Skip to main content

Találat: országgyűlési biztosok

Az „Ab ügyfélszolgálataként” fog működni az új ombudsmani hivatal

„Szabó Máté országgyűlési biztos szerint az ombudsmani hivatal a jövő évtől az Alkotmánybíróság (Ab) egyfajta "előretolt helyőrsége", "ügyfélszolgálata" lesz, mivel az alkotmányjogi panasz általános lehetősége megszűnik, az állampolgárok és a civil szervezetek pedig részben a hivatalon keresztül fordulhatnak majd az Ab-hoz. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a Nemzeti Közigazgatási Intézet által kiadott Közszolgálat című lapnak adott interjúban kifejtette: az, hogy megszűnik az alkotmányjogi panasz általános lehetősége, és az állampolgárok, valamint a civil szervezetek részben az ombudsmani hivatalon keresztül fordulhatnak majd az Ab-hoz,...

Részletek

Péterfalvi: nem jön el a világvége és nem szűnik meg az adatvédelem

„A korábbi szabályok szerint 90, a jelenlegi szerint 30 év a titkosítási idő, utóbbi meghosszabbítható. A „kémügy” dokumentumainak titkosítását 2089-ről ezért módosították 2039-re, nem pedig azért, mert úgy vélték, az adatok nyilvánossága kisebb kárt okozna a korábban feltételezettnél – jelentette ki Péterfalvi Attila volt adatvédelmi biztos. Mint mondta: 2010 áprilistól a minősített adat védelméről új jogszabály van érvényben, mely azt állapítja meg, milyen kár érné Magyarországot, ha az adott információ nyilvánosságra kerülne. A kémügy kapcsán hangsúlyozta: ha büntetőeljárás lesz, akkor a vádat...

Részletek

Nehéz a fogyatékkal élőknek az önkormányzati szolgáltatásokhoz való jutás

„Az ombudsman szerint még mindig nem biztosítottak annak feltételei a hazai jogban, hogy minden, fogyatékossággal élő ember számára garantálják az önkormányzatok a szolgáltatásaikhoz való hozzáférés lehetőségét - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala csütörtökön az MTI-vel. Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egy civil szervezet panaszát kivizsgálva megállapította: a fogyatékossággal élők jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény rendelkezései nincsenek összhangban egymással, és ez sérti a többi között a jogbiztonságot, a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. A beadvány szerint a civil szervezet az Egyenlő Bánásmód...

Részletek

Vastagon fog a közjegyzők számítógépének ceruzája

„Indokolatlan többletköltséget számol fel a fizetési meghagyások kibocsátása iránti kérelemért a Magyar Országos Közjegyzői Kamara informatikai rendszere, amely nem minden esetben biztosítja, hogy a Kamara eljárási díjának alapja a tartozás járulékok nélkül számított értéke legyen. Szabó Máté ombudsman ebben az eljárásban a jogbiztonság, a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét látja. Az ombudsmanhoz benyújtott panaszban az áll, hogy a Kamara olyan jogellenes gyakorlatot alakított ki, mely az eljárás költségeinek indokolatlan növekedését eredményezi, ugyanakkor jelenleg nincs olyan jogi lehetőség, amely szabályszerű eljárás keretében biztosítaná...

Részletek

Szigorú feltételek mellett fényképezhet a Google hazánkban

„Az adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint fényképezhetnek a Google Street Wiew autói Magyarországon, a személyes adatok védelmét garantáló feltételek teljesítése mellett. Jóri András az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében kiemelte: garanciális jelentőségű, hogy a személyes adatoknak minősülő információkat tartalmazó felvételek a projekt egyetlen fázisában sem kerülhetnek nyilvánosságra. Az eredeti adatokon szereplő képmásokat, rendszámokat mielőbb el kell homályosítani – tette hozzá. A nyers adatokat a lehető legkorábban meg kell semmisíteni, a lakosságot előzetesen, legalább egy héttel a felvételek elkészítése előtt tájékoztatni kell a fényképezésről –...

Részletek

„Ha csak dísznek kellek, nem folytatom tovább”

„- Közleményben tiltakozott a múlt héten a közigazgatási tárca tervezete ellen, amiért az a jelenlegi szakombudsmanokat megszüntetve, az alapvető jogok biztosának helyettesévé tenné a jövő nemzedékek biztosát. Ez már az alaptörvény első, tavasszal megjelent változatában is így szerepelt, miért nem akkor tiltakozott? - Akkor is tiltakoztam, de a tiltakozás hangsúlya akkor egy sokkal lényegesebb ponton volt: az egészséges környezethez való jog ugyanis nem szerepelt a tervezet első változatában. Mire eljutottunk az alaptörvény normaszövegéhez, addigra szerencsére nagyon sok minden megváltozott. Sőt szinte várakozásainkon...

Részletek

Hatóságként továbbra sem járhat majd el az ombudsman

„Az alapvető jogok biztosa a jelenlegi ombudsmannál határozottabb, erősebb és következetesebb hangon szólhat a nyilvánossághoz a biztosi rendszer átalakítását szabályozó sarkalatos törvény jövő évre tervezett hatályba lépése után – mondta Répássy Róbert közigazgatási és igazságügyi államtitkár csütörtökön, a javaslat általános vitájában a parlamentben. A kormány képviselője az előterjesztést ismertetve hangsúlyozta: az alapvető jogok biztosának kiemelt figyelmet kell fordítania a gyermekek, a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint a leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportok jogainak, illetve a jövő nemzedékek érdekeinek érvényesülésére. Répássy a legfontosabb újdonságként említette,...

Részletek

Folytatódik a vita a jogvédelem intézményrendszerének tervezett változtatásáról

„A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által elkészített, és az Országgyűlés által a következő napokban tárgyalandó törvényjavaslat nemhogy erősítené a jövő nemzedékek érdekei és az egészséges környezet védelmét az alaptörvénynek megfelelően, hanem kifejezetten sérti az abban foglaltakat" - figyelmeztet keddi közleményében az ombudsman. Úgy véli, a javaslat még a mai védelmet is megszüntetné, nehezítve ezzel a lakosság jelenlegi és jövőbeli környezeti problémáinak megoldását. "Az alapvető jogok biztosáról szóló jelenlegi törvényjavaslat azonban a hatékony képviseletet teljesen eltörölné. A környezetvédelmi ombudsmant az alapvető jogok biztosának...

Részletek

Jó kiindulópontnak tartja az új ombudsmani hivatal terveit Szabó Máté

„Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint az új felépítésű ombudsmani hivatal az Alkotmánybíróság "ügyfélszolgálati irodájává" is válik. Szabó Máté az MTI-nek adott interjújában kifejezte meggyőződését, hogy az egységes ombudsmani intézmény, megnövekedett hatáskörénél fogva, határozottabban képviselheti az állampolgárok jogait és érdekeit mind nemzeti, mind nemzetközi szinten. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénteken terjesztette be az Országgyűlés elé az egységessé váló biztosi rendszer létrehozásáról, valamint az adatvédelmi ombudsman helyébe lépő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felállításáról szóló kétharmados, úgynevezett sarkalatos törvények javaslatait, amelyek általános...

Részletek
Page 2 of 3 1 2 3