Skip to main content

Találat: önkormányzatok állami támogatása

Új helyi adó Zalaegerszegen

„Elfogadta költségvetési rendeletét a város önkormányzata, amely az iparűzési adó csökkenése miatt új helyi adó bevezetéséről is döntött - közölte a város alpolgármestere a testület döntéseit ismertető pénteki tájékoztatón. Vadvári Tibor (Fidesz-KDNP) elmondta: Zalaegerszeg 17 milliárd 286 millió forint főösszeggel fogadta el a költségvetését, amelyből 10,6 milliárd forint a működési célú bevétel és kiadás. Ez utóbbinak mintegy 40 százaléka az intézményfinanszírozást jelenti, bár ennek összege az idén "kényszerűségből csökkent". Hozzátette, az ez évi költségvetés bevételi oldalának számítása során szembesültek azzal, hogy a...

Részletek

A polgármesterek szerint a Tolna megyei települések lakói teherbíró képességük végéhez értek

„ Új év, új költségvetés. A megkérdezett Tolna megyei önkormányzatok, bár lenne rá lehetőségük, nem tervezik újabb adók kivetését. A polgármesterek szerint a Tolna megyei települések lakói teherbíró képességük végéhez értek. Idén bővül a települési önkormányzatok adómegállapítási mozgástere. Az elfogadott szabály értelmében az önkormányzatok települési adót vezethetnek be bármely adótárgyra. Bármire ki lehet vetni, feltéve, hogy azt más törvény nem tiltja, illetve, ugyanarra még nem vetettek ki adót. Vállalkozásokat e minőségükben nem terhelhet települési adó. Ugyanakkor jelentősen átalakul Magyarországon a szociális támogatások...

Részletek

Szép kis summát kapott a kormánytól Érd

„Egyszeri 600 milliós kormányzati támogatáshoz jutott Érd városa, a pénzt óvoda- és iskolafejlesztésre, a szociális ellátórendszert bővítésére, illetve csapadékvíz-elvezetésre költik. Elsősorban a befektetés a jövőbe néven futó program előkészítéséhez használja fel Érd önkormányzata azt az egyszeri 600 milliós kormányzati támogatást, amelyről a múlt év végén született döntés – közölte a megyei jogú város polgármestere hétfőn az MTI-vel. T. Mészáros András (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a tervek szerint 20 milliárd forint összértékű program keretén belül óvoda- és iskolafejlesztés indul, bővítik a szociális ellátórendszert, illetve...

Részletek

Nyolcszázmilliós kormányzati támogatás Veszprémnek

„Fejlesztésekre kívánják fordítani a Veszprém városának juttatott nyolcszázmillió forintos kormányzati támogatást - mondta Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere pénteken sajtótájékoztatón. Porga Gyula a veszprémi tájékoztatón közölte: a támogatásról a decemberi utolsó kormányülésen született határozat. Úgy fogalmazott, ez a segítség növeli "az önkormányzat döntési szabadságát". Emlékeztetett az adósságkonszolidációra, melynek első ütemében ötmilliárd, majd a másodikban kétmilliárd forintos terhet vállalt át az állam a várostól, valamint a hitelből épült Veszprém Aréna évi 600 millió forintos törlesztőrészletét sem az önkormányzatnak kell fizetnie. Némedi Lajos városüzemeltetésért...

Részletek

Gémesi György az önkormányzatok nehéz helyzetéről

„Az önkormányzatok már nem tudják kifizetni a járdák, utak, vízelvezetők építését – mondja Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. HVG: Jövő héten szavaz az Országgyűlés a költségvetésről, amely szerint 2015-ben az ideinél kevesebb pénz jut az önkormányzatoknak. Igaz, a települések egy sor hatáskörtől és intézménytől, például iskoláktól, kórházaktól is megszabadultak. Összességében kisebb vagy nagyobb lett a mozgásterük? Gémesi György: Több pénzt vontak el, mint feladatot. A mi számításaink szerint közel százmilliárd forint került ki az önkormányzati rendszerből, ebből a...

Részletek

Mintegy 9 milliárdot kap fejlesztési támogatásra 1017 önkormányzat

„Mintegy 9 milliárd forint fejlesztési támogatásban részesül 1017 - kétezer lélekszám alatti - település - közölte a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján. Tállai András elmondta, az adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatoknak március 6-ig lehetett pályázni fejlesztési támogatásra. Ezt, egy kivételével mind a 1176 érintett önkormányzat megtette. Ezek közül a kétezer lélekszám alatti települések pályázatait bírálták el. Az 1018 érintett önkormányzat közül 1017 részesül összesen 8,7 milliárd forintnyi fejlesztési támogatásban - közölte az önkormányzati államtitkár. Példaként említette, hogy egy száz lakosnál kisebb...

Részletek

Négy év alatt 50 milliárd forintot kapnak a jól gazdálkodó önkormányzatok

„Négy év alatt 50 milliárd forintban részesíti az állam a jól gazdálkodó önkormányzatokat - jelentette be a kormány szerdai döntését Tállai András önkormányzati államtitkár Budapesten. A döntés 1176 települést érint, az ebben a körben szereplő, kétezres lélekszám alatti települések pedig idén március 31-ig megkapják a négy évre szóló összeg felét. Ez 1018 önkormányzatra vonatkozik. Az adósságkonszolidációban nem részesült települések kötelező önkormányzati feladataikhoz kapcsolódó tevékenységekre használhatják fel a támogatási forrást, például út- és hídépítésre, felújításra, az intézményhálózat korszerűsítésére - mondta Tállai András, hozzátéve,...

Részletek

Támogatást kapnak a hitel nélkül gazdálkodó települések

„Már idén támogatást kapnak fejlesztéseik megvalósításához azok az önkormányzatok, melyek az elmúlt években hitel nélkül gazdálkodtak – jelentette ki Lázár János pénteken Kiszomboron. Egy hónapon belül döntés születhet azoknak a településeknek a támogatásáról, amelyek önkormányzatai nem halmoztak föl adósságot, a kormány 10 milliárd forintot különített el erre a célra – mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Csongrád megyei község művelődési házában rendezett lakossági fórumon mintegy félszáz ember előtt. A következő három évben összesen 50 milliárd forint áll rendelkezésre azon önkormányzatok beruházásainak megvalósítására,...

Részletek

Sopron 700 millió forintot kapott

„A kormány 700 millió forintot juttat Sopronnak, miután adósságát már átvállalta - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Firtl Mátyás (KDNP), a térség országgyűlési képviselője. A politikus kiemelte, a kormány összességében mintegy 12 milliárd forinttal konszolidálta Sopront, és a mostani döntéssel már a város jövőjére gondolt. Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a 700 millió forintot elsősorban t- és járdaépítésre, közvilágításra, a civilek támogatására fordítják. Jut a pénzből azokra a fejlesztésekre is, amelyek önrészt igényelnek. A kormányzati támogatást Sopron a jövő év végéig használhatja fel...

Részletek

Székesfehérvár 1,25 milliárd forintot kap év végi hozzájárulásként a magyar kormánytól

„Székesfehérvár 1,25 milliárd forintot kap év végi hozzájárulásként a magyar kormánytól. A pénzt 2014-ben használja fel a város részben a Székesfehérvári Fűtőerőmű megvásárlására, részben pedig a helyi közösség számára fontos fejlesztésekre - közölte az önkormányzat kommunikációs központja. A Magyar Közlönyben is megjelent a döntés, hogy önkormányzati feladatok támogatása címen 63 település kapott jelentős pénzügyi segítséget, és köztük van Székesfehérvár is - írták. A kormányzat által biztosított többletforrás még idén megérkezik az önkormányzat számlájára. A városvezetés tervei szerint a támogatást nem hitelekre vagy...

Részletek
Page 2 of 3 1 2 3