Skip to main content

Találat: Országos Tisztiorvosi Hivatal

A tisztiorvosi hivatalnak is kihívás az átszervezés

„Elfogadhatatlan, hogy az egészségügyben egyáltalán ne legyenek betartandó szakmai minimumfeltételek – vallja dr. Paller Judit országos tiszti főorvos, akit a MedicalOnline a többi közt az egészségügyi háttérintézmények átszervezéséről és a kórházi fertőzésekről is kérdezett. – Márciusban átalakult az egészségügyi háttérintézményi rendszer. Támogatta a koncentrációt? – A háttérintézmények összevonásáról már három évvel ezelőtt megkezdődtek az egyeztetések. Elfogadható döntés volt, de azzal számolnunk kellett, hogy tradicionálisan elfogadott, a nemzetközi szakmai közvélemény által is elismert intézmények alakultak át. Életükben, működésükben ez egyfajta törést jelentett, amit...

Részletek

Maradt a káosz – ellátás nélkül keringhetnek a betegek

„Egyelőre prolongálódik a térségi alapú egészségügy "próbaüzeme", a budapesti és a Pest-megyei akut trauma ügyleti ellátását ugyanis a jelek szerint a mai napig nem sikerült aktualizálni. Ahogy korábban megírtuk, Budapest és Pest megye baleseti ügyeleti rendszerét még nem igazította az új területi ellátási kötelezettségekhez az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH), így papíron egy olyan traumatológiára irányítanak sérülteket, ahol az ÁNTSZ honlapja szerint megszűnt ez a fajta aktív ellátás. Az egészségügyi államtitkárság akkori, a sajtóban megjelenő reagálásában októberre ígérte az ügyeleti rend aktualizálását, azonban...

Részletek