Skip to main content

Találat: önkormányzati adósságkonszolidáció

Önkormányzati pénz- és vagyongazdálkodás

„A szakkönyv az újjászervezett magyar állam önkormányzati alrendszerében dolgozók számára szolgál kézikönyvként, azzal a célzattal, hogy olvasói, a szakterület aktív állományú köztisztviselői, közalkalmazottjai és kormánytisztviselői átfogó, rendszertani ismereteket kapjanak a magyar önkormányzatiság történetéből és a 2010 után végrehajtott reformokról, az új feladat- és finanszírozási rendszerről. A kiadvány további célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folyó közigazgatási és államtudományi képzésben, az alap-, mester- és PhD-képzéseken túl az önkormányzati pénzügyeket érintő továbbképzési szakirányok hivatalos tananyaga is legyen. A szakkönyv tíz fejezetre tagolódik. Az első...

Részletek

Stabilitás és kockázatok a városi önkormányzatoknál

„Stabil képet mutatott a városi önkormányzatok gazdálkodása 2015-2016-ban – hangsúlyozta Warvasovszky Tihamér, az Állami Számvevőszék alelnöke a 322 városi önkormányzatot érintő ellenőrzést lezáró sajtótájékoztatón, Budapesten. Az önkormányzati éves beszámolók adatain alapuló ellenőrzés megállapította: az érintett városi önkormányzatoknál a pénzügyi egyensúly és a vagyon értékének megőrzése biztosított, a pénzügyi gazdálkodás stabil volt. Az ÁSZ ugyanakkor kockázatokat azonosított a hosszú lejáratú pénzintézeti kötelezettségek növekedésének üteme, a lejárt kötelezettségek állományának növekedése és a gazdasági társaságok veszteséges működése területén. Az ellenőrzés a 322 városi önkormányzatból 19...

Részletek

Orbán Viktor: a Modern Városok Program után jön a „középvárosok” és a falvak fejlesztése, nem terveznek változtatást az önkormányzati rendszerben

„...Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyar vidék fejlesztése a nagyvárosok fejlesztése nélkül nem lehetséges. A vidéket csak virágzó megyei jogú városokkal lehet felemelni, ha ugyanis a városok gyengék, a falvak is azok - fogalmazott. A kormányfő jelezte, hogy a Modern városok program után nagyjából kidolgozták a "középvárosok" fejlesztési programját is, majd a "fejlesztési vonatra" rá kell kapcsolni a "falvak szerelvényét" is. A Modern városok programot jellemezve azt mondta, hogy "a mi életünkben ilyen fejlesztés még nem volt". A megyei jogi...

Részletek

Az önkormányzati rendszer átalakítása jó irányba indult el, de azt, ami a változtatások közül nem sikerült, korrigálni kell a TÖOSZ elnöke szerint

„Az önkormányzati rendszer átalakítása jó irányba indult el, de azt, ami a változtatások közül nem sikerült, korrigálni kell – jelentette ki a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Tab fideszes polgármestere. Schmidt Jenő bírálta a túlzott centralizációt, szerinte egyes, önkormányzatoktól elvett feladatok idővel visszakerülnek a településekhez. Állítja: a hivatali dolgozók bérét januártól rendezik, és nem lesz még egy adósságkonszolidáció. – Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár lapunknak májusban úgy fogalmazott: dolgoznak egy olyan megoldáson, amellyel azokat a településeket támogatnák, amelyek saját erőből nem tudják megemelni...

Részletek

Az önkormányzatok finanszírozási rendszerének átalakítása beváltotta a hozzá fűzött reményeket

„Az önkormányzatok gazdasági önállósága nemcsak a települések fejlődésének egyik garanciáját jelenti, hanem a helyi közösség mindennapjait szolgáló közfeladat-ellátás felelősségét is takarja. Ehhez a kormány minden évben biztosítja a szükséges költségvetési forrásokat – hangsúlyozta Dr. Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium kincstárért felelős helyettes államtitkára a XVII. Önkormányzati Költségvetési- és Adókonferencia sajtótájékoztatóján, Egerben. A helyi önkormányzati rendszer átfogó reformja a 2010-es évek elejére már nem tűrt halasztást. Miután a kormány megteremtette ennek jogszabályi feltételeit, véghez is vitte az átalakítást. Ennek részeként újragondolta az állami...

Részletek

Az adósságkonszolidációban nem részesült települések számára 2018-ig még 25 milliárd forintot osztanak ki

„Az adósságkonszolidációban nem részesült települések számára 2018-ig még 25 milliárd forintot osztanak ki, de az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekre és működést kiegészítő támogatásokra is jut keret -mondta a Rádió Orientnek Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati területért felelős államtitkára. Összesen 50 milliárdos keret áll a Belügyminisztérium rendelkezésére a négyéves ciklusban azon 1176 önkormányzat számára, akik korábban takarékosan gazdálkodhattak, így nem vettek részt az állami adósságkonszolidációban. Az első évben a 2000 fő alatti, a másodikban e létszám fölötti települések pályázhattak, idén pedig nagy valószínűséggel...

Részletek

Egyetlenegy település nem kért pénzt a kormánytól

„A Veszprém megyei Pétfürdő kivételével minden, az adósságkonszolidációból kimaradt önkormányzat igényelt támogatást a kormány 50 milliárd forintos fejlesztési keretéből – mondta a köztévében csütörtökön Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium (BM) önkormányzatokért felelős államtitkára. Pétfürdőnek rendkívül magas az adóbevétele, de az is lehetséges, hogy elkerülte a figyelmüket ez a lehetőség – mondta a műsorban Pogácsás Tibor. Az államtitkár szerint azonban nem jelenti azt, hogy a következő években nem igényelhetik a támogatást. A kormány 2011-ben döntött az önkormányzatok adósságkonszolidációjáról, tavaly pedig arról, hogy 50 milliárd...

Részletek

Tízmilliárdot költhetnek fejlesztésekre, utakra, járdákra a települések

„Csaknem 10 milliárd forint - összesen ennyi támogatást ad a kormány azoknak a településeknek, amelyek eddig kimaradtak az adósságkonszolidációból. A kétezer lakosnál nagyobb települések pályázhatnak most, a pénzt pedig fejlesztésekre, útépítésre vagy járdaépítésre költhetik – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában. Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára elmondta: az adósságkonszolidáció azt jelentette, hogy az állam átvállalta az önkormányzatok pénzintézeti tartozását. Ezek a hitelek ugyanis működési problémákat okoztak, a kamatokat már nehezen tudták fizetni az önkormányzatok, illetve nem volt már pénzük...

Részletek