Skip to main content

Találat: összevető mérés

A digitalizáció sikeréhez a szervezeti kultúra megváltoztatására is szükség van

„Az IMD Versenyképesség-kutató Intézet 2019. évi tanulmánya szerint a vizsgált 63 ország között digitális versenyképesség tekintetében Magyarország a 44. helyen van. Az általános pozíció két mutatócsoport szerinti nagyon eltérő helyezésből alakult ki. Az egyik mutatócsoport szerint, amely – mások mellett – a technológiai fejlettséget és a fejlesztéshez szükséges pénz rendelkezésre állását méri, a 36. hely a mienk. Viszont a másik szerint, amelyik a technológiák üzleti folyamatokba integrálását, a céges rendszereknek a digitális technológiák kihasználását lehetővé tevő áttervezettségi szintjét vizsgálja, már csak az...

Részletek

Miért nincs javulás a magyar digitális kormányzati teljesítmény mérőszámaiban – a tetemes ráfordítások ellenére?

„...Kutatási témámban magyarázatot kerestem arra a dilemmára, hogy a közigazgatásban IKT fejlesztésekre fordított összegek, miért nem jelennek meg látványosan (egy felfelé ívelő tendenciát mutatva)az elektronikus kormányzat fejlettségét mérő indikátorok hazánkra vonatkozó pontértékeiben. Ehhez kapcsolódóan ugyanakkor fontosnak tartottam feltárni, hogy az az összefüggésrendszer, amely az Operatív Programok (OP-k) mögött meghúzódó Európai Uniós célok, valamint az OP-kalapján végrehajtott projektek (indikátorok, fejlesztések hatása) között fennáll, milyen mértékben illeszthető, a nemzetközi szakirodalomban ismert „alignment”, azaz illesztés mennyire lehet jelen, ebben a folyamatban. Az illesztést, mint lehetséges...

Részletek

Mérni annyi, mint tudni? Az elektronikus közigazgatás közösségi mérőszámairól

„A közszféra kapcsolatrendszereinek az infokommunikációs eszközök által történő átalakítása, a valódi elektronikus közigazgatás megteremtése lassan két évtizede az egyik központi témája az információs társadalom fejlesztési diskurzusainak. A fejlesztési törekvésekkel egyidősek a területet célzó szakpolitikai intézkedések eredményességét, hatásait feltárni igyekvő különböző mérések, mérőszámok. Ahhoz, hogy a mutatók valódi visszacsatolást nyújtsanak a fejlesztők és a döntéshozók számára, az elektronikus közigazgatás értékelésére használatos mérések pontos ismerete szükséges, beleértve azok tágabb kontextusát. A tanulmány, a jelenleg európai viszonylatban legszélesebb körben ismert és használt módszer, az Európai...

Részletek

Az e-közigazgatás szakmai fokmérői

„Az NKE Államkutatási és Fejlesztési Intézetének Államreform Központja által végzett Jó Állam-kutatások egyik fő célkitűzése az értékalapú közigazgatási teljesítmény minél jobb megértése és számszerűsítése. Ezt a célt szolgálta a Jó Állam Jelentés Hatékony közigazgatás fejezetének szakértői által megrendezett Az e-közigazgatás szakmai fokmérői című workshop. Ennek keretében tudományos műhelyek, elméleti és gyakorlati szakértők járultak hozzá kritikai észrevételeikkel, tanácsaikkal és mérésmódszertani tapasztalataikkal a 2018-as jelentés fejlesztéséhez. Nemzetközi kitekintésként, a műhelymunka első programpontjaként Csótó Mihály, az NKE Államkutatási és Fejlesztési Intézetének vezető kutatója az Európai...

Részletek

A héten olvastuk: digitális kormányzat – 2017. december 4.

Az e-kormányzat Európában 2017-ben A szokásos állapotfelmérés újabb kiadása, ami egyben kiindulásul fog szolgálni a 2016-2020 közötti e-kormányzati cselekvési terv megvalósításának mérésénél. Ezek a legfontosabb mutatószámok: ügyfélközpontú kormányzat, átlátható kormányzat, határokon átnyúló mobilitás (más országok polgárai számára mennyi elérhetőek a szolgáltatások), alapvető funkciók (pl. eID) eGovernment Benchmark 2017 Report. Cap Gemini, 2017. november 27. Akadálymentesített közigazgatási webhelyek Új rendelkezés és szabályozás lép életbe az Egyesült Államokban 2018. januárjában. Section 508 Gets an Update: New Web Accessibility Guidelines for Government Sites Take Effect...

Részletek

A héten olvastuk: nyílt adatok, nyílt kormányzás, okos város – 2017. november 20.

A Felelősségteljes Adatmenedzsment Kiáltványa Amszterdam városfejlesztési testülete a digitális város fejlesztésében közreműködő minden partnerétől elvárja a Kiáltvány aláírásást. A hat pont a nyílt adatokkal való együttélést szabályozza. Tada - Data Disclosed. A manifesto for responsible digital cities. Six guidelines for the design of a responsible digital city; Amsterdam Smart City; 2017. november 3. Európai Nyíltadat-érettség 2017 Most jelent meg az Európai Adatportál gondozásában. Magyarország a legutolsók között, nagyon erősen lemaradva. Open Data Maturity in Europe 2017. Open Data for a European Economy;...

Részletek

Gyengül a magyar innovációs teljesítmény

„Az Európai Bizottság minden évben megvizsgálja a tagországok innovációs teljesítményét. A legfrissebb, 2017. évi tanulmány és annak regionális változata június 20-án jelent meg. Az EU egészének és az egyes országoknak a teljesítményét 27 mutató alapján mérik meg az összefoglalókban. A legfrissebb szerint az EU 2016-ban több országgal – Ausztráliával, Kanadával, Japánnal, Dél-Koreával, az Egyesült Államokkal – összehasonlítva rontotta innovációs teljesítményét. Japánhoz és Dél-Koreához mérve ráadásul jelentős az unió lemaradása. Kínával szemben még előnyt élvez, de ez gyorsan fogy, a távol-keleti óriás ugyanis...

Részletek

Világbank: Magyarország a helyi sikeres megoldások elterjesztésével javíthatja versenyképességét

„A Világbank felmérése szerint a magyar városok az üzleti környezet több szegmensében jobbak az uniós átlagnál – mondta Thomas Bender, az Európai Bizottság csoportvezetője kedden Székesfehérváron, a jelentés bemutatóján. A Vállalati működési környezet versenyképessége az Európai Unióban 2017 felmérésben a vizsgált magyar városok az ingatlan nyilvántartásba vételekor és a szerződések érvényesítésekor jobban teljesítettek, mint az európai uniós átlag, ugyanakkor a vállalkozás indítása és az elektromos áramhoz való hozzáférés tekintetében még szükségük van fejlődésre. Ez a tanulmány Magyarország, Bulgária és Románia 22 nagyvárosának...

Részletek

Eredménytábla az Európai Unió innovációs tevékenységéről

„Az Európai Unió innovációs teljesítménye a tavalyi év során is növekedett annak ellenére, hogy Európa-szerte némileg egyenlőtlen előrehaladás figyelhető meg. Ez az egyik fő tanulsága a legfrissebb, az Európai Bizottság által ma közzétett innovációs eredménytáblának. Összességében 15 országban nőtt az innovációs teljesítmény, azonban nagy különbségek figyelhetők meg e tagországok között. Svédország továbbra is vezető pozíciót élvez, míg Litvánia, Málta, Hollandia, Ausztria és az Egyesült Királyság a leggyorsabban növekvő innovátorokká váltak. Globális szinten az EU felzárkózik Kanadához és az Egyesült Államokhoz, azonban elmarad...

Részletek

RIO országjelentés a hazai kutatási és innovációs helyzetről, európai uniós összehasonlításban

„Az Európai Bizottság által működtetett Kutatási és Fejlesztési Obszervatórium (Research and Innovation Observatory, RIO) országjelentés-sorozatában megjelent a „RIO országjelentés, 2016: Magyarország” című kutatási anyag, amely bíztató folyamatokra és szűk keresztmetszetekre egyaránt rámutat. A RIO jelentések sorozata a 28 EU-tagállam nemzeti kutatási és innovációs (K+I) rendszereinek fejlődését és teljesítményét, valamint a kapcsolódó politikákat elemzi és értékeli. A jelentés magyar nyelvű összefoglalója itt olvasható – a továbbiakban a teljesség igénye nélkül emelünk ki néhány markáns jellemzőt. Az általános gazdasági helyzet bemutatásakor a jelentés kiemeli,...

Részletek
Page 2 of 3 1 2 3