Skip to main content

Találat: portál

Egyházi állásportált indított közösen hét szerzetesrend

„Egyházi állásportált indított csütörtökön egy konzorcium, amely hét, közoktatási intézményeket fenntartó szerzetesrendből áll. Az oldal oktatási, szociális és egészségügyi területen kínál állásokat - közölte a konzorcium vezetője, a Piarista Rend Magyar Tartománya. A közlemény szerint a www.egyhaziallas.hu oldalt elindító konzorciumot a piaristák mellett a Boldogasszony Iskolanővérek, a Congregatio Jesu (Angolkisasszonyok), az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya (jezsuiták), a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, valamint a Szalézi Intézményfenntartó alkotja, az általuk fenntartott iskolákban és óvodákban országszerte 15 ezer gyermek keresztény...

Részletek

Fiataloknak szóló online és televíziós tartalmakat támogat a KIM

„Fontos, hogy a hivatásukat az újságírásban megtaláló fiatalok közösen keressék a megoldásokat saját problémáikra, és kortársaikban is felelősséget ébresszenek a közösség iránt – mondta Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos a DUE Médiahálózat sajtófesztiválján, a budapesti Millenárison. A miniszteri biztos a fiatalokat célzó tartalmak minél több csatornán való megjelenését szorgalmazta, melynek előmozdítását hamarosan pályázati forrásból is támogatja a kormány ifjúságpolitikai keretprogramja. Mihalovics Péter beszédében elmondta, „az Új Nemzedék Jövőjéért program keretében, az EU-s pályázati támogatással megvalósuló kiemelt...

Részletek

Közkinccsé tette képes online adatbázisát a Néprajzi Múzeum

„...A nagyjából 60 ezer műtárgyat, 38 ezer fotót, nyomatot és rajzot felvonultató portál az egyik legnagyobb teljesítmény a műfajban. Mint megtudtuk, az intézményben majdnem tíz éve zajló – a honi muzeológiában egyedülálló volumenű – digitalizálás attraktív eredménye. A főként bordót és a lángoló magyar nyári napon a szükségesnél lényegesen hosszabb ideig tárolt vaj színét használó site mint dizájnprodukció nem kifejezetten látványos, sőt kifejezetten nem az: az olvasót egy rokonszenves, de meglehetősen semmilyen felület köszönti, nagy holtterekkel és unalmas tipográfiával – bár már...

Részletek

Elektronikus nyelvi segély

„Szakemberektől kaphatnak elektronikus úton helyesírási tanácsokat vagy nyelvtani felkészültségüket tesztelhetik közösségi oldalakon a bizonyosságra vágyók. Azok, akik sokallják az idegen szót anyanyelvünkben, magyarító ötleteiket tehetik nyilvánossá egy interaktív felületen, és szavazhatnak is az újításokra. ... Helyesírási bizonytalankodásunkat jól jelzi, hogy az Országos Széchényi Könyvtár letölthető kiadványokat ingyen közzétevő Magyar Elektronikus Könyvtára, a MEK toplistáján folyamatosan ott szerepel a Magyar helyesírás szabályainak legfrissebb kiadása. Jó pár éve már interaktív anyanyelvi honlapokon is segítséget kérhetnek a saját döntésükben kételkedők. Balázs Géza egyetemi tanár, az...

Részletek

Megállapodtak az e-justice fejlesztéséről, bővítéséről

„Az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén az EU bel- és igazságügyi minisztereinek február 24–25-i üléséről beszámolva a tárcavezető kiemelte: az eseményen elfogadott következtetésekben a tagállamok kijelentették, hogy korszerűsíteni kell a személyes adatok védelmét, fokozottabban kell érvényesíteni az alapjogi charta rendelkezéseit, és fejleszteni kell az igazságügyi internetes portált, az e-justice-t. Kifejtette: az uniós miniszterek szerint szükség van az adatvédelem átfogó reformjára, azt a kor követelményeihez kell igazítani, lépést tartva a fejlődéssel. A következtetésekben nagy hangsúlyt helyeztek a gyermekek jogainak védelmére – tette hozzá....

Részletek