezésre állnak...

Részletek

Magyarországon ma mindössze 300 olyan önkormányzat van, amely ki tud jönni a beszedett adókból

„Magyarországon ma mindössze 300 olyan önkormányzat van, amely ki tud jönni a beszedett adókból, 2600 település szinte csak az állami támogatásokból tengődik. Nagyjából 250 milliárd forint hiányzik a rendszerből. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke volt a vendége az ATV Startnak hétfőn. A műsorban elmondta, hogy az önkormányzatok működési támogatása 670 milliárd forint a költségvetésen keresztül, az önkormányzatok éves szinten 2,5 ezer milliárd forintot költenek. Magyarországon csupán 300 olyan önkormányzat van, amely elég adót tud beszedni ahhoz, hogy abból...

Részletek
Page 1 of 5 1 2 5