Skip to main content

Találat: önkormányzati hitelek

Önkormányzatok: Kontroll alatt lesznek az újabb hitelfelvételek

„A feladatfinanszírozással stabil gazdasági rendszer jött létre az önkormányzatoknál – jelentette ki a Belügyminisztérium júniusban kinevezett önkormányzati államtitkára az MTI-nek adott interjújában. Pogácsás Tibor fontosnak nevezte egyúttal, hogy az állam az adósság átvállalása után kontrollt tart az újabb hitelfelvételek felett. Pogácsás Tibor a nyilatkozatban kiemelte, olyan egységes információs rendszert alakítanak ki, amellyel a helyhatóságok gazdálkodásával kapcsolatos összes anomália előre jelezhető. A júniusban kinevezett államtitkár személyes célként fogalmazta meg, hogy stabil, biztonságos gazdálkodás alakuljon ki, ahol az önkormányzat biztosítani tudja polgárainak a komfortérzetet,...

Részletek

A helyi önkormányzatok addicionalitásának biztosítása

„...Az addicionalitás követelménye a szubszidiaritással együtt értelmezendő: a helyi források bevonásával – vagyis Magyarországon az önerő követelményének teljesítésével – biztosítható, hogy érvényesüljön a hozzájárulás elve, vagyis az, hogy a támogatások kiegészítésként szolgáljanak egy-egy projekt, illetve fejlesztési program megvalósításához. Ezzel a kormányzat biztosítja a támogatást, ugyanakkor a helyi és regionális területfejlesztési programokat nem kizárólag központi költségvetésből fedezi. Az addicionalitás ugyanakkor egyfajta katalizátorszerepként is értelmezhető: eszerint a közösségi támogatás a tagállami szerepvállalást egészíti ki és ezáltal csökkenti a fejlesztések időhorizontját. (Kende, Szűcs 2002) 1.3....

Részletek

Az önkormányzati cégek hiteleivel még senki sem számolt

„Tavaszra lesz megállapodás az önkormányzati adósságrendezésről - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A folyamat keretében 1956 önkormányzat részesül teljes vagy részleges adósságrendezésben, ami az ország mintegy 9 millió lakóját érinti és 612 milliárd forintot tesz ki. Az 5 ezernél kisebb lélekszámú települések adósságát teljes egészében rendezi a kormány, míg az ennél népesebb városok esetében sávos adósságrendezést alkalmaznak. Vagyis annál kevesebb állami forrásból részesül egy önkormányzat, minél magasabb az iparűzésiadó-bevétele. A fennmaradó 1200 önkormányzat nincs eladósodva, de ők sem járnak rosszul, hiszen a...

Részletek

Tatabánya adósságának 40%-át vállalhatja át az állam

„ Tatabányán egyeztetett Németh Lászlóné fejlesztési miniszter a megyei jogú város adósságának átvállalásáról. A tárgyalást követő sajtótájékoztatón a miniszter elmondta, hogy mivel a megyei jogú város pénzügyileg viszonylag stabil helyzetben van, az állam Tatabánya adósságállományának várhatóan az 5000 főnél népesebb településekre vonatkozó sáv alsó határértékét jelentő 40 százalékát vállalja át. Schmidt Csaba polgármester arról beszélt, hogy a város adósságállománya 2010 után lassan csökkenni kezdett, mert nem a működéshez, hanem a fejlesztésekhez vettek fel hitelt, azon belül is főleg az Uniós támogatások elnyeréséhez...

Részletek

Szinte teljesen leállt az idén az önkormányzati hitelezés

„Az állam az általa átvállalt feladatok (közoktatás, egészségügy, államigazgatás) eddigi támogatási forrásait elvonja, és nemhogy a bankok, de a települések sem igen látják, hogy melyek és milyen nagyságrendűek a stabilan és hosszabb távon is kiszámítható önkormányzati saját bevételek, amelyek biztosíthatják a hitelek visszafizetését. E nélkül pedig a bankok nem tudják megítélni, mely település lesz hitelezhető – mondta lapunknak egy bankár. Nehézségeket okoznak a települések további eladósodásának megakadályozására született kormányzati intézkedések is. Januártól szigorodott a likvid hitel definíciója, a kezességvállalás feltétele és az...

Részletek

Nehezebb az önkormányzati hitelfelvétel

„Az önkormányzati hitelfelvétel szabályozása jelentősen megváltozott az év elején, és kissé romlott a nem teljesítő hitelek aránya is, ez szigorította a finanszírozás feltételeit. A szektor azonban a TakarékBank szerint továbbra is kínál piaci lehetőségeket, főként az infrastruktúra- és a projektfinanszírozásban. Lassan újraéled az önkormányzati finanszírozási piac, bár a hitelezés feltételei alapvetően változtak a válság előtti évekhez képest: előbb lényegében megszűnt a devizaalapú finanszírozás, majd tovább szigorodtak a feltételek. A finanszírozás jelentősebb bővítését nehezíti, hogy idén az önkormányzati szektorban a korábbi 1-2 százalékról...

Részletek

A megyei jogú városok hitelfelvételei

„A megyei jogú városok tavaly év eleje óta mintegy 30 alkalommal kötöttek szerződést 100 millió forintnál nagyobb hitelről, illetve hívtak le ennél nagyobb összeget korábban megkötött szerződéseik alapján - írta pénteki számában a Világgazdaság. A városok a legtöbb szerződést az UniCredittel írták alá, amelyet a Raiffeisen Bank és az Erste követett. A legnagyobb összegű hitelt tavaly év eleje óta Debrecen vette fel, a városnak az Erste Bank nyújtott 3,5 milliárd forintot meghaladó kölcsönt. Az Erste Szegednek is hitelezett 2 milliárd forintot. Ezeken...

Részletek

Tárgyalás a városok nélkül

„Kihagyja a kormány az önkormányzatokat a tárgyalásokról, amelyeket a bankokkal folytatnak a települési devizahitelek rendezésének helyzetéről. Lapunk értesülését megerősítette Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke is, aki elmondta: sem a kormány, sem a bankok nem tárgyaltak eddig az önkormányzati szövetségekkel a devizahitelekről. Pedig a kormány és több bank közt zajlik a tárgyalás a települések problémáiról, és a kiszivárgó információk szerint jók az esélyek arra, hogy hamarosan legalább részmegoldás szülessen. Herbert Stepic, a Raiffeisen vezérigazgatója egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy...

Részletek

Cséfalvay: engedélyhez kötnék az önkormányzati hitelfelvételt

„A jövőben nem tervezhetik deficittel költségvetésüket a települések és önállóan nem dönthetnek hitelek felvételéről sem - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára Pécsen. Az önkormányzatoknak a jövőben szigorú költségvetési fegyelmet kell gyakorolniuk - mondta az államtitkár. „Látni kell, hogy a magas államadóssági szint, Magyarország külső piacoknak való kitettsége, az önkormányzatok adóssági szintje mind azt mutatják, hogy az eladósodottságot valahol meg kell állítani” - mondta. Az önkormányzatok hitelfelvételét központi, minisztériumi engedélyhez kell kötni az államtitkár szerint. Megjegyezte, hogy...

Részletek