Skip to main content

Találat: önkormányzati portál

Ügyfélbarát program segíti az ügyintézést a paksi polgármesteri hivatalban

„Újabb ügyfélbarát szolgáltatás segíti a gördülékenyebb ügyintézést a paksi polgármesteri hivatalban. Az elektronikus közigazgatás bevezetésének egyik első lépése volt a város honlapjának megújítása. Nyár óta olyan, a lakosságot érintő és érdeklő információk is elérhetőek, mint az útfelújítások tervei, a pályázati kiírások, a jelentkezéshez szükséges adatlapok, a képviselő-testület üléseinek előterjesztései. A hivatal most egy ügyfélbarát program alkalmazásával újabb lépést tett az e-közigazgatás további kiterjesztéséhez: a város honlapján megjelenő felületen keresztül foglalhatnak időpontot az ügyfelek – mondta Szabó Péter polgármester, hozzátéve, hogy ez a...

Részletek

Megújult a Debrecen.hu

„Elindult Debrecen új honlapja, amely a helyi lakosok mellett a turistáknak és az üzletembereknek nyújt információkat, de megismerkedhetnek a honlap olvasói az Új Főnix Terv elnevezésű fejlesztési programmal is – közölte a megyei jogú város polgármestere hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatóján. Papp László (Fidesz-KDNP) kiemelte: tíz évvel az előző honlap elindulása után a teljesen megújult Debrecen.hu nyitóoldalán keresztül négy aloldal érhető el, „debreceni vagyok”, „üzletember vagyok”, „turista vagyok” és „Új Főnix Terv” elnevezéssel. A debreceni vagyok aloldalon találhatók meg az önkormányzattal kapcsolatos...

Részletek

Megyejárás: merre tovább, Baranya?

„A következő hét esztendő során a megyében megvalósítandó terveket tartalmazó területfejlesztési koncepciót ismertették a baranyai közgyűlés vezetői a harmadik megyejárás alkalmával. – Mivel az Európai Unió 2014–2020 közötti költségvetési időszakának tervezését segítő megyei területfejlesztési részdokumentumok elkészítése, majd pedig a Baranya területén megvalósítandó projektek összeállítása is új szakaszába lépett, úgy éreztük, hogy ezeket a folyamatokat ismét közel kell vinnünk a baranyai emberekhez – indokolta Tiffán Zsolt, a megyei közgyűlés fideszes elnöke a harmadik megyejárás szükségességét. – Az egyes állomásokon bemutattuk a területfejlesztési koncepciót...

Részletek

Megújult a főváros hivatalos honlapja

„Megújult a fővárosi önkormányzat hivatalos weboldala, a budapest.hu - tudatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-vel. Tájékoztatása szerint Tarlós István főpolgármester megbízásából kiemelt szerepet szánnak a portálnak a főváros hivatalos kommunikációjában, megjelenítve azon a városvezetéssel, a várossal kapcsolatos összes lényeges információt, hírt, valamint a fővárosi szolgáltatásokkal, ügyintézéssel összefüggő tudnivalókat. Schmidt Gábor, a portál főszerkesztője arról számolt be: a küllemében, szerkezetében, tartalmában és szerkesztőségi rendszerében is teljesen megújult budapest.hu átalakításával az volt a legfőbb cél, hogy korszerű, hasznos,...

Részletek

Az állások a netre mennek

„A Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a munkáltatók és érdeklődő ügyfelei figyelmébe ajánlja a növekvő információigény rugalmas és gyors kielégítéséhez segítséget nyújtó, 2011 májusában indult új honlapját: kdmk.dyndns.info. Az új lehetőségről Pákozdi Szabolcsot, a szervezet igazgatóját kérdeztük. - Mióta zajlanak a fejlesztések? - Lényegében egy új webes felület létrehozásával került sor egy új szolgáltatás megvalósítására. Szervezetünk részéről egy szakmai team munkájának eredménye ez, így több időt áldoztunk a webes felület kimunkálására, hiszen a kollégák munkáját szakmai előkészítés, a kirendeltségeink részéről történő javaslatok...

Részletek

Megújult Győr online arculata

„Megújította online arculatát Győr önkormányzata – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Borkai Zsolt (Fidesz–KDNP) polgármester. A városvezető hangsúlyozta: áttekinthetőbbé, lendületesebbé tették a www.gyor.hu címen elérhető oldalt. A lépés illeszkedik az új logó és szlogen bevezetésével kísért arculatváltásba. A cél, hogy minél többen, minél részletesebben és kényelmesebben tájékozódhassanak a város és az önkormányzat ügyeiről, de tervezik, hogy az internet segítségével bővítik ki a városháza sajtótájékoztatóinak közönségét – sorolta. Domanyik Eszter, az önkormányzat kommunikáció-, marketing- és turizmus osztályának vezetője az eseményen elmondta: az eddigi honlapot...

Részletek