Skip to main content

Találat: Pénzügyminisztérium

A Pénzügyminisztérium értékelése az OECD országjelentéséről (Economic Survey of Hungary 2021)

„Az OECD a mai napon bemutatta a magyar gazdaságra vonatkozó 2021-es tanulmányát. A Szervezet egyetért azzal, hogy a kormány a gazdaság újraindítását - többek között - a munkát terhelő adók további csökkentésével és célzott, támogató költségvetési politikával segíti. A virtuálisan bemutatott, általában kétévenként készülő tanulmányában az OECD átfogó képet fest a magyar gazdaság aktuális kihívásairól és ajánlásokat fogalmaz meg a gazdaságpolitika számára. Az infláció kezelésére a Magyar Nemzeti Banknak az alapkamat fokozatos emelését javasolja a Szervezet, míg a digitalizáció vonatkozásában a kormányzati...

Részletek

Klasztermenedzser Klub Debrecenben – Fókuszban a stratégia

„A Pénzügyminisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága az első hazai Klaszterstratégia megalkotása során a balatonfüredi szakmai műhelymunkát követően folytatta az együttgondolkodást a klasztermenedzserekkel és a szakpolitikai szereplőkkel 2021. július 8-9-én, melynek Debrecenben a 7. Klasztermenedzser Klub szolgált helyszínéül. Skultéti Éva – Pharmapolis Debrecen Innovatív Gyógyszeripari Klaszter – Ifor Ffowcs-Williams mondatát idézve: „Cluster Manager as the Glue.” kezdte meg köszöntő beszédét. Hangsúlyozta, hogy a klaszterekben a magyar gazdaság számára nélkülözhetetlen szervező erő van. A klaszterek esetében pedig kiemelte a klasztermenedzserek szerepét, hiszen...

Részletek

Vágújhelyi Ferencet a Pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki

„Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés j) pontja, valamint a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 202. § (2) bekezdése alapján – a miniszterelnök javaslatára – Vágujhelyi Ferencet 2021. július 8-ai hatállyal a Pénzügyminisztérium államtitkárává kinevezem...” Forrás: Nemzeti Jogszabálytár A köztársasági elnök 375/2021. (VII. 7.) KE határozata államtitkári kinevezésről; Magyar Közlöny; 2021. évi 129. szám; 2021. július 7.; 6031. o (PDF)

Részletek

2020. január 1-től évi másfél millió államigazgatási ügy intézése vált ingyenessé

„ A jogszabályváltozás kedvezően érinti a családokat és a cégeket is. Január 1-től évi másfél millió államigazgatási ügy intézése vált ingyenessé, idéntől ugyanis illetékmentesek az elsőfokú közigazgatási eljárások – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel. Ötmilliárd marad a családoknál „Ez az újabb adócsökkentés évi ötmilliárd forintot hagy az ügyintéző magyar állampolgároknál és vállalkozásoknál” – hangsúlyozta. Az egyik legrégebbi múltra visszatekintő állami bevétel a közigazgatási hatósági eljárási illeték, amelyről éppen a koronavírus-válság idején mondott le a kormány – jelentette...

Részletek

A gazdaságpolitika a válság utáni időszakra is készül, a Pénzügyminisztérium 3 éves pénzügyi forgatókönyvön dolgozik

„A gazdaságpolitika célja, hogy mire a világgazdaság újraindul, a magyar vállalkozások élni tudjanak a lehetőségeikkel és nyertesei legyenek a válság utáni időszaknak – jelentette ki Varga Mihály a Figyelő TOP 200 gálaestjén. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a kormány arra törekszik, hogy a gazdaságvédelmi intézkedésekkel mérsékelje a vállalkozásokat, a munkavállalókat és a családokat ért hátrányokat, ezért folytatja az adócsökkentésre és a beruházások támogatására épülő politikát. A tárcavezető kifejtette: a kormány továbbra is számít a vállalkozások részvételére a gazdaságfejlesztési törekvések megvalósításában és az innováción alapuló...

Részletek

Elkészült a Pénzügyminisztérium első mobil alkalmazása, a pályázatfigyelést segítő GINAPP

„Egyszerű, fapados, de mindent tud, amit a pályázatfigyeléshez tudni kell. Maga Varga Mihály pénzügyminiszter (a fenti képen) népszerűsíti egy videóban a Pénzügyminisztérium első mobil appját, a pályázatfigyelést segítő GINAPP-ot. Az androidos és iOS-es változatban is elkészített alkalmazás a vállalkozásoknak segít abban, hogy nyomon követhessék azokat a GINOP (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) pályázati kiírásokat, melyek vállalkozásukat érinthetik. Az alkalmazás fejlesztői az egyszerűségre törekedtek, ennek megfelelően az app funkcióit is a legszükségesebbekre korlátozták. A vállalkozások vezetői, pályázati felelősei azonnali értesítést kaphatnak egy új...

Részletek

Kapcsolt Államigazgatási Paneladatbázis, a különböző államigazgatási nyilvántartások személyi szintű adatösszekötése

„A Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Adatbankjában létrejött a legújabb Kapcsolt Államigazgatási Paneladatbázis, az Admin3. A különböző államigazgatási nyilvántartások személyi szintű adatösszekötése – a korábbi hullámokhoz hasonlóan (Admin1 és Admin2) – lehetővé teszi a magyar lakosság 50 százalékos mintáján a népesség munkaerőpiaci, munkanélküliségi, oktatási és egészségügyi jellemzőinek tudományos vizsgálatát 2003 és 2017 között. Az egyéni és vállalati szintű, hosszú idősoros, ugyanakkor természetes azonosítókat nem tartalmazó paneladatbázis egyedülállóan szerteágazó tartalmú. Az Admin3 forrásregiszterei között szerepelnek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, a Magyar Államkincstár, az...

Részletek

Egy uniós átutalás áprilisban pluszba fordította a járványügyi kiadásokkal megterhelt költségvetést

„ A járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelmi intézkedések, így például a bértámogatási program és az adócsökkentések eredményeként az államháztartás központi alrendszere az év első négy hónapjában 727,4 milliárd forintos hiánnyal zárt, áprilisban azonban 104,5 milliárd forintos többlet alakult ki, köszönhetően az uniós programok 249,8 milliárd forintos bevételének - közölte előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM). Idén április végéig közel 400 milliárd forintot tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések, így például védőmaszkok, védőeszközök, lélegeztetőgépek beszerzésére fordított kiadások. * A központi költségvetés 610,6...

Részletek

Gyorsabban utalja ki az áfát az adóhivatal

„ A koronavírus-járvány miatt egyre nehezebb pénzügyi helyzetbe kerülő kis- és közepes vállalkozások újabb adóügyi könnyítést kapnak. A Pénzügyminisztérium arra kéri az adóhivatalt, hogy segítse a cégek likviditását azzal, hogy a visszajáró áfát rövidebb idő alatt utalja ki. Az intézkedés már a ma benyújtott áfabevallásokban visszakért összegre is érvényes. Az adóhivatal több módon is segíti a vállalkozások tevékenységét, ám határozattan fellép a veszélyhelyzettel visszaélő csalókkal szemben - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert hétfőn. Az újabb gazdaságvédelmi intézkedés a kis- és közepes vállalkozásokat...

Részletek

Központi kormányzati szervezetek Szervezeti és Működési Szabályzatai

A miniszterelnök 1/2020. (I. 31.) ME utasítása a Miniszterelnöki Kormányiroda Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2018. (VI. 11.) ME utasítás módosításáról A miniszterelnök kabinetfőnöke 3/2020. (I. 31.) MK utasítása a Miniszterelnöki Kabinetiroda Szervezeti és Működési Szabályzatáról A Miniszterelnökséget vezető miniszter 1/2020. (I. 31.) MvM utasítása a Központi Statisztikai Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2019. (III. 4.) MvM utasítás módosításáról A külgazdasági és külügyminiszter 4/2020. (I. 31.) KKM utasítása a Külgazdasági és Külügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2019. (III. 13.) KKM...

Részletek
Page 2 of 4 1 2 3 4