Skip to main content

Találat: polgármesteri hivatal

Béremelésre számíthatnak az önkormányzati hivatalok

„Húsz százalékkal emelkedhet a Belügyminisztérium pályázatának köszönhetően a köztisztviselők bére azokban a polgármesteri hivatalokban, ahol eddig nem volt forrás az illetményalap növelésére. A beadványokat most bírálják el, az emeléshez a források rendelkezésre állnak. Csaknem 1100 önkormányzat nyerhet támogatást a Belügyminisztérium pályázatán a polgármesteri hivatalokban dolgozó köztisztviselők bérének emeléséhez – jelentette ki tegnap sajtótájékoztatón az önkormányzati államtitkár. Pogácsás Tibor elmondta, az összesen 1283 polgármesteri hivatal közül 197 adóerő képessége meghaladja a 38 ezer forintot, ezért ők nem indulhattak a pályázaton. Hozzátette: a többi...

Részletek

A polgármesteri hivatalok irányítása és vezetése, az abban közreműködők feladat- és hatásköre

„A helyi önkormányzatok polgármesteri hivatalai fontos szerepet töltenek be mind az önkormányzati és államigazgatási feladatellátás, illetve önkormányzati adminisztráció, mind pedig – e feladatokkal összefüggésben és azokhoz szorosan kapcsolódva – az önkormányzattal kapcsolatba kerülő ügyfelek ügyeinek intézése, a „köz szolgálata” területén. Indokolt ezért ezt a szerepkört áttekinteni. Már csak azért is, mert magát az önkormányzati struktúrát sem hagyta változatlanul a közigazgatási reform. Változott a jogszabályi környezet, s változást hozott ezzel összefüggésben – a működésben is – a polgármesteri, jegyzői feladat- és hatáskörök módosulása,...

Részletek