Skip to main content

Találat: pénzforgalom

MNB: három év múlva azonnal érkezhetnek az átutalások

„Magyarországon várhatóan 2019 második felében valósulhat meg az átutalások azonnali megjelenése a kedvezményezett számlájára, a jegybank erről a múlt héten indított konzultációt egyebek között a bankszektor szereplőivel, pénzforgalmi szolgáltatókkal - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az idei Fizetési rendszer jelentést bemutató sajtótájékoztatón. Bartha Lajos közölte: a fejlesztésben mintegy 100 intézmény érintett, a jegybank előre kidolgozott menetrend szerint halad. A napi elszámolási ciklusok számának a tavalyi ötről tízre növelésével az átutalt összegek jelenleg 1,5 óra alatt érnek el a kedvezményezettekhez. Az...

Részletek

2015 harmadik negyedévében folytatódott az elektronikus fizetési módok használatának bővülése

„2015 harmadik negyedévében folytatódott az elektronikus fizetési módok használatának bővülése. A pénzforgalmi infrastruktúra esetében a legdinamikusabban fejlődő területnek továbbra is az érintőkártyák, valamint az érintéses fizetést lehetővé tevő terminálok tekinthetők. Az internetes elfogadóhelyek számának kismértékű visszaesése nem volt számottevő hatással a kártya fizikai jelenléte nélkül lebonyolított forgalomra...2015 szeptemberétől a korábbi öt helyett már naponta tíz ciklusban kerülnek elszámolásra a bankközi tranzakciók a GIRO Bankközi Klíring Rendszerében (BKR), jelentősen gyorsítva ezáltal az átutalásokat.. Tovább folytatódott az érintőkártyák számának jelentős, közel 8 százalékos bővülése...

Részletek

Hamarabb jön a fizetés, villámgyorsan utalunk júliustól

„Mi változik júliustól? Jelenleg ha pénzt utalunk egyik bankszámláról a másikra, két pénzforgalmi szolgáltató (két bank) ügyfelei közötti átutalás jelenleg csak a következő munkanapon érkezik meg a kedvezményezetthez, ha a banki benyújtási határidőn belül (általában 16 óráig) kezdeményezik az átutalást. 2012. július 1-jét követően az elektronikus úton (interneten, elektronikus banki rendszeren vagy telefonon keresztül, de nem faxon) az aznapi teljesítésre meghirdetett végső benyújtási határidőn belül benyújtott belföldi forint átutalási megbízás még aznap teljesül. Tehát a megszokotthoz képest egy munkanappal rövidül a belföldi...

Részletek

A hazai pénzforgalom számokban 2011. november

„A készpénzmentes pénzforgalomban való részvétel alapfeltételének számító fizetési számlák száma 2010-ben tovább nőtt, ezek egyre nagyobb aránya (61%) pedig már az interneten keresztül is elérhető. Az elszámolási forgalomban a legjelentősebb fizetési mód az átutalás, melynek forgalma 2010-ben csak kisebb mértékben nőtt. A tranzakciók negyedét a pénzforgalmi szolgáltatók belső forgalma adta. A további két jelentős fizetési mód az elszámolási forgalomban a csoportos átutalás, melyet elsősorban intézményi ügyfelek vesznek igénybe, és a csoportos beszedés, mellyel főleg kisebb értékű tranzakciókat bonyolítanak le. ... A bankkártyát...

Részletek

A magyar háztartások fizetési szokásai

„A tanulmányban bemutatjuk, hogy a magyarországi háztartások a különböző fizetési helyzetekben milyen arányban használják az egyes készpénzes és készpénzmentes fizetési módokat. A háztartásokra leginkább jellemző két fizetési helyzetet (eseti, közellévők közötti és rendszeres, távollévők közötti), és az ezekben leggyakrabban használt öt fizetési mód (bankkártyás és a készpénzes fizetés, banki átutalás, csoportos beszedés, készpénz-átutalási megbízás) használati szokásait vizsgáljuk meg részletesen. Összességében elmondható, hogy a háztartások nagymértékben készpénzorientáltak. A készpénzmentes fizetési módok alacsony elterjedtségének okát azonban elsősorban nem a háztartások és a pénzforgalmi szolgáltatók...

Részletek