Skip to main content

Találat: Orbán Balázs

A bürokráciacsökkentést tovább kell folytatni a közigazgatásban

„A bürokráciacsökkentést tovább kell folytatni a közigazgatásban – hangzott el a Kilényi Géza egyetemi kutatóműhely rendezvényén, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az idén márciustól működő kutatócsoport első ütemben az állami eljárások racionalizálásának alapkérdéseit vizsgálja. A kutatás eddigi eredményeit „A hazai közigazgatási eljárás és eljárási jog karakterisztikája” című kötetben foglalták össze. Kilényi Géza az elmúlt fél évszázad egyik legmeghatározóbb magyar közigazgatás-tudósa volt Imre Miklós intézetvezető szerint. A rendezvény levezető elnöke kiemelte, hogy a kutatóműhely névadója a közigazgatási eljárásjog és az alkotmányjog területén alkotott igazán...

Részletek

2019-ben folytatódik a Modern Városok Program, és elkezdődik a Modern Falvak Program végrehajtása

„Jövőre 135 milliárd forintot fordítanak az összesen 3500 milliárdos Modern városok programra, és megkezdődik a Modern falvak program végrehajtása is - jelentette be Orbán Balázs. A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára azt mondta, a falvak fejlesztésének fő célja a jobb életminőség és a kiszámíthatóbb jövő. Megjegyezte, a lakosság több mint negyede falvakban él. Az alapkoncepciót széles társadalmi párbeszédet követően készítik majd el ez év végéig, és ennek megfelelően kezdik végrehajtani "a vidék legnagyobb fejlesztési programját". Az államtitkár hangsúlyozta: azt akarják elérni, hogy...

Részletek

Az egész kormányzási logika átalakul azzal, hogy a miniszterelnök közvetlen irányítása alatt három szervezeti egység működik

„Az egész kormányzási logika átalakul azzal, hogy a miniszterelnök közvetlen irányítása alatt három szervezeti egység működik – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Orbán Balázs a dél-budai kórházberuházásról és a legutóbbi uniós csúcsról is beszélt. A kormány politikájának irányát eddig is a miniszterelnök határozta meg, a mostani struktúrában viszont több egységet irányít közvetlenül – emélkeztetett az InfoRádióban a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. A Miniszterelnöki Kormányiroda a kormányzati döntéselőkészítő feladatokat látja el, a Miniszterelnöki Kabinetiroda a...

Részletek

Módosul a gazdaságpolitikai területeken a minisztériumi munkamegosztás

„Újra Pénzügyminisztérium néven szerepel a költségvetésért felelős tárca, amely két államtitkárságot is átad az újonnan létrejövő Innovációs és Technológiai Minisztériumnak – és ezek mellett is lényeges változások lesznek a gazdasági tárcáknál. Újra miniszterelnökké választotta az Országgyűlés az Áder János államfő által korábban kormányalakításra felkért Orbán Viktort. A képviselők 134 igen szavazattal, 28 nem ellenében választották meg a miniszterelnököt, aki – Semjén Zsolttal, Rogán Antallal, Gulyás Gergellyel és Kocsis Mátéval közösen – be is nyújtotta a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények...

Részletek

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség jövendő parlamenti államtitkára, a Stratégiai Államtitkárságról

„Ön lesz a Gulyás Gergely által vezetett Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Mit gondol a megbízásról, s milyen főbb feladatai lesznek? Egyelőre leginkább a feladattal kapcsolatos felelősség súlyát érzem, de persze igyekszem a megtisztelő felkérésnek és elvárásnak legjobb tudásom szerint megfelelni! A parlamenti államtitkári, illetve miniszterhelyettesi feladat kifejezetten a miniszter személyéhez kapcsolódó helyettesi funkciót jelenti. A stratégiai államtitkári feladat pedig ahhoz kapcsolódik, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter lesz a kormányüléseket előkészítő egyik legfontosabb szervezet, a stratégiai kabinet vezetője. Az ott folyó kormányzati...

Részletek

Gulyás Gergely a Miniszterelnökség struktúrájáról, feladatairól és vezetőiről

„...Lázár János azzal búcsúzott a Miniszterelnökségtől, hogy: „én 112 kormányinfót tartottam, hajrá!” Elfogadja a kihívást? Nem kihívást látok benne, hanem biztatást, amely egy, a bajtársiasság erényeit megjelenítő pártban üdvözlendő, és hálás is vagyok érte. Ön is fog akkor kormányinfót tartani? Természetesen. A sajtó tájékoztatása a kormányülésekről továbbra is a Miniszterelnökség feladata marad. Lázár János a kormányinfókkal műfajt teremtett, ami a politikában komoly teljesítmény, ezért e jó gyakorlat folytatásra érdemes. Ki lesz a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, aki egyben az ön miniszterhelyettese? Orbán Balázs....

Részletek
Page 2 of 2 1 2