Skip to main content

Találat: önkormányzati hivatal

Cél a fenntartható önkormányzati rendszer

„Tegnapi ülésén a Kormány döntött az új önkormányzati törvény alapelveiről – jelentette be Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár és Tállai András a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Kovács Zoltán bejelentette, októberben kerülhet az Országgyűlés elé az új önkormányzati törvény, amely új fenntartható struktúrát hoz létre. A változtatásra azért van szükség, mert az előző kormányok rossz gyakorlatának köszönhetően mára súlyos gondjai vannak az önkormányzatoknak. Tállai András elmondta: a javaslatok előkészítése már hónapokkal ezelőtt megkezdődött, az összes önkormányzati szövetséggel egyeztettek és...

Részletek

Hivatalok végnapjai? – Önkormányzati átalakítás kérdőjelekkel

„Megkérdőjelezett átalakítások Az önkormányzati törvény módosításáról kiadott koncepció egyik meghatározó eleme, hogy az önkormányzatokat, illetve hivatalaikat "tehermentesíteni" akarják az államigazgatási ügyektől, mert a készítők szerint legtöbb helyen felkészületlenek erre és igazán nem is lenne dolguk. Úgy vélik, hogy a jegyzőkhöz, illetve hivatalaikhoz jelenleg tartozó 4000-4500 hatáskör kétharmadát a 2013. január 1-jén felálló, közvetlen államigazgatási szervezetként működő járási hivatalokhoz kellene áthelyezni. Az egyes ügyek, ügycsoportok mellett olyan önálló egységek kerülnének el a nagyobb hivataloktól is, mint az okmányirodák, az építési hatóságok és a...

Részletek